Ez itt az Elmúlt 20 év, a G7 választások előtti tematikus sorozata, ahol egy-egy kiválasztott jelenség, ágazat 2002 utáni alakulását, sorsát mutatjuk be néhány mutatón, ábrán keresztül. A sorozatról itt lehet bővebben olvasni.
A 2004-es EU-csatlakozást követően a kelet-európai tagállamok eltérő gazdasági teljesítményt produkáltak, de ha a béreket nézzük, a szűkebb térségünkben egyértelmű a bérfelzárkózás trendje az azóta eltelt időszakban. Ennek mértékében azonban még a régión belül is jelentősek a különbségek.
Az elmúlt 20 évet értékelő sorozatunk bérekre vonatkozó részében mutatószámnak az éves nettó ekvivalens mediánjövedelmet választottuk, ami a visegrádi négyek esetében 2005-től 2020-ig érhető el az Eurostat adatbázisában. Mindig lehet vitatkozni azzal, hogy egy adott gazdasági jelenséget milyen mutatószám segítségével értelmezünk, és ez ez esetben sincs máshogy. Viszont a módszertanunk részletes indoklása ilyen szempontból tiszta helyzetet eredményez.
Ebben az esetben
- azért nettót nézünk, mert a bérből élők számára ez a legkézzelfoghatóbb.
- A vásárlóerő-egység abból a szempontból praktikus, hogy a nemzeti fizetőeszközök árfolyam-különbségeinek kiszűrésével összehasonlítóvá teszi a különböző országok bérszintjeit.
- Az ekvivalens jövedelem figyelembe veszi, hogy egy háztartás létszáma határozza meg, mekkora kiadásokat kell a jövedelemből fedezni, így az egy főre eső jövedelem egy jól megfogható szintjét adja meg.
- A medián*A medián az az érték, amely éppen középen van, amikor az összes foglalkoztatott keresetét növekvő sorrendbe rendezzük. pedig sokkal kevésbé érzékeny a kiugróan magas értékekre, mint a hagyományos (számtani) átlag, ezért jobban árulkodik arról, hogy a „tipikus” munkavállaló mennyi pénzt keres.
Az alábbi ábrán látszik ennek az adatnak az alakulása a visegrádi országokban, valamint Ausztriában és Romániában.
Magyarországon 2005-ben még magasabbak voltak ezek a jövedelmek, mint Szlovákiában és Lengyelországban, és bár az első adat 2007-re vonatkozik Románia esetében, de valószínűleg keleti szomszédunkat is előztük ilyen szempontból a kétezres évek közepén. Ez ugyanakkor nem tartott sokáig, 2009-ben már Szlovákiában és Lengyelországban is magasabbak voltak ezek a jövedelmek, és ez 2020-ig sem változott, bár Szlovákia nagyjából 2016-tól kezdve elkezdett leszakadni Lengyelországtól, és 2020-ra már közelítette a magyar bérszínvonalat.
Szintén említésre méltó a román bérfelzárkózási történet a 2010-es évek második felében. És ezek a béremelések vásárlóerő-egységen és nettóban önmagukhoz képest régiós összehasonlításban ugyan a legnagyobb bérszintemelkedést eredményezték, a román bérek még mindig a legalacsonyabbak voltak ebben a mezőnyében.
Az alábbi ábrán pedig a felzárkózási történet látszik nagyon látványosan.
2005 óta az egész régióban jobban növekedtek a bérek, mint Ausztriában, ami persze nem meglepő, hiszen nyugati szomszédunk legfeljebb földrajzilag sorolható a többi említett országgal egy térségbe, de a kiinduló időpontban már sokkal fejlettebb volt, ahonnan kisebb a tere a bérek további növekedésének. Ami a visegrádi országokat illeti, mindegyik lehagyott minket a növekedés tempójában.
Míg 2005-höz képest Ausztriában csak 36 százalékkal nőtt az éves nettó ekvivalens mediánjövedelem, addig a lengyel bérszint csaknem megháromszorozódott, a szlovák pedig 2,5-szeresére emelkedett. Magyarország és Csehország bérfelzárkózása ehhez képest szerényebb volt, előbbi esetében 74, utóbbi esetében pedig 78 százalékos növekedést mutatnak az adatok.
Összességében a magyar bérfelzárkózás pozitív trendnek tekinthető, de az is látványos, ahogy a tempója jelentősen elmaradt a régión belül.
