Sokat romlottak a magyar diákok eredményei a nemzetközi felméréseken. A trendforduló egybeesett a központosítás és a formális ismereteket hangsúlyozó tanterv bevezetésével.
A 2008-as válság után történelmi mélypontra süllyedt a termelékenységi ráta Magyarországon. Azóta folyamatos a növekedés, de kérdéses, hogy ez mennyire lesz tartós.
Az euróban számolt tempós felzárkózással együtt is a régiós rangsor alján maradtak a hazai bérek, így a multiknak még mindig nagyon olcsó a magyar munkaerő.
Hiába lett sokkal kényelmesebb vonattal közlekedni Magyarországon az elmúlt két évtizedben, a vasúti személyszállítás nem vált népszerűbbé, sőt inkább leépült 2002 óta.
Jelentősen csökkent az elmúlt években az öngyilkosságok száma Magyarországon, nemzetközi összevetésben azonban így is sokan vetnek véget életüknek önkezűleg.
Vélhetően a kedvező szakpolitikai intézkedések következtében egyre több házasságot kötnek Magyarországon, és ezek a kapcsolatok stabilabbnak is bizonyulnak.
Hiába költünk sokkal többet kutatás-fejlesztésre, ennek nem volt érdemi hatása az innovációra, hazánk továbbra is a nemzetközi k+f segédmunkása maradt.
Nemzetközi összevetésben is jelentős növekedést ért el Magyarország a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó kiadások növelésében az elmúlt 20 évben.
Kevés olyan uniós tagállam volt 20 évvel ezelőtt, ahol egy újszülött rövidebb életre számíthatott, mint Magyarországon. Azóta még kevesebb lett.
2005 óta az egész térségben jobban növekedtek a bérek, mint Ausztriában, de mindegyik visegrádi ország lehagyott minket a növekedés tempójában.