Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. november 5. 13:54 Élet

A középosztálybeli családok is elkezdtek magánrepülővel járni

A kis magángépek üzemeltetői váratlan üzleti sikereknek örvendhettek idén, miközben a légitársaságok jelentős része csődközeli helyzetbe került a koronavírus miatt. A luxusrepülők utasai között ugyanis megjelentek a középosztálybeli nyugat-európai családok, akik a lezárások elől menekülve vagy épp a fertőzéstől tartva egyre gyakrabban döntöttek a privát gépek kibérlése mellett. Adam Twidell, a gépfoglalásokra specializálódott PrivateFly vezetője a Wired-nek azt nyilatkozta, hogy

a nyári szünidő alatt a magánrepülők utasainak húsz százaléka gyerek volt.

Az újabb célcsoport igényeinek a szolgáltatók is igyekeznek megfelelni, a fedélzetre a háziállatok is gond nélkül felvihetők, Twidell nemrég egy tizenhárom macskával repülő családról is hallott.

A kisgépek üzemeltetői márciusban kezdték érzékelni az addigi utasaikhoz képest jóval kevésbé tehetős családi ügyfelek sokasodását. Sokan ugyanis külföldön tartózkodtak, miközben a klasszikus légitársaságok már egyre kevesebb járatot indítottak, sőt eleve a nemzetközi repülőterek megközelítése is fokozódó problémát jelentett. A hazavágyó családok ugyanakkor magánrepülővel a hozzájuk legközelebbi reptérről egyénileg egyeztetett időpontban juthattak haza, miközben a fertőzés kockázatát is minimalizálhatták.

A nagyfokú rugalmasság és a viszonylagos biztonság miatt a nyári szezonban is népszerűek maradtak a privát gépek. Ekkorra a tavaszi lezárások jobbára megszűntek, és sokan vakációra indultak, előfordultak azonban hirtelen korlátozások is, amelyek gyors újratervezésre kényszerítették a nyaralókat. Giles Vickers-Jones, egy másik, magánrepüléssel foglalkozó vállalkozás alapítója egy brit család példáját hozta fel az amerikai lapnak:

Amikor újra bevezették a kéthetes karantént a Spanyolországból beutazókra, egy ott pihenő családot átszállítottunk Olaszországba, ahol nyugodtan folytathatták a nyaralásukat. Mivel a két helyszín között nem volt közvetlen járat, az utat csak a mi szolgáltatásunkkal tehették meg.

Persze az útiköltség a szokásos repülőjegy-áraknál jóval magasabb. Egy átlagosnak tekinthető kilencven perces út az Egyesült Királyság és Franciaország között nagyjából hatezer fontba, vagyis közel 2,5 millió forintba kerül, ami azonban szétteríthető akár több család között is – vagyis ha sikerül megszervezni egy közös családos nyaralást, akkor viszonylag megfizethető áron kötöttségektől mentes és színvonalas szolgáltatás jár, és nem csak a nagy gépeket fogadó légikikötők közelíthetők meg, hanem több ezer kisebb reptér is.

A várakozások szerint a járvány második hullámát is viszonylag könnyen átvészelhetik a kisgépek üzemeltetői. Igaz, az ősszel szokásos vállalati ügyfelek jórészt eltűntek, de a fokozódó szigorítások következtében egyrészt megint sokan kényszerülnek az útjukat váratlanul megszakítva hazatérni, másrészt a légitársaságok elkezdték lemondani a korábban meghirdetett járataikat, amelyek helyett az utazók egy része valószínűleg magángépet fog bérelni. Az utazni vágyók vagy kényszerülők pedig újra felértékelik, hogy a magánrepülővel való utazás során mindössze 20-30 személlyel kerülnek kapcsolatba, miközben egy hagyományos repülőút nagyjából 700 kontaktussal jár.

A Wired által idézett adatok szerint mindezek ellenére a kisgépek forgalma is csökkent idén, de messze nem olyan mértékben, mint az utasszállító repülőké. Az ágazat jövőjére nézve pedig kifejezetten kecsegtető, hogy idén sok új utas próbálta ki a magánrepülőket, és bebizonyosodott, hogy mindez nem csak a milliárdosok és hírességek kiváltsága. Twidell szerint a magánrepülő-utakra specializálódott cégeknek most kell meggyőzniük a repülni vágyókat arról, hogy a kisgépek használata egyáltalán nem számít luxusnak, hanem a nyugati világban a középosztály számára is elérhető alternatíva.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet koronavírus magánrepülőút repülés repülő Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.