Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. december 16. 11:57 Vállalat

Egész jutányos áron kínál eladásra egy 44 szobás kastélyt az állami vagyonkezelő

Szálloda, gyermeküdülő és idősek otthona is volt már a néhai Károlyi-kastély, amelynek árverését múlt hét végén hirdette meg az MNV Zrt. Az épületet illetve nyolcezer négyzetméteres telkét 157,5 millió forintért értékesítené a nemzeti vagyonkezelő, de az ingatlan csak a szomszédos, közel két és fél hektáros telekkel együtt eladó, így a teljes kikiáltási ár 176 millió forint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMásfélmilliárd forintért most bárki az Orbán-birtok szomszédja lehetAz állam elad egy 53 hektáros ingatlant Felcsút határában, amit csak egy út választ el Lévai Anikó földjeitől, és amit csak fél éve nyilvánítottak kiemelt fejlesztési területté.

A különböző leírások szerint a kastély, amely a Tarna patak völgyében, egy dombhát tetején épült, 1872-ben készült el. Két évtizeddel később bővítették, és ekkor érte el jelenlegi méretét. Miután az első világháborút követően elkobozták, egészen a második világháborúig szállodaként működött, majd a szocializmus idején nagyjából negyven éven keresztül a Szakszervezetek Országos Tanácsa gyermeküdülőjeként üzemeltették. Néhány év szünet után lett idősek otthona, és egészen 2008-ig ilyen funkcióban működött.

Azóta azonban üresen áll, és ez az állapotán is látszik. Az árverési hirdetmény szerint

a falak nedvesednek, a vakolat mállik, helyenként penészesedik. A faszerkezetek korhadnak, a nyílászárók sok helyen hiányoznak, vagy károsodtak, a vasszerkezetek rozsdásak.

A kastélyt és melléképületét tehát erősen fel kell újítani, de a 176 milliós vételár így sem tűnik magasnak. Az összesen 3600 négyzetméter alapterületű épületek különböző helyiségeit három oldalon keresztül sorolják fel a kiírásban.

A 44 szoba mellett irodák, számos WC és fürdő, két terasz, egy télikert, illetve a pincében több tároló és egy hulla kamra is található.

Az ingatlan ráadásul turisztikai szempontból nagyon jó helyen van, az MNV már a rövid leírásban is hangsúlyozta, hogy közvetlen környezetében található a híres parádfürdői gyógyfürdő. Így adja magát, hogy a kastélyból ismét szálloda legyen, különösen, hogy a telkét a helyi építési szabályzat szerint is ilyen célra lehet használni. A nagyobb szomszédos ingatlanon ugyanakkor elvileg csak zöldterület alakítható ki, oda épület nem húzható fel, így azt a kastély parkjaként hasznosíthatja az új tulajdonos.  Emellett nehezítheti a turisztikai hasznosítást, hogy egy másik hotel is van a közelben.

A környéken egyébként már több szálloda is kormányközeli érdekeltségbe került. Alig néhány hete a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a cége vette át a Kékes lábánál található 114 szobás Lifestyle Hotel Mátra üzemeltetését, az egerszalóki Saliris pedig Mészáros Lőrinc szállodája.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat árverés MNV Paráfürdő szálloda Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Jandó Zoltán
2023. november 30. 04:34 Pénz, Vállalat

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez a dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Stubnya Bence
2023. november 27. 04:34 Közélet, Vállalat

Kell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?

Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.