Egy nemrég megjelent cikkünkben borzasztóan naivak voltunk. A német sajtóból átvettünk egy hírt, amely arról szólt, hogy ott elkezdtek árulni egy meglehetősen egyszerű napelemes rendszert. Lényegében egy dobozos megoldásról van szó, amelyet elvileg az egységes uniós piacon akár egy magyar vásárló is megvehet.
A lényege, hogy egy csomagban van nyolc darab kisebb teljesítményű napelem panel (1299 euróért), amelyet otthon fel lehet csíptetni a lakás erkélykorlátjára, és az összekötés után maradó egyetlen vezetékét a konnektorba lehet dugni. Innentől kezdve, ha süt a nap, akkor a napelemek automatikusan áramot juttatnak a lakás elektromos vezetékein keresztül az elektromos berendezésekbe. Praktikusan elmehet ezzel napközben a hűtő, a fagyasztó vagy a villanybojler is, és végső soron a rezsiköltséget lehet vele könnyedén csökkenteni.
Cikkünkben azt feltételeztük, hogy a termék jogi-szabályozási szempontból kvázi egy szigetüzemű rendszer (hiszen a gyártó azt mondja, nem termel be áramot a közműhálózatba, csak az adott lakás fogyasztóit látja el alkalomszerűen energiával), aminek több más mellett megvan az az előnye, hogy nem kell bonyolult engedélyeztetési eljárásokat lefuttatni vele. Olyan, mint sok más elektromos készülék, amelyet az ember megvesz a boltban, hazaviszi és rádugja a hálózatra, azzal a különbséggel, hogy ez nem fogyasztja, hanem termeli az áramot.
Ezt a feltételezést erősítette, hogy a cég szerint Németországban a terméket csupán be kell jelenteni a helyi áramszolgáltatónak, és ott ezt az egyszerűnek tűnő formaságot maga a gyártó el is intézi.
Cikkünk megjelenése után azonban olvasóink rögtön jelezték, hogy szerintük ez Magyarországon így nem működhet. Ezután kikértük az Eon és az Opus Titász állásfoglalását is, és kiderült, hogy az olvasóknak nagyon igazuk van.
A német termék magyar szempontból több műszaki-szabályozási problémát is felvet, de már eleve ott elbukik, hogy a konnektorba kell csatlakoztatni.
Pedig a rendszernek pont ez az egyszerűség (lenne) az egyik előnye, de ez a magyar szabályok szerint tilos. A rendszernek fix csatlakozásúnak kellene lennie.
Az Opus Titász ezzel kapcsolatban egyértelműen fogalmazott a kérdésünkre:
A cikkben említett We Do Solar nevű berlini cég konnektoros napelemes rendszere Magyarországon a jelenlegi szabályok szerint nem alkalmazható. A konnektorba dugható napelemes rendszer kialakításával a felhasználó szerződésszegést követ el, amelynek az elosztói üzletszabályzat szerint a jogkövetkezménye: kötbér, felszólítás, a felszólítás eredménytelensége esetén pedig a rendelkezésre állás szüneteltetése, vagy azonnali hatályú szerződésfelmondás és a szolgáltatás megszüntetése.
Ezzel el is dőlt a kérdés, és már csak érdekes mellékszálként jegyezzük meg, hogy milyen további problémák adódnak a szabályozás útvesztőiben. A magyar jogszabály például jelenleg a termelt energiára vonatkozóan – háztartási méretű kiserőművek (hmke) esetén – az elszámolási időszakon belül szaldóelszámolást ír elő. Ez azt jelenti, hogy annál a háztartásnál, amely ilyen rendszerrel áramot termel, évente egyszer megnézik, hogy mennyit táplált be a közhálózatba, és mennyit vételezett onnan, és ha több a fogyasztás, mint a termelés, akkor a kettő különbözetét kiszámlázzák, fordított esetben pedig a többlet betáplált energiát a szolgáltató egy bizonyos áron „megveszi”, azaz kifizeti a háztartásnak.
A szaldóelszámoláshoz azonban olyan mérőóra kell, amely mind a két irányú áramfolyamot tudja mérni, és bár a német termék a gyártó szerint nem táplál be semmit a közműhálózatba, az Eon hozzánk elküldött értelmezése szerint a mérőóracsere ennek ellenére is kötelező lenne annak, aki egy ilyet használni szeretne (ha egyáltalán tudna).
Kissé bonyolítja a helyzetet a Opus Titász állásfoglalása, amely viszont azt mondja, hogy az ilyen berendezés nem is minősíthető hmke-nek, és így inkább az a probléma, hogy ezért a kétirányú mérést sem lehet kialakítani, azaz a szaldóelszámolás nem is lenne alkalmazható.
Az Opus Titász egyébként a magyarázatában arra hívta fel a figyelmünket, hogy a korábbi cikkünkben közölt állítás, amely szerint „a rendszer csak a lakás saját hálózatába táplál áramot, nem csatlakoztatható a közműhálózathoz” eleve ellentmondásos, mert a lakás belső hálózata a közcélú hálózattal közvetlen kapcsolatban van, és a megtermelt, de abban a pillanatban el nem fogyasztott villamos energia a felhasználó csatlakozási pontján keresztül a közcélú hálózatba kerül. A szolgáltató azt mondja, hogy ezt csak a csatlakozási ponton telepített, úgynevezett energiairány-ellenőrző berendezés használatával lehetne elkerülni, de ilyen eszközt a német rendszer nem tartalmaz. (Hogy Németországban ezt hogyan hidalják át, arra nincs információnk, de a termék ott kereskedelmi forgalomban van.)
További probléma lenne Magyarországon, hogy a jelenleg használt mérőórák közül az elektronikusak az erkélyről a lakásba táplált energiát is fogyasztásnak mérnék, vagyis bizarr módon a háztartásnak kiszámláznák az erkélyről jövő áramnak azt a mennyiségét, amelyet az adott pillanatban a lakásban nem használnak fel. (A hagyományos mérőberendezések viszont visszaforgásgátló mechanikával rendelkeznek, így ezeknél ez a probléma nem állna fenn.)
Ezek alapján egyértelműnek látszik, hogy
ami Németországban egy viszonylag egyszerű elektromos berendezés vásárlásának és használatának tűnik, az Magyarországon szerződésszegésnek minősül.
És bár a gyakorlatban fizikai értelemben semmi sem gátolja, hogy az egységes európai piacon egy magyar háztartás megvegyen és beüzemeljen egy Németországban vett elektronikai eszközt, ezt a magyar szolgáltatók állásfoglalása alapján semmiképpen nem ajánlanánk.
