Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. június 25. 12:07 Pénz

Saját sikerének áldozata lehet a szuperállampapír

A cikk eredeti formájában az Mfor.hu-n jelent meg.

A Magyar Államkincstár már a negyedik sorozatra vonatkozó nyilvános ajánlattételt tette közé az ötéves futamidejű Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+), újabb 100 milliárd forintos keretösszeget lehet lejegyezni. A korábbiak esetében jelentős volt a túljegyzés, a napi.hu szerint az első három sorozat esetében az elfogadott mennyiség 883 milliárd forint lett – ami valóban imponáló, tekintettel arra, hogy a kincstár sorozatonként 100 milliárddal hirdette meg a jegyzési lehetőséget.

Ha ebben az ütemben folytatódik az értékesítés – bár azért látszik, hogy az első heti kiemelkedő, 500 milliárd forintot meghaladó jegyzést mérsékeltebb érdeklődés követte az újabb kibocsátások során -, akkor a legutóbb meghirdetett N2024/04-es sorozattal elérhetővé válik az 1000 milliárdos bevonás. Ha pedig nem az elfogadott, hanem a kibocsátott mennyiséget nézzük az Államadósság Kezelő Központ honlapján, akkor már túl is léptük az 1000 milliárdot.

Az újabb kibocsátás július elsejével indul, jegyezni a mostani héten lehet a papírokból. A kibocsátó ezúttal sem áll meg a 100 milliárdos keretösszegnél, ha jelentősebb érdeklődést tapasztal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg szuper a szuperállampapír?Lesz majd, amikor vissza lehet váltani a MÁP-ot. Na de mennyi ideig?

Az új papír bevezetése előtt a kormány terve az volt, hogy a lakossági megtakarítások állománya a MÁP+ segítségével öt év alatt, 2023-ig megduplázódjon, elérve a 11 ezer milliárd forintot. Mint látjuk, ezer milliárd forintot néhány hét alatt máris sikerült becsatornázni, vagyis kérdés, kitart-e öt évig ez a kampány, vagy hamarabb elérjük a kormány által kívánatosnak tartott mennyiséget. Természetesen ezt befolyásolja, hogyan alakul közben az egyéb állampapír-befektetések állománya, azok visszaváltásából fedezik-e az ügyfelek a MÁP+ vásárlását, vagy új pénzek kerülnek elő. Mint ahogy az is kérdés, hogy ha idő előtt elérnénk a 11 ezer milliárdot, megelégedne-e az állam ezzel, vagy további lehetőséget biztosítana a lakossági befektetőknek ezzel a papírral.

Mindenesetre feltettük az ezzel kapcsolatos kérdést a múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergelynek. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha ilyen intenzív marad a kereslet az állampapír iránt, akkor elképzelhető-e, hogy a tervezett 5 évnél hamarabb kifut a jegyzési lehetőség, gyorsabban lezárul a MÁP+ kampánya.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter válasza szerint ez elképzelhető, maguk is azt tapasztalják, hogy nagyon népszerű termékről van szó, de egyelőre a jegyzésre buzdítják a lakosságot, mert rendkívül jó megtakarítási lehetőségnek tartják az új papírt. Hozzátette viszont, hogy

„természetesen a Pénzügyminisztériumban mindig vizsgálják, hogy meddig tudják fenntartani ezt a lehetőséget (…) egyelőre tudják”.

Szavai alapján úgy tűnik, a kormányzat rendszeres tájékoztatást kap az illetékes minisztériumtól a MÁP+ állományának alakulásáról, és ha élesen egyelőre nem is vetődött fel a kibocsátás fékezése, de kaphattak olyan visszajelzést a miniszterek, amely alapján mérlegelés tárgya lehet a MÁP+ most futó kampányának idő előtti kifuttatása, mivel a tervezettnél jóval hamarabb sikerülhet elérni a megcélzott összeget. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy néhány év múlva már ne lehetne vásárolni a papírból, de azt igen, hogy a kibocsátó tartani fogja magát a meghirdetett keretösszeghez, és nem teszi lehetővé a túljegyzést.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz uniós statisztikában kiveri a szemünket Matolcsy György tevékenységeA magyar államadósságnak már 22 százaléka van a lakosságnál, és ez nagyon magas érték

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Gulyás Gergely Magyar Államkincstár magyar állampapír plusz máp+ Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Avatar
2023. szeptember 22. 09:33 Pénz

Túl sok a pénz, nőnek az adóssághegyek – Van ok az aggodalomra?

Visszaüthet-e, hogy a magas kamatok elvonják a pénzt az egyéb eszközök piacairól?

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Kiss Péter
2023. szeptember 15. 16:40 Pénz

Mínuszban ragad a magyar gazdaság, de legalább jelentősen lassul az infláció

A tartós hazai gyengélkedést helyesen előre jelző Amundi szerint jelenleg egyedül a román gazdaság rendelkezik érdemi növekedési momentummal a térségünkön belül.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 13:09 Világ

Két körülmény árnyalja az ukrajnai lengyel fegyverszállítás leállítását

Választás előtti szavazatmaximalizáló manőver lehet a bejelentés, és a legtöbb fegyvert már leszállították. A diplomáciai feszültség ettől még lehet valós.