Egy hobbirepülőgépe is van a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek. A magyar légijárműlajstrom szerint a végrehajtói kar korábbi elnöke egy Piper típusú könnyű repülő tulajdonosa. A gépet minden jel szerint abban az időszakban vásárolta, amikor a vád szerint százmilliós bevétele származott a korrupciós ügyekből, és rendszeresen csúszópénzt adott át Völner Pál akkori igazságügyi államtitkárnak.
A Schadl-ügy minden bizonnyal az elmúlt évek legnagyobb és legjobban dokumentált politikai korrupciós botránya. A tárgyalás a napokban is zajlik: Schadl múlt héten, a büntetőügy másik főszereplője, Völner Pál volt fideszes igazságügyi államtitkár pedig kedden tett vallomást. Utóbbiban Varga Judit igazságügyi miniszter és Bayer Zsolt publicista neve is elhangzott.
Bár a történetben rengeteg durva sztori került elő elcsalt egyetemi vizsgáktól egy bíró elleni bosszúhadjáraton át szexvideóig, a főügy a végrehajtói pénzekről szól. Röviden a lényeg, hogy a gyanú szerint
Völner Pál közbejárásával Schadl emberei jutottak pozícióba a területi monopóliumokként működő végrehajtói piacon, és a pénzt, amit ezzel kerestek, visszajuttatták Schadl-nek.
Rengeteg pénzről van szó, a végrehajtás ugyanis elég jó biznisz. Egy adott területen monopolhelyzetbe kerülhetett az, aki pályázaton elnyerte a területileg illetékes végrehajtói posztot. Ezeket a pályázatokat pedig az igazságügyi tárcánál Völner Pál vezetésével bírálták el. A vád szerint Schadl éveken keresztül rendszeresen 2-5 millió forintos összegeket adott át az államtitkárnak azért, hogy az általa kiszemelt emberek kerüljenek ezekbe a pozíciókba.
A monopóliumok hatalmas bevételhez és profithoz juttatták a pozícióba került emberek végrehajtói cégeit, és ebből jelentős összeg csorgott vissza Schadl Györgyhöz. A 24.hu azt írta, hogy az érintett vállalatok a megalakulásuk óta összesen több mint 2,3 milliárd forint profitot termeltek, Schadl pedig az ügyészség szerint 924 millió forintos illegális jövedelemre tett szert a korrupciós ügyek révén. A két összeg közötti közel másfél milliárd forint sorsa azonban szintén kérdéses.
Ahogy a fentiekből is látszik, ez a jól fizető hálózat nem jöhetett volna létre Völner Pál jelentős szerepvállalása nélkül, ezért fizetett neki rendszeresen milliókat Schadl. A vád szerint az államtitkár 2021 nyaráig összesen 83 millió forintot kapott a végrehajtói kar elnökétől.
A büntetőügy tárgyalása februárban indult.
Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért,
emellett Schadl-re 200, a volt államtitkárra pedig 25 millió forintos pénzbüntetést is kiszabnának. Több vádlott már a per első szakaszában beismerte bűnösségét, ők felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Schadl és Völner azonban egyaránt kitartott saját ártatlansága mellett.
Ez ugyanakkor nem gátolta meg a nyomozóhatóságot, hogy vagyonuk egy részét zár alá vegyék. Ahogy arról a 24.hu korábban beszámolt, Schadlnél, illetve cégeinél lefoglaltak:
Emellett egy budai bankfiók széfjéből közel 110 millió forint értékben órákat és ékszereket is, amiket a vádirat szerint Schadl a börtönből kitelefonálva próbált meg elrejtetni feleségével és apjával.
Bár korábban is lehetett sejteni, hogy a végrehajtói kar egykori elnökének nem minden vagyonát helyezték zár alá, a vádiratban felsorolt vagyontárgyak között biztosan nem szerepel az a repülőgép, amely a magyar légijárműlajstrom szerint a tulajdonában van. Morvai Attila, Schadl György ügyvédje is megerősítette a G7 kérdésére, hogy a vádiratban nincs szó repülőről.
A legutóbb május elején frissített adatbázis szerint
Schadl Györgynek egy Piper PA-28 Cherokee típusú légcsavaros gépe van.
A képek alapján ez egy négyüléses, teljesen fémből készült, egymotoros repülő, amit a leírások szerint repülési kiképzésre, légitaxira és személyes használatra terveztek. A gép egyáltalán nem új, a lajstrom szerint 1968-ban gyártották, azaz a típus korai korszakából való, ráadásul a hivatalos adatok alapján 2017 óta érvényes légialkalmassági bizonyítványa sincs.
Újonnan egy ilyen repülő nagyjából 200 ezer dollárba, azaz jelenlegi árfolyamon durván 70 millió forintba kerül, használtan azonban jóval olcsóbb, különösen a régebbi modellek. Egy Schadl gépénél pár évvel fiatalabb repülőt például 44 ezer dollárért (15 millió forintért) hirdetnek.
A repülő az elérhető adatok alapján 2018 elején még nem volt Schadl tulajdonában. Ekkor egy komárnói bejegyzésű szlovák cég birtokolta. Azt nem tudni, hogy pontosan mikor került Schadlhöz a gép, de a szlovák vállalat beszámolói alapján valószínűleg valamikor még 2018-ban adhatták el. Ekkor már jó eséllyel zajlottak azok a korrupciós bűncselekmények, amelyekkel a végrehajtói kar egykori elnökét vádolják. Az első ötmillió forintot Schadl 2018. május 22-én adhatta át Völner Pálnak (pdf).
Közélet
Fontos