Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. március 17. 12:24 Közélet

Több mint 11 milliárd forint követelést árulnak egymilliárdért, de a vevőnek merésznek kell lennie

Egészen döbbenetes értékű, több mint 11 milliárd forintos követelésállományt árvereznek el a felszámolás alatt álló hazai cégek vagyonának értékesítésére fenntartott Elektronikus Értékesítési Rendszeren.

  • A kikiáltási ár ráadásul a követelések becsült értékének alig tizede. Az érintett cég, a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet előélete alapján azonban még ez sem tűnik kevésnek.

Előzmények: a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet lassan másfél évtizede, 2012-ben dőlt be. A Bács-Kiskun megyei szövetkezet története hamar összeért az országos botrányt okozó Quaestor-üggyel.

  • A takarék és a Quaestor vezetői kölcsönösen előnyös, de valójában jogellenes, fiktív ügyleteket kötöttek. A Quaestor vezetője a vád szerint abban segédkezett, hogy a takarékszövetkezet vagyonából némi áttétellel a szövetkezet vezetőjének családját támogassák.
  • 2019 januárjában öt személy ellen nyújtottak be vádiratot, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés és pénzmosás miatt.
  • Elsőfokon a Takarékszövetkezet elnökét 8 év, a pénzintézet két ügyvezetőjét 6, illetve 5 év, míg a Quaestor csoport két vezetőjét 2, illetve 1 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
  • Az ítélet ugyanakkor még nem jogerős, az ellen az ügyészség súlyosbításért, míg az elkövetők és védőik felmentés érdekében fellebbeztek.

Számokban: az eredeti vád szerint az érintettek 2004 és 2010 között több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a takarékszövetkezetnek. Ebből 500 millió forintnak az eredetét fiktív jogcímmel végrehajtott átutalásokkal és a házipénztárból való kivétellel leplezték.

  • Az elsőfokú ítélet ugyanakkor ennél is nagyobb kárról szól. Eszerint a pénzintézet éveken keresztül nyújtott több tízmillió forintos kölcsönöket olyan gazdasági társaságoknak, amelyek nem feleltek meg a folyósítási feltételeknek, és ebből a szövetkezetnek 15 milliárd forint vagyoni hátránya keletkezett.

Mi várható? A mostani árverési hirdetményében (pdf) sok részletet nem árulnak el az eladásra kínált követeléscsomagról. Ezek a követelések azonban elvileg magánszemélyekkel szemben állnak fenn, azaz valószínűleg nem azonosak azokkal, amelyeken 15 milliárdot vesztettek.

  • Márpedig a takarékszövetkezet még akkor is bő tízmilliárdot veszíthet ezen a csomagon is, ha arra lesz vevő. A követelések értéke ugyanis közel 11,6 milliárd forint, miközben a kikiáltási ár alig 1,07 milliárd.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet árverés pénzmosás Quaestor Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. április 29. 17:14 Közélet

Európai trendekbe illeszkedik az energiaital tiltása a 18 éven aluliak körében

Az energiaitalok fiatalkori fogyasztásával az a fő probléma, hogy könnyű átlépni azt a mennyiséget, ami már káros az egészségre.

Jandó Zoltán
2025. április 29. 11:28 Adat, Közélet

Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

A járvány kezelése során nagyon fontos a hatóságokkal szembeni bizalom, de ezen a korábban közölt adatok elhallgatása javítani biztosan nem fog.

Stubnya Bence
2025. április 28. 06:01 Adat, Közélet

Túl korán lőtte fel a kormány a sikerrakétát, de már valami megmozdult

A repülőrajt erős túlzás volt a gazdasági adatok és a fogyasztói hangulat alapján, de a bizalmi index áprilisi javulása reményt adhat a Fidesznek.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. április 29. 05:55 Pénz, Vállalat

Lesz még hatása az árrésstopnak, de nem Nagy Márton új bejelentése miatt

Fontos részleteket árult el a G7-nek a KSH arról, hogyan mérik az inflációt. Ebből következtethetünk arra, milyen hatás várható még az árrésstoptól.

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.