Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. november 20. 13:32 Közélet

Tiborcz és több egyetem jól járhat, az EU viszont nem fogja szeretni a kormány új befektetési ötletét

A korrupciógyanús és kevéssé sikeres letelepedési kötvényprogram kivezetése után hat évvel újra megnyitja a lehetőséget a kormány a harmadik országból érkező tehetős befektetők előtt, hogy magyar papírokhoz jussanak.

Mi történt? Ugyanabban a törvénytervezetben, amelyben a kormány megnehezíti az EU-n kívüli országokból érkező vendégmunkások számára a bejutást és az itt-tartózkodást, egy új engedély is megjelent, kifejezetten vendégbefektetőknek.

  • Ők nemzetgazdaságilag fontos befektetés esetén kaphatnak tartózkodási jogot, ez többszöri beutazásra – és a schengeni övezet belüli szabad mozgásra – ad lehetőséget, valamint 90 napot meghaladó tartózkodásra. Ezen a státuszon keresztül igényelhető a vendégbefektetői tartózkodási engedély is, amely maximum 20 évre szólhat.

Miért fontos ez? Magyarországon még Rogán Antal kezdeményezésére 2013-ban indult hasonló program, amely aztán letelepedési kötvénybiznisz néven híresült el. Ha egy EU-n kívüli befektető letelepedési kötvényt vásárolt, cserébe először schengeni tartózkodási engedélyt, majd hat hónap után letelepedési engedélyt kapott.

  • A letelepedési engedély nemcsak élethosszig tart, de a családegyesítés miatt a családtagok is megkaphatták. A kötvényt öt év után a magyar állam az eredeti névértéken visszavásárolta (de arra is volt példa, hogy ez nem történt meg, például pont Rogán egykori iskolatársának cégével.)

Tágabb kontextus: az úgynevezett aranyútleveles programokat az EU többször kritizálta és a beszüntetésüket szorgalmazta, mivel akár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek számára is hozzáférhetővé teszi az unión belüli szabad mozgást és cégalapítást. A kritika szerint a tagállamok lényegében pénzért vásárolhatóvá tették az EU-s állampolgárságot.

  • A kötvények forgalmazását jellemzően offshore országokban létrejövő közvetítőcégek végezték, busás haszonnal.
  • A közvetítőcégek mögött megjelentek kormányhoz köthető emberek, például Habony Árpád is.
  • A program 2017-ben lezárult, és kiderült, hogy igazából veszteséges volt: míg a közvetítők 160 milliárd forintot is kaszálhattak, az állam közel 30 milliárd forintot bukott.
  • Magyar papírokhoz jutottak kétes figurák is, a Direkt36 nyomozása szerint többek között Andrej Nariskin, az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat vezetőjének fia, illetve az ő felesége és gyermekei is.
  • Egy korábbi cikkben megírtuk, hogy 19 838 letelepedési engedélyt kiváltó külföldi közül 15 754 érkezett Kínából.

Felülnézet: a vendégbefektetők egy fokkal szigorúbb követelményeknek kell, hogy megfeleljenek. A befektetések akkor minősülnek nemzetgazdasági érdeknek, ha azzal:

  • az MNB által nyilvántartásba vett ingatlanalap által kibocsátott, legalább 250 ezer euró összegű befektetési jegyet szereznek meg.
  • Vagy minimum 500 ezer euró összegnek megfelelő értékű magyarországi, az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi szám szerint nyilvántartott per-, teher- és igénymentes lakóingatlanban tulajdont szereznek.
  • Vagy ha legalább egymillió euró értékben oktatási, tudományos kutatási, művészeti alkotótevékenység támogatása céljából pénzbeli adomány nyújt valamely közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény részére. Ezek az úgynevezett modellváltó egyetemek.

Alulnézet: a Népszava információi szerint a lépéssel jól járhat Orbán Viktor veje. Tiborcz Istvánhoz két olyan ingatlanalap is köthető, amely az új szabályok értelmében befektetési jegyeket értékesíthet, az egyik a Central European Ingatlanalap, a másik a Diófa Thales.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTágra nyitotta a kaput Magyarország az oroszok legszorosabb szövetségese előttÚgy utazgatnak az EU-ba az oroszok, mintha nem is lenne háború Ukrajnában, és ez nem a magyar vízumkiadásnak köszönhető. Azért így is megtaláltuk a különutas magyar külpolitika lenyomatát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk59 országból jött Magyarországra a húszezer letelepedési kötvényesA legtöbben kínaiak és oroszok, de tucatjával jöttek a Karib-szigetekről is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPéldátlanul elnéző a magyar állam a letelepedési kötvényesekkelMajdnem 20 ezer tartózkodási vagy letelepedési engedélyből 24 darab szűnt meg, és mindössze hat a magyar hatóságok döntése miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet letelepedési kötvény útlevél vagyonkezelő alapítvány vízum Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Pálos Máté
2023. november 27. 13:43 Közélet

Egyetlen személy dönthetne a kutatóhálózatok sorsáról

A Magyar Kutatási Hálózat átszervezése tovább ronthatja a magyar kutatói autonómiát és kutatási szabadságot.

Stubnya Bence
2023. november 27. 04:34 Közélet, Vállalat

Kell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?

Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Bod Péter Ákos
2023. november 26. 17:20 Adat, Közélet

Mekkora gond a magyar államadósság?

Magyarország a térségünk legnagyobb arányú és legköltségesebb államadósságával kerül bele az egyébként is sok turbulenciával járó gazdaságszerkezeti és geopolitikai átmenetbe.

Fontos

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.