Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2020. április 24. 14:17 Támogatói tartalom

Eljött az ésszel vásárlók és a korrekt szervizek aranykora?

A termelés és a fogyasztás társadalmi és gazdasági szinten sokat kárhoztatott visszaesésének egy nyertese biztos van, a környezetünk. A járvány miatt leálló gyárak, a visszaszorulóban lévő légi- és a sok országban hatóságilag korlátozott közúti közlekedés miatt számottevően csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, és egyéni szinten is kétszer meggondoljuk, hogy kidobjuk vagy inkább megjavíttassuk elromlott laptopunkat, mosógépünket.

Ezzel úgy tűnik, eljött a körkörös gazdaság ideje, a megveszem-használom-eldobom pazarló zsákutcája helyett. 

 

 

A körkörös gazdaság kisebb környezeti lábnyommal jár az energia- és nyersanyagigény és a végső hulladék mennyiségének csökkenése miatt, miközben új munkahelyek jönnek létre a szolgáltató szektorban a megnövekedett javítási-szerelési igények kielégítésére, ami segíti a helyi kis-és középvállalkozások túlélését, sőt, fellendülését is.

Az autószerelők, elektronikai cikkekkel foglalkozó szervizek mellett nagy szeletet hasít ki ebből a tortából a tartós fogyasztási cikkek, ezen belül is a háztartási gépek javításának kérdése. Korábbi cikkünkben bemutattuk a tervezett elavulás jelenségét, és az Európai Bizottság erőfeszítéseit a termékek hatékonyabb javíthatóságához szükséges feltételek megteremtésében. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem paranoid összeesküvés-elmélet, hogy direkt elavulnak a termékekA tervezett elavulás, finomabban fogalmazva élettartamra tervezés létező dolog. Érdemes tájékozódni.

Garancia, szavatosság, jótállás?

Az ár mellett milyen szempontokra érdemes figyelni, amikor új – esetleg felújított – háztartási gépbe tervezünk beruházni? A legfontosabb a garancia időtartama, ami gyártótól, kereskedőtől, típustól és adott esetben akciótól függően eltérő lehet. A Tudatos Vásárlók Egyesületének oldalai segítenek (konyhai nagygépek esetében itt, mosó- és szárítógépeknél itt, (robot)porszívóknál pedig itt) eligazodni az egyes márkák hivatalos szerviz elérhetőségei között.

Sokan keverik a garancia, a szavatosság és a jótállás fogalmait, pedig adott esetben több tíz- vagy százezer forint lehet a különbség.

A reklámokban, hirdetésekben előszeretettel használt garancia szó köznyelvi kifejezés a fogyasztóvédelemben kötelező jótállásként definiált, a jelenlegi magyar szabályozás szerint egyéves periódusra, bizonyos, 10 ezer forintnál drágább termékekre – a nagy háztartási gépek is ide tartoznak.
A szavatosság és a jótállás során is ugyanazokat az igényeket lehet érvényesíteni a meghibásodott termékre (javítás, csere, árleszállítás, elállás a szerződéstől), de a jótállási idő alatt a fogyasztó van kedvezőbb helyzetben az eladóhoz képest, mert vita esetén – hogy az adott hiba gyártási eredetű-e vagy a helytelen használat következménye – az eladó vállalkozásnak kell bizonyítékkal, például általa beszerzett szakvéleménnyel alátámasztania, hogy mi okozta azt. Ez természetesen nem mentesíti a fogyasztót az alól, hogy rendeltetésszerűen használja és rendszeresen karban is tartsa készülékét.

Fontos tudni, hogy a kötelező jótállás*a fent linkelt 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról érvényesítéséhez nem kell a blokk (számla), elég a jótállási jegy. Ha nem kaptunk jótállási jegyet, igényünket a számlával is érvényesíthetjük.

A szavatosság ugyancsak a vásárlás, illetve üzembe helyezés időpontjában indul, és az uniós jog szerint minden tagországban, így Magyarországon is két évre szól – de csak az első hat hónapig terheli az eladót a bizonyítási kötelezettség, utána a fogyasztónak kell bebizonyítania, hogy a hiba gyártási, nem használati eredetű

Garanciaverseny

A műszaki áruházak mosógépkínálatát böngészve jellemzően nem egy, hanem kétéves, 24 hónapos gyártói garanciával találkozunk – ez az egyéves kötelező jótálláson felül plusz egy év szerződéses (másképpen önként vállalt) jótállásnak felel meg.

Sok esetben ez a kétéves garancia (jótállás) is hosszabbra nyúlik, mivel a gyártók az egyre szorosabb piaci versenyében az árakkal már nem nagyon tudnak lejjebb menni, így különféle extrákat, például kiterjesztett garanciát, vagy akár alapból ötéves garanciát ajánlanak, de sok márkánál vásárolni is lehet további garanciális éveket, vagy akár biztosítást a készülékre. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy a kiterjesztett garancia igénybevételét feltételekhez is köthetik, mint például csak a bizonyos időszakig (a vásárlástól számított két hónap) elérhető online termékregisztráció, és az is lehet, hogy a garancia csak az adott háztartási gép egy tartozékára, például a motorjára vonatkozik. Ahány gyártó, annyi megoldás, így mindenképp érdemes előre tájékozódni.

A jótállási jogok érvényesítésében is van egy sorrend. Ha garanciaidőn belül történik a meghibásodás – például egy mosógép az ígért 30 perc helyett csak egy óra alatt végez a programmal – akkor a forgalmazóhoz kell fordulni javítás érdekében. Ha többszöri javítás után is fennáll a probléma, akkor lehet szó cseréről, amit köteles elfogadni a fogyasztó. Ha nincs lehetőség cserére, akkor következhet a vételár visszafizetése.

Emellett érdemes észben tartani a háromnapos szabályt is, ami szerint, ha kötelező jótállásos termék a vásárlástól/üzembe helyezéstől számított három napon belül elromlik, az eladó nem hivatkozhat arra, hogy ez neki többletköltséget eredményezne, és inkább javítana, hanem köteles a hibás terméket cserélni, azaz nem kell előbb javításra küldeni.

Tudatosabb fogyasztók

Akármilyen hosszú a garanciális időszak – amikor az esetek többségében nem kell fenntartási költséggel számolni, mert garanciában, azaz ingyenesen javítják vagy cserélik készülékünket -, előbb-utóbb (és általában mindig a legrosszabbkor) a zsebünkbe kell nyúlni hűtő- vagy mosógépünk javítása miatt.

Általánosságban elmondható, hogy a javításért egy új gép árának legfeljebb a felét hajlandóak kifizetni az emberek, ha ennél többe kerülne a szerviz, akkor inkább újat vesznek – mondta Józsa Katalin, az ország egész területén működő Orczy Háztartási Gép Szerviz és Alkatrész Áruház cégvezetője. Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány óta ez is megváltozott – míg tavaly október-novemberben még nem kértek egy újonnan 80-90 ezer forintért elérhető felültöltős mosógép esetében javítást, ha az 40 ezer forint lett volna, most már inkább hajlandóak rá.

Az Orczynál az utóbbi két évben kezdték tapasztalni a fogyasztók tudatosabb hozzáállását a javításhoz, a szervizek, sőt, kifejezetten a márkaszervizek iránti igény növekedését. Ez nagyjából egybeesik általában a bérköltségek, így a szakemberek munkadíjának növekedésével – azaz ha már a korábbinál többet fizet az ember a mosógép javításáért, biztosra szeretne menni, nem kockáztat egy számlát nem adó, gond esetén fellelhetetlen szerelővel és egy bizonytalanabb minőségű, utángyártott alkatrésszel az eredeti gyári helyett.

Szervizdilemma

Csakúgy, mint az autóknál, itt is felmerül a dilemma, hogy hivatalos márkaszervizhez vagy egy közeli garázsműhelyhez forduljunk. A márkaszervizek felé tolja a piacot, hogy míg korábban kis túlzással pár csavarhúzó elég volt megszerelni egy autót, ma már az egyre bonyolultabb elektronikák miatt egy csomó háztartási készüléket sem tudnak számítógép nélkül megjavítani – mondta Józsa Katalin.

A több évtizede működő, több márka kizárólagos (központi) magyarországi szervizeként is funkcionáló cég vezetőjével rögtön sikerült pár további fogalmat is tisztázni. A központi márkaszerviz azt jelenti, hogy – esetükben – a Bekónak és a Candynek nincs Magyarországon külön szervizközpontja, hanem kiszervezte az Orczyhoz. Az Electroluxnak például van itthon szervizközpontja, és több hivatalos garanciális szervizpartnerük is van rajtuk kívül. Emellett áruházként olyan márkák alkatrészeit is értékesítik, amelyek szervizelésével nem foglalkoznak, de a hivatalos magyarországi forgalmazók ellátják őket eredeti gyári alkatrészekkel – például a Samsung és az LG esetében.

A Somogyi és fiai háztartásigép-szerviz vezetője, Somogyi Csaba szerint a márkafüggetlen szervizek akár harmadával is olcsóbbak, mint a központi, hivatalos márkaszervizek, amelyek a garanciális javításokat végzik. Ennek egyik oka a kisebb rezsikiadás, a függetlenek általában nem tartanak fenn call centert, irodát sem.

Találkozhatunk még azzal a meghatározással is, hogy egy cég kizárólagos garanciális szervizpartner – ez esetben a kizárólagosság egy területre, akár az egész országra, vagy egy megyére, kerületre vonatkozik.

 

 

A „sima” márkaszervizek (szakszervizek) nem javítanak garanciában, azaz ingyenesen. A garanciális javítás esetén nem az ügyfélnek kell fizetnie a javításért, hanem a forgalmazó/gyártó fizeti ki a vele szerződésben álló szerviznek. Teljesen más eset, amikor egy szakember vállal garanciát a saját munkájára. Fizetős javítás esetén magára a szakmunkára és az esetlegesen kicserélt alkatrészre vonatkozó garanciáról van szó. Egy sima szakszerviz mindig fizetős munkára fog kimenni, mert nincs garanciális szerződése.

Külön jogszabály vonatkozik a javító-karbantartó szolgáltatások jótállására (a háztartási gépekét is ideértve). E szerint amennyiben a szolgáltatásnak az áfát és az anyagköltséget is magában foglaló díja meghaladja a 20 ezer forintot, 6 hónapos jótállási kötelezettség terheli a szolgáltatást nyújtó vállalkozást (szervizt).

Somogyi Csaba szerint fél év alatt is kiderül, ha baj van, és hozzátette, hogy általában jók a piacon elérhető pótalkatrészek, az esetek talán egy-két százalékában fordult elő, hogy tönkrement valami, amit beépítettek a háztartási gépbe.

Ki nyúlhat a géphez?

Felmerülhet a kérdés, hogy a garanciális időszakban csak a hivatalos márkaszerviz nyúlhat a háztartási géphez, hogy az továbbra is megmaradjon? Józsa Katalin tájékoztatása szerint egy gázkészülék beüzemeléséhez például nem kell hivatalos márkaszerviz, elég a gázszerelő. A garancia megmaradásához a lényeg, hogy a vevő tudja igazolni, hogy hozzáértő szakember helyezte üzembe a készüléket.

Előfordulhat az is, hogy a kijelölt garanciális szerviz túlterhelt, de egy nagyobb család nem tudja hetekig nélkülözni a mosógépet. Ekkor megszerelheti egy fizetős szakember is, megmarad a garancia. Ha ugyanis tényleg szakszerűen szerelték, és ennek ellenére a készülék később ugyanazzal a hibával romlik el, akkor elvileg nem látszik, hogy valaki már hozzányúlt a géphez. Ha viszont például egy panelt rosszul kötöttek be a főzőlapba, és így tönkrement a tűzhely egy másik része is, akkor ők garanciális szervizként még a garanciaidőn belül is csak fizetősen vállalják a javítást. Ugyanakkor, a képzeletbeli példánál maradva, ha ugyanebben a készülékben egy főzőzóna megy tönkre, akkor azt garanciában kijavítják, hiszen nincs köze a másik – megbuherált – részhez.

Fontos tudni azt is, hogy külön ketyeg a háztartási készülék (általában 24 hónap) és az alkatrész (általában 12 hónap) jótállási ideje, és mindkettőt a vásárlástól, illetve a beépítéstől számítják. Ha például a vásárlástól számított 23. hónapban meghibásodik a mosógép dobja, és azt garanciában kicserélik, újból indul a 12 hónapnyi garancia a dobra attól függetlenül, hogy az egész készülékre a 24. hónap végéig tartott.

Természetesen minden eset más, nincs általánosan érvényes megoldás, és vita esetén általában a szervizek és a forgalmazók is igyekeznek együttműködni a fogyasztókkal – ha másért nem, akkor azért, hogy elkerüljék a békéltető testület feketelistáját.

A cikk megjelenését a Tudatos Vásárlók Egyesülete támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Támogatói tartalom

László Pál
2024. augusztus 24. 14:21 Podcast, Támogatói tartalom

Az ár- és divatérzékeny magyar vásárlók imádják a használt ruhát és az ultra fast fashiont is

Az ultra fast fashion az elmúlt években ötszörösen vagy még nagyobb mértékben nőtte túl a divatipar többi részét.

Debreczeni Anna
2024. július 24. 09:41 Támogatói tartalom

Megérkezett a bankkártyák Usain Boltja, amivel igénylés után szinte rögtön fizethetünk is

Ha valaki új kártyát igényel az Erste Banknál, akkor ezentúl nem kell megvárnia, amíg a plasztiklap elkészül, mert egy órán belül használhatja a mobilján keresztül.

László Pál
2024. május 28. 09:45 Podcast, Támogatói tartalom

A generatív MI olyan, mint az úthenger – dönteni kell, hogy elé állunk vagy felülünk rá

Minden cégnek jobb, ha inkább felül, és megpróbálja irányítani ezt a dolgot.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.