(A szerző közgazdász, a GKI Gazdaságkutató korábbi vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Bár a miniszterelnök Trump győzelmében és politikai gőzhengerében saját eddigi stratégiája visszaigazolását látja, a magyar kormánynak 2025 első negyedévében súlyos politikai és gazdasági válságjelenségekkel kell szembenéznie.

Külpolitikailag a számára meghatározó Európai Unióban teljesen elszigetelődött, a meghatározó tagállamok elszánták magukat a magyar zsarolást kikerülő módszerek alkalmazására. Nem lehet kizárni, hogy az EU-ról szóló szerződés hetedik cikke alapján – az EU értékeinek súlyos és tartós megsértésére hivatkozva – napirendre kerül Magyarország szavazati jogának felfüggesztése az Európai Tanácsban.

A jogállami kérdésekben mutatott magyar hajthatatlanság miatt a befagyott EU-transzferek továbbra is elérhetetlenek maradnak, de a rossz EU- és ezen belül német viszony kihathat a gazdasági együttműködésre, a beruházásokra is. Az új német kormány várható költekezése – az adósságfék-szabályok átalakítása, 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozása, a hadiipar fejlesztése – kedvező lehet a magyar gazdaság számára, azonban aligha oldja meg az akkumulátoripar gondjait.

Ám az EU-n kívüli kapcsolatok sem alakulnak jól. Az orosz együttműködéssel készülő Paks II. építése leállt. A kínai tőkére támaszkodó, államilag támogatott beruházások termőre fordulásának mértéke és időpontja megkérdőjeleződött az elektromos autózás bővülésének elbizonytalanodása, a német tulajdonú autógyárak keresletének amerikai vámemelések miatti bizonytalansága következtében. Az USA-val a politikai kapcsolatok látványosan javultak, bár Boszniában az orosz érdekeknek megfelelő magyar beavatkozás láthatóan nem élvezi Amerika egyetértését. Gazdaságilag egyelőre csak az amerikai vámemelések okozta károkkal lehet számolni.

Belpolitikailag a Fidesz számára másfél évtizede nem tapasztalt kihívást jelent, hogy elvesztette első helyét a pártok népszerűségi sorrendjében. Az állami közszolgáltatások – például egészségügy, vasúti közlekedés, oktatás, vízszolgáltatás – terén súlyos válságjelenségek és fokozódó elégedetlenség tapasztalható. Értetlenséget és az érintett települések egy részében komoly feszültséget okoz, hogy a szélsőségesen migránsellenes kormányzat miért folytat vendégmunkásokra támaszkodó iparpolitikát. Kérdéses az is, hogy a kettős állampolgárság melletti évtizedes kiállás után hogyan fogadja a magyar közvélemény a magyar kettős állampolgárok kiutasításának ötletét.

Gazdaságilag a két éve tartó stagnálás, az infláció ismételt felgyorsulása és a költségvetés helyzete jelenti a fő kihívást. A magyar gazdaság tavalyi 0,5 százalékos növekedése csak fele az EU 1 százalékos átlagának, és egyike a leggyengébbeknek. A magyar árutermelő ágazatok (ipar, építőipar, mezőgazdaság) visszaestek, a szolgáltatások kisebb-nagyobb mértékben bővültek. A háztartások fogyasztása bővült, a közösségi fogyasztás, a beruházások és a külkereskedelem szűkült.

A 2025. évi első adatok nem támasztják alá a nemzetgazdasági miniszter márciusi vízióját, miszerint 2025 az áttörés éve lesz. Inkább csak szerény javulásra lehet számítani. A tavaly januárihoz képest az ipari termelés csaknem 4, az építőipari több mint 9 százalékkal csökkent, igaz januárhoz képest már mindkét ágazatban emelkedés volt.

A kiskereskedelmi forgalom viszont dinamikusan emelkedett. A csapadékszegény időjárás, valamint a ragadós száj- és körömfájás megjelenése kedvezőtlen a mezőgazdaság szempontjából. A rendelésállomány főleg az iparban, de az építőiparban is kisebb a tavalyinál.

A GKI üzleti bizalmi indexe egy éves, szinte folyamatos csökkenés után februárban ugyan kis mértékben, a tavaly novemberi szintjére emelkedett, de így is nagyon alacsony. A növekedésre vonatkozó elemzői várakozások bő fél éve romlanak, igaz mértékük februárban már kisebb volt. A GDP növekedésére vonatkozó februári, 2,1 százalékos konszenzus azonban így is jóval alacsonyabb a kormány 3,4 százalékos prognózisánál.

Az infláció – bár a nemzetgazdasági miniszter szerint már tavaly ősszel „földbe döngölték”, új lendületet kapott, és a szeptemberi 3 százalékról februárra 5,5, majd márciusra 5,6 százalékra emelkedett. Aggasztó, hogy a tartós folyamatokat jellemző maginfláció ráadásul két hónap alatt 1,4 százalékponttal, 6,4 százalékra emelkedett.

A GKI februári felmérése szerint a cégek – ezen belül a kereskedelmi vállalkozások – áremelési törekvése kissé csökkent, de lényegében a tavaly év vége felé bekövetkezett megugrás okozta magas szinten maradt. A fogyasztók inflációs várakozása pedig még enyhén emelkedett is. A kormány 3,2 százalékos prognózisával szemben – bár az úgynevezett bázishatás fékezni fogja az áremelkedés ütemét – az elemzők már 5 százalék körüli, egyre többen e feletti éves átlagos áremelkedésre számítanak.

Bár a nemzetgazdasági miniszter a kereskedelmet, különösen a külföldi kereskedelmi láncokat tartja a magas élelmiszerárakért elsősorban felelősnek, a hétköznapi tapasztalat szerint ezek – főleg a diszkontláncok – árszínvonala jóval átlag alatti, és a magas élelmiszerár sokkal inkább az élelmiszeripar és a mezőgazdaság gyenge versenyképességének, a magas adóknak a következménye.

Emellett a szolgáltatások áremelkedése jó 2 százalékponttal gyorsabb is az élelmiszerekénél. A március közepétől 30 alapvető élelmiszerre előírt, maximum 10 százalékos kereskedelmi árrés csak PR-jellegű, káros mellékhatásokkal járó tüneti kezelésnek tekinthető, ami a korábbi adminisztratív beavatkozásokhoz hasonlóan érdemben nem csökkenti az árszínvonalat, miközben a kínálat romlásával járhat.

Az államháztartási hiány tavaly az első két hónapban az egész évre előirányzott összegnek már 68 százalékát tette ki. Idén február végéig az éves előirányzat 42 százaléka teljesült, ami lényegesen kisebb arány. Figyelembe véve azonban, hogy tavaly végül a tényleges éves deficit évközi megszorító lépések segítségével is több mint 60 százalékkal magasabb lett az előirányzottnál, az idei éves hiánycél aligha lesz elérhető.

A GDP-arányos hiánycél elérését tovább nehezíti, hogy az idei növekedés minden bizonnyal lényegesen, mintegy 1,5 százalékponttal alacsonyabb lesz a költségvetésben prognosztizált 3,4 százaléknál. Ráadásul az Európai Bizottság által végül elfogadott magyar középtávú költségvetési strukturális terv mindössze 1,2 százalékos növekedést tartalmaz.

Ez nyilvánvalóan sokkal szigorúbb költségvetési politikát tesz szükségessé, mint amivel a költségvetési törvény számolt. A kormány tényleges tevékenysége azonban egyáltalán nem tükrözi ezt a változást. Nemcsak hogy nem módosította a költségvetést, de nyilvánosságra sem hozta ezt a növekedési számot, az csak EU-forrásokból volt megismerhető. Ráadásul a választások közeledtével újabb kiadások mellett kötelezte el magát.

Vagyis a kormány nem is törekszik az EU-nak benyújtott program komolyan vételére, részben a már amúgy is megromlott kapcsolatok, részben az EU költségvetési előírásainak fegyverkezéssel összefüggő várható lazulása miatt.

A miniszterelnök szerint – amint azt a március elején tartott nagyköveti értekezleten is kifejtette – új világrend van kialakulóban, és ennek megfelelően folyamatosan értékelni, elemezni kell a helyzetet. Majd hozzáfűzte: a magyar nagykövetek feladata az, hogy vitathatatlan gazdasági tényekkel bemutassák a világban, mitől sikeres Magyarország, nem pedig az, hogy magyarázkodjanak a politikai különbözőségünk miatt.

Nem meglepő, hogy a miniszterelnök elemzés iránti igénye valójában nem a tények – így a válságjelenségek – vizsgálatára vonatkozik, hanem sokkal inkább a sikerpropaganda megalapozására alkalmasnak látszó politikai szlogenek, összefüggéseikből kiragadott, önmagukban jól mutató – akár fél- vagy semmilyen igazságot sem jelentő, netán kifejezetten megtévesztő – adatok és állítások összegyűjtésére irányul.

Ilyen például a magas inflációért viselt felelősség már említett kereskedelmi láncokra hárítása, a minimális gazdasági növekedés magyarázatát a német gazdaság gyengeségében láttató érvelés, vagy az elszigetelődöttnek minősített EU felelőssé tétele a világpolitikai konfliktusokért. Eközben a magyar politika az EU elleni magyar fellépés által az országnak okozott károkról tudomást sem vesz. Trump győzelmének előre látása, és benne egy fontos szövetséges megtalálása annyira megerősítette a miniszterelnök magabiztosságát, hogy érdemben nem foglalkozik politikája számos kudarcával.

A kormány autokrata természetének megfelelően, vagyis a korábbiakhoz hasonlóan nem az ország, hanem saját rövidtávú hatalmi céljainak megfelelően kívánja oldani a feszültségeket. Vagyis a gazdasági gondok kezelését is az azonnali politikai haszonszerzésnek rendeli alá.

Ennek hatalomtechnikailag bevált módszere a látványos osztogatás. Igaz, hogy ez gazdaságilag, recesszió és infláció formájában, miként 2022-23-ban is, gyorsan visszaüt, azonban csak a választási győzelem után válik a lakosság számára nyilvánvalóvá. Mivel 2026-ban az ellenzéknek a korábbiaknál nagyobb esélye lehet a győzelemre, ez kormányzati szempontból még radikálisabb osztogatást indokol.
Újabb és újabb adócsökkentéseket, támogatási programokat jelentenek be, sok száz milliárd forintos költségvetési kihatással. Az esztelen állami költekezés azonban a hiány növekedéséhez vezet, ami inkább előbb, mint utóbb megszorításokhoz, az infláció emelkedéséhez kell, hogy vezessen.

Varga Mihály, az MNB új elnöke a márciusi kamarai évnyitón világossá tette, hogy az idei év „megnyerésének” kulcsa az árstabilitás elérése, amihez következetes, fegyelmezett és türelmes monetáris politikát ígért. A miniszterelnök furcsállotta a „türelmes” kifejezést, ami udvarias formában, de a kormány és a jegybank között a kamatcsökkentés lehetőségeiről változatlanul meglevő nézetkülönbségre utalt.

A jegybank a magas áremelkedési ütemre való tekintettel feltehetőleg ki fog tartani a jelenlegi 6,5 százalékos alapkamat mellett, mivel ha nem így tenne, azzal a forint jelentős gyengülését, és ezzel az infláció további gyorsulását okozná. Kérdésesebb, hogy ellen tud-e állni az MNB a kedvezményes, növekedést szolgáló jegybanki finanszírozásra irányuló kormányzati nyomásnak, amely kiegészíthetné a Demján Sándor Program keretében a vállalatoknak nyújtott puha, hatékonyságra nem ösztönző pénzt. Természetesen ez is inflációs hatású lenne, de nem olyan szembeötlő módon.

Ugyanakkor az államháztartás helyzete határt szab a kormányzati költekezésnek – idén a választási ígéretek nélkül is a tervezettnél nagyobb hiány várható. Nemcsak a deficit lehet magas, de a tavalyi év után idén várhatóan tovább emelkedik a GDP-arányos államadósság is.

Ez nemcsak a kormány deklarált céljával és az alaptörvénybe foglalt úgynevezett adósságszabállyal – miszerint nem fogadható el olyan költségvetés, amely nem csökkenti az államadósságot – ütközik, ezen még túl szokta magát tenni a kormány, de rontaná Magyarország pénzügyi megítélését is. Még inkább így lenne, ha a kormány a külföldi eladósodás növelésével próbálná tágítani a mozgásterét.

Az S&P hitelminősítő február végén kemény figyelmeztetést adott ki arról, hogy a választások előtti költekezési ígéretek megnehezítik a költségvetési hiány ígért csökkentését és a forint stabilizálását, illetve az államadósság növeléséhez vezethetnek. Az S&P április 11-én fogja legközelebb felülvizsgálni a magyar besorolást, amely jelenleg csak egy fokozattal van a bóvli felett. A februári figyelmeztetés nem sok jót valószínűsít áprilisra. A rosszabb besorolás megdrágítaná és megnehezítené Magyarország külföldi finanszírozását, inflációs hatású lenne és rontaná növekedési lehetőségeit.

A hitelminősítők tavaly az EU-támogatások elmaradása és a magas államháztartási hiány ellenére viszonylag kesztyűs kézzel bántak Magyarországgal, többek között a folyó fizetési mérleg jelentős – az év egészében 6 milliárd euró körüli – aktívuma miatt. Bár önmagában nem kell eltúlozni a jelentőségét, de figyelmeztető, hogy a decemberi előzetes adat már minimális deficitet mutatott. Ha az élénkítő gazdaságpolitikának valóban sikerülne felpörgetni a belföldi felhasználást, akkor a növekvő import a folyó fizetési mérleg romlását, és ezzel a magyar gazdaság megítélését eddig javító tényező erodálódását okozná.

Mivel a kormány természetének megfelelően mindenekelőtt saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a gazdaság működésének javítására, a társadalmi jólét emelésére inkább csak a látszatok szintjén. Gazdaságpolitikai lépései csak a növekedés némi gyorsítására, a választások előtt a fogyasztás emelésére lesznek alkalmasak. Ezt követően a gazdasági kiigazítás kényszere nemcsak semmivé teheti mindezt, de perspektívát sem tud ígérni egy elszigetelődött, súlyos egyensúlyi problémákkal küzdő országnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gdp hiány infláció költségvetés osztogatás választás Olvasson tovább a kategóriában