Az idei közgazdaságtani Nobel-emlékérmet Robert B. Wilson és Paul R. Milgrom, a Stanford Egyetem kutatói kapták közösen az aukciók elméleti és gyakorlati kutatásáért. A két tudós nemcsak munkatárs, de szomszéd és barát is. Milgrom már a PhD-jét is Wilsonnal együtt dolgozva szerezte meg 1978-ban.

Az aukciók vizsgálata nem először vívott ki elismerést a Nobel-bizottság részéről, már William Vickrey és James Mirrlees is az aukciókhoz kapcsolódó ösztönzők elméletéért kapta a díjat 1996-ban. Wilsonék viszont kifejezetten a gyakorlati alkalmazhatóságért érdemelték ki az elismerést.

Wilson arra épített modellt, majd gyakorlati alkalmazást, hogy milyen módszerrel lehet hatékonyan elárverezni olyan javakat, amiknek van egy mindenki számára azonos értéke, de ez csak az aukció után derül ki a licitálók számára. Ilyen például a jog arra, hogy egy adott térségben ásványkincseket bányászhasson a győztes licitáló. Senki sem tudja előre, hogy mennyi ásványi anyagot fognak tudni kinyerni a területről, mindenki csak a saját elképzelése alapján licitál.

Ezekben az esetekben a legoptimistább licitáló nyer, de az árverezésre bocsátott jog vagy tárgy értéke mégis inkább az átlagos licithez van közel. Így a győztes veszteséges üzletet köt, ezt nevezik a győztes átkának (winner’s curse). Wilson erre építve megmutatta, hogy a győztes átka miatt a licitálók jellemzően a saját értékelésük alá licitálnak, mert félnek, hogy őket is sújthatja az átok.

Ez a jelenség kevésbé jelentkezik, ha a hagyományos angol típusú árverésről van szó, ahol az ár alacsonyról indul, és a résztvevők látják mások egyre növekvő licitjeit, így

van információjuk arról, hogy másoknak mennyit ér az árverés tárgya.

Wilson modellje szerint minél kisebb a bizonytalanság, és minél több információjuk van a résztvevőknek a többiek értékeléséről, annál kevésbé félnek az átoktól, és annál inkább a saját valós érték szerint licitálnak.

Milgram Wilson modelljére építve megalkotta a privát értékek modelljét, ahol bár van egy adott értéke az árverés tárgyának, ami mindenki számára azonos, de ezen túl van egy egyéni értékelés is. Erre jó példa egy medencés ház, aminek az elhelyezkedése és az állapota azonos értékkel bír mindenki számára, de a medence valakinek növeli az értéket, másnak viszont csökkenti, mert csak a nyűg van a takarításával.

Ketten együtt ezekre az elméletekre alapozva megalkották a többkörös, szimultán árverés gyakorlatát, aminek az újdonsága, hogy egyszerre több dologra is lehet licitálni. Olyan esetekben hasznos ez a módszer, amikor a licitáló számára csak akkor van értéke valaminek, ha mást is megszerez mellé. Például egy cégnek csak akkor éri meg kifizetni a licitet egy terület bányászati jogáért, ha megkapja egy másik terület bányászati jogát is. Vagy csak akkor éri meg megvenni egy nyakláncot, ha a hozzá társuló fülbevalót is meg tudjuk venni.

Ezt a módszert először 1994-ben alkalmazták sikeresen rádiófrekvenciák árverezésére az USA-ban. Azóta több ország is átvette és alkalmazza olyan javak árverezésére, amik egymással összefüggnek. A módszer lehetővé teszi, hogy

minimalizálják a győztes átkát, így mindenki a saját értékének megfelelően licitáljon, és az államok a lehető legnagyobb bevételre tegyenek szert.

Milgrom még ezt is továbbfejlesztette, és kidolgozta az ösztönző árverést (incentive auction), ahol először a frekvenciák aktuális használói meghatározzák, hogy mennyiért hajlandóak megválni az adott frekvenciától, majd az új vevők eldöntik, hogy mennyiért hajlandóak megvenni. Ezeket az árakat használva a kormány csomagokat hoz létre aszerint, hogy hogyan tudja a legtöbb bevételt megszerezni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA féreghajtó gyógyszer hatása? 20 százalékkal magasabb fizetésTöbbek között ezért az eredményért is kapott Nobel-díjat három kutató, akik terepen, kísérletekkel próbáltak meg rájönni a szegénység valódi okaira.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz árverés aukció közgazdaságtan Nobel-díj Olvasson tovább a kategóriában