Fontos
Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.
Nem sikerült újabb szövetségeseket találni, így maradnak a vámok a kínai elektromos autókkal szemben. Kérdés, hogy mit lép válaszként Kína.
Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.
Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.
Magyarországon gondolják a legkevesebben, hogy az egészségügyi rendszer ugyanazt az ellátási színvonalat biztosítja mindenkinek abból a 31 országból, ahol az Ipsos 2024 nyarán felmérte erről az emberek véleményét.
Azonnal megjelent több nagy banknál az a teher, amelyet egy korábbi kormánydöntés alapján a devizaváltásokat is tartalmazó tranzakciók után vetett ki az állam októbertől.
Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.
Felszámolási eljárást kezdeményezett az ISD Power áramszolgáltató a Dunarolling Dunai Vasmű Kft.-vel szemben, mert utóbbi nem tudja rendezni az elmúlt egy évben felhalmozott jelentős tartozását. A céggel szemben egy NAV-végrehajtás is zajlik.
A nyugdíjrendszer hosszabb távú kihívásaival most nem foglalkozna a kormány, csak a választások előtti évre vonatkozóan módosítana ideiglenesen egy szabályt, vélhetően annak reményében, hogy javuljon a lakosság gazdasági helyzetértékelése.
Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.
A Telex kiadója, a Van Másik Zrt. 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a G7 kiadójában hétfőn. A döntést egyhangúlag támogatta a Telex szerkesztőségét képviselő testület, a menedzsment és a főszerkesztő. Ez a lépés már a G7 tavaszi megvásárlása óta tervben volt, és most elérkezett az ideje, hogy megvalósuljon. A következő lépés 2025-ben a G7 munkatársainak tulajdonszerzése lesz, amikor a Telexhez hasonlóan az újságírók is tulajdonossá válnak majd a lapjukban.
Javul a költségvetési helyzet, és az idei hiánycél teljesülhet is, de azért jövőre nem lesz könnyű dolga a kormánynak, ha a választások előtt hangulatjavító intézkedésekre akar költeni.
Magyar vonatkozása is van a szlovén kerékpáros, Tadej Pogačar világbajnoki győzelmének. A szlovén szövetség egyik szponzora ugyanis az idén május óta a Mol. Bár a hazai kerékpársport is egyre eredményesebb, itthon nem tolonganak a szponzorok.