Hírlevél feliratkozás
Fehér Miklós
Jandó Zoltán
2023. április 4. 10:47 Pénz, Vállalat

Százezerért árulják a tragikusan elhunyt magyar focistáról elnevezett díjat

A Győri ETO több védjegyét is árverésre bocsátották a napokban, köztük magát a Győri ETO szóösszetételt, illetve a klub egykori, tragikus körülmények között elhunyt labdarúgójáról, Fehér Miklósról elnevezett díjat is. A védjegyek a brókerbotrányba belebukó Quaestor vagyonának maradványai, és most darabonként 100 ezer forintért árulják őket, egyelőre nem sok sikerrel.

Tízmilliárdos ingatlan, százezres védjegyek

A most kalapács alá kerülő védjegyek korábban a Győri ETO FC Kft. illetve az ETO Park Kft. tulajdonában voltak. Egészen 2015-ig ezek a cégek fogták össze a győri élvonalbeli labdarúgást, illetve az ahhoz köthető infrastruktúrát: a 16 ezres stadiont, a 103 szobás ETO-hotelt, a bevásárlóközpontot, a parkolót és az egyéb kisebb értékű ingatlanokat.

A két vállalat, és így az általuk birtokolt ingatlanegyüttes, illetve a csapat a 2000-es évek eleje óta a Quaestor-csoport érdekeltségébe tartozott. Nyolc évvel ezelőtt azonban a Questor botrányos körülmények között bedőlt, és így a győri foci mögül is egyik pillanatról a másikra eltűnt a finanszírozás. A csapatot működtető cég, a Győri ETO FC Kft. először csődvédelembe menekült, ám így sem tudta teljesíteni a labdarúgó-szövetség pénzügyi elvárásait, ezért az együttest az élvonalból a harmadosztályba sorolták vissza*Ez volt az az év, amikor az MLSZ 16-ról 12 csapatosra szűkítette a labdarúgó élvonalat, ahonnan a Győr mellett másik négy csapatot száműztek még..

A győri ingatlanvagyon az egyik legfontosabb Quaestor-hagyaték volt, így komoly érdeklődés övezte a sorsát. A stadiont, a hotelt, a bevásárlóközpontot és a környező infrastruktúrát végül két részletben bő 10 milliárd forintért, tavaly év elején árverezték el. Az ingatlanok kisebbik részét az állam szerezte meg, a nagyobb csomagot pedig a Tiborc István meggazdagodásában is szerepet vállaló, illetve a Borkai ügyben is feltűnő győri építőipari milliárdos, Paár Attila. A felek ezután komoly cserélgetésbe kezdtek, amiből a 24.hu beszámolója szerint nem a stadiont végül megszerző állam jött ki jobban, hanem Paár, aki töredékáron juthatott hozzá többmilliárdnyi ingatlanvagyonhoz.

A két ETO-cégnek azonban az ingatlanokon felül is volt még vagyona, ezek egy részét képezi a most áruba bocsátott összesen kilenc védjegy. Az ETO Park Kft-től az ETO PARK HOTEL kifejezést lehet megvásárolni 100 ezer forintért, míg a Győri ETO FC Kft. kis túlzással a helyi labdarúgás történetét árulja. A kiírás szerint övék a Győri ETO és a Győri ETO FC szóösszetétel, akárcsak a Győri Egyetértés Torna Osztály kifejezés, vagy a Győri ETO FC – a vidék csapata jelmondat.

Emellett több Fehér Miklós nevét viselő védjegy is kalapács alá került. A győri csapat az egykor az együttesben is játszó, tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt labdarúgóról nevezte el a helyi labdarúgó-akadémiát, de egy kupa és egy díj is viseli a csatár nevét. Utóbbit mindig a klub adott évben legtöbbet fejlődött utánpótláskorú játékosa kapta meg.

A felszámoló valamennyi védjegy árát százezer forintban határozta meg így a két külön kiírt közbeszerzésen összesen 900 ezer forint folyhatna be az értékesítésükből. Az aukciókon azonban egyelőre egyetlen ajánlat sem érkezett, így előfordulhat, hogy eredménytelenül záródnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy 34 méteres jacht és több ezer hektó ecet maradt a magyar ásványvízkirály birodalmábólTaláltak még 2750 hektoliter ecetet annál a cégnél, amelyből az értékes vagyontárgyakat Mészáros Lőrinc vásárolta ki tavaly, illetve egy jacht is előkerült időközben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat árverés aukció foci Győri ETO labdarúgás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Torontáli Zoltán
2025. július 3. 13:29 Közélet, Pénz

Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt

Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.