(A szerző a Dialóg Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Közel egy éve kértek fel a G7 részéről, hogy időnként egy általam választott gazdasági, elsősorban pénz- és tőkepiaci témáról leírjam a véleményemet. Több témát érintettem, de nagyon tudatosan kerültem az egyedi részvénysztorikat az elmúlt egy évben a magyar tőzsdéről. Ennek elsősorban egy oka volt: a mai magyar rendszerben rosszat nem akartam íni tőzsdei cégekről, jót pedig nem mertem.
A felelős magyar kormányzás kimagasló gazdaságpolitikájának fiskális lábának bevételi oldala jelenleg ugyanis két alappillérre támaszkodik: a költségvetésben tervezettnél jelentősen magasabb infláció miatt sokkal magasabb áfabevételekre és a cégekre, iparágakra kivetett különadókra. Szerettem volna megkímélni bármelyik általam egyébként kedvelt magyar tőzsdei vállalatot, nehogy felkerüljön a térképre, és adott esetben felhívjam a döntéshozók figyelmét arra, hogyan „nyerészkedik” (copyright Nagy Márton) ez a cég, majd kapjon a nyakába egy szemmel látható extraadót. Ezzel egyébként magamat is szerettem volna megkímélni attól, hogy az adott cég vezetője elküldjön melegebb éghajlatra, amiért jót mertem róluk írni.
Ha írtam volna a Budapesti Értéktőzsdére bevezetett egyedi részvényről, akkor az mindenféleképpen az Alteo lett volna. Ez a kis, alapvetően megújuló energiával foglalkozó cég ugyanis tankönyvi példája annak, hogyan lehet a nulláról felépíteni egy céget, bevonva a tőkepiac szereplőit is a cég finanszírozásába. Hogyan lehet sikeres egy cég nagyon jó menedzsmenttel, jó, tiszta és követhető, következetesen kivitelezett stratégiával.
Sorolhatnám napestig, mitől és hogyan lett sikeres ez a cég, helyette inkább egyetlen egy mondatban foglalnám össze az egészet: minden, amit ígértek a befektetőknek, az úgy is lett. Az elmúlt 10 évben egyszer sem kellett magyarázkodniuk, mi miatt nem teljesült egy terv, egy projekt, egy felvásárlás, miért nem úgy alakultak a piaci folyamatok. Végtelen riszpekt ezért ifjabb Chikán Attilának és Kovács Domonkosnak, az Alteo két emblematikus figurájának.
Személyes szál (vagy szakmai, ha úgy tetszik): az Alteo mint befektetés és az említett úriemberek nagyon sokat tettek azért, hogy a hazai szakemberek ne veszítsék el a hitüket a magyar piaccal kapcsolatban, hogy a klasszikus „value” (értékalapú) befektetők továbbra is bízzanak a cégekben. A szinte végtelen számú értéktelen kriptodevizák, a nulla árbevételű, de „egyszer majd jók leszünk” cégek világában. Ezúton is örök hála ezért.
A sikersztori pedig számokban: az Alteót 10 évvel ezelőtt 250 forinton vezették be a tőzsdére (a pontosság kedvéért 2000 forinton, de közben történt egy 1:8 arányú részvényfelaprózás), pénteken az Alteo záróárfolyama 3300 forint volt, plusz a befektetők a növekedési történet során ötször osztalékra is jogosultak voltak összesen bruttó 172,25 forint értékben. Ráadásul a nagyszerű árfolyam-teljesítmény ellenére a cég finoman fogalmazva sem nevezhető drágának a maga 5-ös P/E (egy részvényre jutó nyereség) értékeltségével. Nem túl sok elemző követi az Alteót, de mindegyikük vételre ajánlja 4000 forint körüli célárral.
A hétvégén a Mol két magántőkealappal konzorciumban megvette az Alteo közel kétharmadát (az eladó a Wallis Asset Management volt), a tőkepiaci törvénynek megfelelően kötelező érvényű ajánlatot tettek a többi részvényre. A 3040 forintos vételár megfelel ugyan a törvényi előírásoknak (ráadásul pár százalékkal magasabb is, mint a minimálisan ajánlható árfolyam), azonban így is közel 10 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróárnál.
A vételi ajánlat ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy az Alteót ki fogják vezetni a tőzsdéről, ahhoz ugyanis az ajánlattevőknek a felvásárlási ajánlat során el kell érniük a 90 százalékos tulajdonrészt. Jelenleg a tőzsdei közkézhányad közel 29 százalékos, ha ezeknek a befektetőknek a többsége úgy dönt, hogy nem ajánlja fel a részvényeit, akkor az ajánlattevők nem tudnak kiszorítani.
A teljesség kedvéért muszáj megemlíteni, hogy a felvásárló konzorcium másik két tagja közül az egyik Jellinek Dánielhez, a másik Tiborcz Istvánhoz köthető. A közelmúltban utóbbi szintén kötelező érvényű ajánlatot tett a Waberers vállalat részvényeire, azonban kevesen ajánlották fel részvényeiket, így az 90 százalékos tulajdonrész nem jött össze, a Waberers maradt a tőzsdén.
A magam részéről két dolognak szurkolok igazán: az egyik, hogy az Alteo sikersztorija folytatódjon. A másik pedig, hogy a Mol végre részese lehessen egy sikeres vállalati akvizíciónak. A Mol kapcsán egy kérdés azért felmerült bennem: az teljesen rendben van, hogy az Alteo tökéletesen passzol a vállalat megújuló stratégiájába. De miért is kellett ehhez bevonni két másik vevőt is?
Fontosnak tartjuk a használható tudást nyújtó elemzéseket, a higgadt, szakértői véleményeket. A rovat támogatója a Boston Consulting Group.
