Hírlevél feliratkozás
Váczi István Fabók Bálint
2018. december 21. 15:55 Pénz

70 milliárdot fizettetne vissza az OTP-vel a fogyasztóvédelem Romániában

A román fogyasztóvédelemi hatóság szabálytalannak minősítette az OTP ottani pénzintézetének korábbi gyakorlatát, amellyel csoporton belül kiszervezte az országban nyújtott hiteleket. Ezért 160 ezer lejes (11 millió forint) büntetést szabott ki, de ami ennél sokkal fájdalmasabb lehet, hogy a – döntés ellen fellebbező – OTP-nek vissza kellene fizetnie a szóban forgó hitelállományhoz kapcsolódó bevételeket, amelyek nagysága a profit.ro pénzügyi portál szerint meghaladja a 200 millió eurót.

A portál cikke szerint az OTP Bank 2006-2009 közötti gyakorlatával sértette meg a romániai fogyasztóvédelmi törvényt, mert annak értelmében nem lehetett volna kiszervezni külföldre az országban kihelyezett teljesítő*törlesztés szempontjából problémamentes hitelállományt. Ezt mégis megtette, az írás szerint 2009 végéig összesen több mint 550 millió svájci frankos állomány került a csoport hollandiai leányvállalatához (OTP Financing Solutions BV) részben közvetlenül, részben a magyar központon keresztül.

Ennek a holland társaságnak azonban a hatóság szerint nem lett volna joga kamatokat és egyéb díjakat szednie az ügyfelektől, ezért vissza kell fizetni a szóban forgó teljes hitelállományon 2006. június 12. és 2015. november 23. között elért bevételeket, beleértve a kamatokat, a jutalékokat és a büntető kellegű díjakat. Ez 243,6 millió svájci frank plusz 20,4 millió euró, 

mostani árfolyamon összesen közel 76 milliárd forint, a szóban forgó időszak középárfolyamaival számolva pedig nagyjából 63 milliárd forint lehet az összeg.

A devizanemekből  látszik, hogy frank-, illetve euróhitelekről van szó, amelyek nagy részét magánszemélyek vették fel.

Az OTP-nek küldött kérdéseinkre a pénzintézet azt válaszolta, hogy a

romániai fogyasztóvédelem több banknál is vizsgálta a hitelek externalizálását (ami a román piacon 2005-2008-ben általános gyakorlatnak számított), és több elmarasztaló határozatot is hozott bankok ellen. Az OTP Bank Románia álláspontja, hogy minden vizsgált esetben az aktuális és vonatkozó törvények szerint járt el, ennek megfelelően bírói úton fellebbez a jegyzőkönyv ellen (ahogy a többi érintett bank is tette).

Hazánkhoz hasonlóan Romániában is sok probléma forrása lett a devizahitelezés, noha ott kisebb kört érintett, svájci frankban közel 200 ezer magánszemély adósodott el. Viszont ott nem volt kötelező átváltás a svájci frank euró-árfolyamküszöbének eltörlése előtt (ami után durván erősödött a frank), és ez súlyosbította a gondokat. Ekkor az OTP a kamat ideiglenes csökkentését ajánlotta fel a bajba került frankhiteleseknek.

Ettől függetlenül meggyűlt a baja az OTP-nek a romániai devizahitelekkel, 2016 elején pert vesztett a fogyasztóvédelem által képviselt ügyfelekkel szemben az egyoldalú kamatmódosításról szóló szerződéses kitétel miatt. Az OTP-csoport 2009-es konszolidált beszámolója szerint Romániában 29,5 milliárd forint kamatbevételt ért el. 2016 elején az OTP Bank Románia frank alapú hitelportfóliója mintegy félmilliárd svájci frankot tett ki.

Idén rájár a rúd az OTP-re Romániában. Márciusban a román jegybank nem hagyta jóvá ottani bankvásárlását, ezen a héten pedig olyan bankadó tervét jelentették be kapzsisági illeték címén, amely az OTP-t is sújtaná.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegszorítások törhetik derékba a román gazdasági csodátKomolyabb előkészület nélkül jelentős szektorális különadókat jelentettek be Romániában, hogy ne szálljon el a jövő évi költségvetés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz büntetés devizahitelek fogyasztóvédelem OTP Bank Románia Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Gergely Péter
2023. november 27. 16:41 Pénz

Kinek éri meg megvárni a csok plusz bevezetését?

Bár nőhet a lakáshitelek iránti kereslet, arra senki sem számít, hogy a csok pluszra jogosultak drasztikusan megmozgatnák a hitelpiacot.

Stubnya Bence
2023. november 25. 12:46 Pénz

Kevesebbet tudtunk félretenni, de így is meghaladjuk az uniós átlagot

Uniós átlagban és Magyarországon is kevesebbet tudtak tavaly félretenni a jövedelmükből az emberek 2021-hez képest.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 15:49 Közélet, Pénz

Csepegtetni kezdi a pénzt Magyarországnak az EU, hogy csökkentsük orosz energiafüggőségünket

Annak az első jelét is láthatjuk a hírben, hogy a kiszolgáltatott magyar kormány csepegtetve kapja a pénzt, ha teljesíti az elvárásokat.

Fontos

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.