Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Kórházszövetség februári konferenciáján azt mondta, hogy bizonyos magánvállalkozások számára megpróbálják megteremteni a lehetőségét annak, hogy részt vegyenek az állami betegellátásban. Az állami és magánegészségügy a világ fejlett országaiban egymást kiegészítve működik, bizonyos terheket hatékonyan tud levenni az alapellátás válláról – például a fogászat, szemészet vagy éppen a bőrgyógyászat területén.

Mivel az állami egészségügy egyre riasztóbb számokat produkál, logikus lépés, hogy a magánszolgáltatókat is be akarja vonni a feladatellátásba. (Más kérdés, hogy a mostani javaslat homlokegyenest az ellenkezője az utóbbi évek irányvonalának, ahol a magánszektor teljes leválasztása volt a cél).

A szolgáltatók viszont nem biztos, hogy érdekeltek a javaslatban. A Magyar Nemzeti Bank 330 pontos versenyképességet javító javaslatcsomagjának adatai szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatási rendszere elavult, közel tíz éve nem nyúltak hozzá a támogatási összegekhez. Részben ennek tudható be az is, hogy rekord méretű tartozások alakultak ki a kórházaknál, a finanszírozás ugyanis nem követte az utóbbi évek áremelkedését.

Kirschner András, a Swiss Clinic ügyvezető igazgatója a Weborvosnak adott interjújában például kiemelte: emiatt nekik egyáltalán nem érné meg szerződni az állammal, mert

az állami finanszírozás általában csak a teljes kezelési költség 20-25 százalékát fedezné.

Egy csípőprotézis-műtét esetén ez a szakember szerint 500 ezer forintot jelentene, míg a teljes beavatkozás jelenleg nagyjából kétmillió forintba kerül a piacon.

Szerinte a megoldás tehát (anélkül, hogy a NEAK a világ összes pénzét ráborítaná a magánszolgáltatókra) az úgynevezett co-payment modell lehetne, ahol az állami támogatás mellett a magánszolgáltató a valódi ár és a támogatás különbözetét elkérheti a betegtől, tehát a kétmillió forintos csípőprotézis-műtét 1,5 millióba kerülne a betegnek.

Ez elméleti szinten fenntarthatóan hangzik, viszont árnyalja a képet, hogy egy átlagos háztartásban élő magyar számára egy ilyen beavatkozás jóval többe kerül, mint amennyit egy évben félre tud tenni. A KSH háztartások jövedelmével kapcsolatos adatai alapján 2022-ben egy háztartásban az egy főre jutó bevétel 2,2 millió forint körül mozgott évente, míg a kiadások 1,7 milliónál álltak. A módszertan szerint a kiadások közé az élelmiszereket és alkoholmentes italokat, a lakásfenntartást, a háztartási energiát, valamint a közlekedésre fordított kiadásokat sorolták, így ebben nem szerepelnek a magánegészségügyi kiadások. Az adatok alapján nagyjából 500 ezer forint marad az alapkiadások után egy főre – feltéve, ha nem vesz magának ruhát, könyvet, nem jár el szórakozni, vagy vált ki nem vényköteles gyógyszert.

De mire elég 500 ezer forint a magánegészségügyben, ha nagyobb a gond, mint egy lyukas fog, és mennyit segítene ezen az állami támogatás? Ehhez most a NEAK oldalán található várólistákból indulunk ki, ezek azok az ellátások, ahol egészen biztosan hosszú ideig kell fájdalommal élni ahhoz, hogy az állam fizesse a gyógyulást.

Ilyen például az epekő eltávolítása laparoszkóppal. Az epekövesség egy lassan, sokáig észrevétlenül alakuló betegség, mely egy ponton nagyon súlyos tünetekkel hívja fel magára a figyelmet. Bár korai szakaszában elkapva (jellemzően más vizsgálatok során derül rá fény) életmódváltással még visszaszorítható, amikor már tüneteket okoz, gyakran csak a műtét oldja meg a rövid idő alatt akár életveszélyessé eszkalálódó helyzetet.

Jelenleg az állami ellátásban átlagosan 136 napot kell várni előjegyzésre, tehát közel négy hónapig várhat a beteg a szakorvosi konzultációra. (Sürgősségi ellátásban megműtik az állami kórházakban is – már ha van sebész és aneszteziológus). Magánellátásban mindez sokkal gyorsabban megy, ugyanakkor egy laparoszkóppal végzett műtét közel egymillió forint. Ha feltételezzük, hogy ebben az esetben is hasonlóak a finanszírozási arányok, mint a csípőprotézis-műtétnél, akkor a co-payment modellben a betegnek nagyjából 750 ezer forintjába kerülne a beavatkozás – 250 ezer forinttal többe, mint amennyit az átlag háztartásban élő kellően aszketikus életformával félre tud tenni.

Ez nagyjából minden beavatkozásra igaz. Bár egységes tarifarendszer nincs, de a főbb várólistás problémák sebészeti megoldása mindenhol bőven a félmilliós tartomány fölé csúszik, és ezek az utókezelést, kontrollvizsgálatokat legtöbbször nem foglalják magukban. A legolcsóbban a szürkehályog-műtétet lehet megúszni, ott ugyan akár 300 ezer alatt is lehet találni magánszolgáltatót, aki elvégzi a beavatkozást, de ez az ár általában egy szemgolyó kezelésére vonatkozik. Ugyanez igaz a csípőprotézisre is, a kétmilliónál is többe kerülő műtét csak az egyik oldalt érinti, ha a másik felével is baj lesz, az újabb milliókba kerül. 

A Weborvosnak adott interjúban Kirschner András azt mondta, most még nagyon sokan kivárnak, halogatják a költéseiket.

Nem vesznek új bútort, nem cserélik le az autójukat, halasztják a külföldi utazásukat. Ugyanígy vannak számos, nem nagyon sürgős egészségügyi beavatkozással: elhalasztják a heresérv-, a lágyéksérv-, a jóindulatú pajzsmirigydaganat-műtétjüket, a protézisbeültetéseket. Azonban eljön az a pillanat, amikor már akkora az egészségveszteség, annyira fáj például egy kopott csípőízület, hogy muszáj megoperáltatni. Ezek a kiváró páciensek tehát előbb-utóbb feltűnnek majd a magánszolgáltatóknál, de az állami rendszerben is.

Ezt támasztja alá egy nyugtalanító adat: a betegforgalom nemcsak a magánegészségügyben, hanem az államiban is jelentősen csökkent.

Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi szakmenedzser a G7-nek tavaly azt mondta, a betegszám csökkenéséhez hozzájárul az orvostársadalom motiválatlansága is. A pandémia alatt ugyan rendezték az évtizedes lemaradást a orvosfizetésekben, ugyanakkor a fizetési rendszer nem hozott magával semmilyen motivációs aspektust – a hálapénz kriminalizálása miatt az orvos már nem volt motivált abban, hogy minél több beteget lásson el, ráadásul komoly bérfeszültség is kialakult abból, hogy a kezdő orvos hasonló fizetést vihet haza, mint a többéves tapasztalattal rendelkező kollégája.

Rékassy szerint látszik, hogy a betegek egyre rosszabb állapotban kerülnek orvoshoz. A lakossági oldalról a kiadásokra való felkészülés mellett (egészségpénztár, egészségbiztosítás) jelentős életmódváltása is szükség lenne ahhoz, hogy minél több évet tölthessenek az emberek egészségesen, ugyanis a magyarok általános egészségi állapota kirívóan rossz nemzetközi összehasonlításban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKevés embernek van ötmilliója csípőprotézisre egy ledolgozott élet utánA rohamosan fejlődő magánegészségügy sem tud jól funkcionáló közfinanszírozott ellátás nélkül működni. Sok beteg számára pedig nem is alternatíva a magánellátás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRóka a baromfiudvarban: a magánegészségügy és az állam viszonyaMeg kell akadályozni, hogy orvosok úgy teremtsenek automatikusan piacot a saját magánrendelőjüknek, hogy korlátozzák vagy elhagyják a korábban általuk nyújtott állami ellátást.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magánegészségügy készen áll a taj-kártyás finanszírozásraMindenki jobban járna, ha az emberek legalább annyit költenének kiegészítő magán-egészségbiztosításra, mint az autóik cascójára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar egészségügy rejtélye: hova tűntek a betegek?Nem csak a magánegészségügyből, hanem az állami ellátásból is eltűnt a betegek egy része.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan, hogy egy rossz monitor miatt kell a száz kilométerre lévő kórházba menniKemény állításokat fogalmaz meg a Magyar Orvosi Kamara abban a tanulmányban, amelyet február közepén adott át a Belügyminisztérium számára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzörnyű a magyarok egészségügyi állapota, ezért rosszak a kilátásaink a hosszú életreRengetegen küzdenek itthon valamilyen krónikus betegséggel, és ez sokkal több ember halálához vezet, mint más országokban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet egészségügy kórház magánegészségügy megtakarítás megtakarítások várólista Olvasson tovább a kategóriában