Az infláció évtizedek óta nem látott szinten volt idén hazánkban és a nyugati világban is, ami a hagyományos befektetésekre is kihatással volt. A kötvény- és részvénypiacok teljesítménye is negatív lett, mégis vannak olyan befektetésformák, amelyekkel a kedvezőtlen külső körülmények ellenére – vagy éppen miattuk – inflációt meghaladó hozamot lehet elérni.
Ilyenek lehetnek az úgynevezett abszolút hozam alapok, amelyek közül néhány az idén akár húsz százalék feletti eredményt is elért.
„Az abszolút hozam alap egy olyan eszközkategória, amely nem korrelál a részvény- és kötvényjellegű befektetésekkel” – magyarázta Turner Tibor, az OTP Alapkezelő vezérigazgató-helyettese. Ez azért fontos, mert a befektetési alapok többsége „long-only” alap, azaz csak vásárlás – például részvények megvétele – révén fektet be. Így azonban kizárja a befektetések felét, mivel eladni, árfolyamok eséséből profitálni nem lehet velük.
Az abszolút hozamú alapoknak viszont az a sajátossága, hogy mindkét irányba tudnak pénzt csinálni: nemcsak a piaci árfolyamok növedékéből, hanem az eséséből is.
Az tehát az előnyük, hogy lefele menő piacon is profitábilisak lehetnek, feltéve, ha a portfóliókezelőjük jó stratégiai döntéseket hoz, és jól időzít
– mondta Turner.
Ugyanakkor az abszolút hozamú alapok egyben a legkockázatosabb alapok közé is tartoznak. Ezekben az alapokban sok esetben van tőkeáttétel, tehát az alap nemcsak a befektetők pénzét veszi fel, hanem hitelt is – mondta Turner. Illetve az is fontos, hogy a hosszú távú tartást tanácsolják. „A magasabb kockázattal magasabb hozam jár, de ehhez idő kell” – mondta Turner, hangsúlyozva, hogy emiatt a megtakarításoknak csak egy részét érdemes ilyen alapokba fektetni.
Az abszolút hozamú alapok bő 15 éve kezdtek el terjedni Magyarországon, 2018 környékén pedig már a teljes értékpapírpiac közel 20 százalékát érték el. Bár a relatív részesedésük azóta némileg csökkent, az ilyen alapokba befektetett abszolút pénzösszeg azóta is nő, és idén ősszel meghaladta a 600 milliárd forintot.
Turner szerint idén az OTP Alapkezelő hét abszolút hozamú alapja ért el pozitív hozamot eddig. Közülük kettő árfolyam-emelkedése versenyképes a hazai inflációval is, ezek a globális szemléletű OTP EMDA Alap és az OTP Föld Kincsei Alap.
Az OTP EMDA Alap négy tényezőnek köszönheti az eredményességét, többek között a forint árfolyammozgásai és a kötvénypiaci hozamok emelkedése sikeres előrejelzésének. „Arra fogadtunk, hogy a feltörekvő részvénypiacok felülteljesítik az amerikait, és az egyedi részvénykiválasztásaink is sikeresek voltak” – mondta Turner.
Az OTP Föld Kincsei Alap pedig az árupiacokon fektet be, méghozzá nagyon aktívan kereskedve. Bár csapongtak az árfolyamok, a magas hozam mögött az áll, hogy gyorsan reagáltak a hirtelen kialakuló kínálati sokkokra, és aktívan kereskedtek olajjal, búzával, ezüsttel, rézzel vagy éppen palládiummal.
Fontos változás volt idén, hogy a 125 milliárd forint körüli kezelt vagyonával a legnagyobb hazai abszolút hozamú alapnál, az OTP Supra Alapnál az év elején változás történt mind a portfóliókezelő személyét, mind a stratégiát és a kockázatkezelést illetően. Az elmúlt tíz évben ez volt az egyik legjobban teljesítő alap, majd pedig csalódást okozott a befektetőknek, azonban az idén már két számjegyű árfolyam-emelkedést ért el.
A cikk megjelenését az OTP Alapkezelő támogatta.
Pénz
Fontos