Árverésen próbálják meg értékesíteni a lassan három éve felszámolás alatt álló kaposvári hulladékkezelő napelemes kiserőművét.
Árverésen értékesítik az egykor szebb napokat látott mályi téglagyárat. Az üzem az energiaválság hatására elszálló költségek miatt roppant meg végleg.
Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.
A korábbi árveréseket rengeteg kritika érte, ugyanakkor az utóbbi években csökkent mind a nagyon nagy, mind a törpebirtokok száma és az általuk használt terület.
A Győri ETO több védjegyét is árverésre bocsátották a napokban, köztük magát a Győri ETO szóösszetételt, illetve a Fehér Miklósról elnevezett díjat és kupát is.
Az utolsó bő háromnegyed órában egymásnak esett két licitáló, és átlagosan három másodpercenként srófolták feljebb és feljebb az árat.
A 176 milliós vételár úgy sem tűnik magasnak, hogy a kastélyt erősen fel kell újítani, az épület ugyanis elég jól hasznosítható turisztikai célokra.
Az árverések hatékonnyá tételéért díjazták Robert Wilsont és Paul Milgromot az idei közgazdaságtani Nobel-emlékéremmel.
A 2015-ben eladott 100 legdrágább műalkotásból 99-et férfiak készítettek, de a helyzet így is sokat javult az utóbbi pár évtizedben.
Tavaly több mint 6 ezer termék és 200 ingatlan talált gazdára az adóhatóság által végrehajtások, valamint vám- és bűnügyi eljárások során lefoglalt ingóságok és ingatlanok közül a NAV elektronikus árverési felületén.