Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. szeptember 22. 15:12 Pénz

Az infláció elkezdte megenni a magyar családok tartalékait

Az Intrum követeléskezelő megbízásából a Scale Research Piackutató országos reprezentatív felmérést végzett, amelynek során 800, 20-60 év közötti embert kérdeztek meg arról, hogyan változott a pénzügyi helyzetük, illetve a hitelfelvétellel kapcsolatos terveik 2021-ben. A most közzétett eredmények egyik legérdekesebb eleme, hogy a válaszadók majdnem 60 százaléka érzi, hogy az infláció miatt romlik az anyagi helyzete.

Az áremelkedést legkevésbé a fővárosban érzik súlyosnak, a vidéki nagy- és kisvárosokban élőknél viszont sokkal rosszabb a helyzet, a megyeszékhelyeken élők 68 százaléka válaszolta azt, hogy a pénzügyi helyzete romlott az árnövekedés miatt.

Az adatok alapján látványos az is, hogy a világjárvány éve milyen nagy mértékben járult hozzá a magyar társadalom szétszakítottságához.

A megkérdezett, hitellel rendelkező emberek 47 százaléka vette igénybe a járvány egyik pénzügyi mentőövének bedobott moratóriumot, a legnagyobb arányban a 100 és 200 ezer forint közötti keresetűek éltek a lehetőséggel. Egyelőre azonban csak 27 százalékuk kezdte újra a törlesztést, és a moratóriumosok 36 százalékának még semmilyen elképzelése nincs arról, hogy mikor tudná újrakezdeni hitel visszafizetését. Sőt, a megkérdezettek többsége a tartozásai növekedéséről és megtakarításai csökkenéséről számolt be.

Legnagyobb arányban a magas jövedelmű keresők tudták növelni a vagyonukat.

Csak 9 százalék válaszolt úgy, hogy 2021-ben könnyebben tudta törleszteni az adósságait, 40 százalék szerint pedig még nehezedett is a helyzet.

A 100 ezer forintnál kevesebbet keresők 36 százalékának nőtt a tartozása, a 300 ezer forint felett keresők 48 százaléka viszont csökkenteni tudta az adósságát.

A felmérés készítői hozzáteszik, hogy a magyar bankok adatai szerint ugyan a lakossági folyószámlákon elhelyezett összeg jelentősen nőtt az elmúlt évben, a mostani felmérés alapján ez egy kisebb megtakarítói rétegnek köszönhető elsősorban, míg az emberek nagy részének nem változtak, vagy csökkentek a megtakarításai.

A válaszadók 30 százaléka idén semmilyen esetben nem lenne hajlandó hitelt felvenni. Az állami gazdaságpolitika közvetlenül csak kevéssé befolyásolja a hitelfelvételi szándékot: 20 százalék a magyar gazdaság növekedése nyomán venne fel hitelt, 19 százalékot pedig új, államilag támogatott konstrukciók győznének meg.

Ahogy arról nemrég részletesen is írtunk ebben a cikkünkben, a jegybank kamatemelési ciklusba lépésével egyrészt megnőhet a hitellel már rendelkezők terhe, másrészt sokak számára megnehezülhet a lakáshitelhez jutás, elsősorban a csokot felvenni nem képes, vagy eleve alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok szorulhatnak ki a lakásvásárlás piacáról.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs sok hátra a kedvező kamatozású lakáshitelek korábólKamatot emelt a jegybank, emiatt emelkedni fog a havi törlesztő? Szakértő szerzőnk írásából kiderül, ki mire számíthat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szegényebbek és a csokból kimaradók egyre nehezebben jutnak majd hitelhezA hitelesek egy része már most is érzi a jegybank kamatemelési ciklusának hatásait, amely új korszakot jelent, de mi várható így az ingatlanpiacon?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz hitel infláció megtakarítás moratórium vidék Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

Jandó Zoltán
2023. november 30. 04:34 Pénz, Vállalat

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez a dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.