Az idén sem elsősorban azon fog dolgozni a kormányzat, hogy diverzifikálja az ország gázbeszerzéseit, holott szakértők szerint egyértelműen erre lenne szükség. Néhány éve még Szijjártó Péter is ezt szorgalmazta, a külügyminiszter tegnapi bejelentése szerint azonban az idén még inkább az oroszra építik az ellátást.
Miről van szó? Szijjártó Péter kedden Moszkvában tárgyalt, ahol a hazai gázellátást érintő ügyekről is egyeztetett Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel. A magyar külügyminiszter tegnapi tájékoztatása szerint az alábbiakról egyeztek meg:
- A Gazprom szükség esetén a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felül is szállít gázt Magyarországra.
- Ha ismét emelkedne a gáz ára, a magyar vevőnek ezentúl is lehetősége lesz késleltetve fizetni.
- A Török Áramlaton, déli irányból továbbra is zavartalan lesz a gázszállítás Magyarország felé.
Magyarázat: Az egyeztetés szükségességét Szijjártó Péter azzal indokolta, hogy „az energiaellátás ügye fizikai kérdés és nem politikai”, így Magyarország rá van utalva az orosz gázra.
- Márpedig szakértők szerint 2023 telén, ha nem alakul olyan kedvezően a helyzet, mint legutóbb, akkor tényleg Európa-szerte gond lehet az ellátással.
Számokban: A probléma csak az, hogy ennek az érvelésnek az első fele egész biztosan nem igaz, a második pedig egyelőre csak feltételezés.
- Bár Szijjártó szerint tavaly a hazánkba érkező földgáz 80-85 százaléka érkezett Oroszországból, a hivatalos külkereskedelmi adatok szerint ennél sokkal kevesebb.
- Az orosz import kevesebb mint 5,3 milliárd köbméter volt, ami lényegében megegyezik az állami szereplők vásárlásaival.
- Persze a közvetett orosz import (amely egy más nemzetiségű kereskedőn keresztül fut be) lehet ennél több, de a 80-85 százalék így is soknak tűnik, főleg, hogy a nem állami beszerzéseknél már tavaly megindult az orosz gáz kiváltása.
Mi változott? Szijjártó arról is beszélt, hogy ha nem lenne a hazánkba Oroszországból dél felől gázt szállító Török Áramlat, akkor lehetetlen lenne Magyarország földgázellátása. Ezért is fizikai kérdés az energiaellátás ügye. Ez azonban teljesen valótlan állítás.
- Orosz gáz Ukrajnán keresztül is jöhetne Magyarországra. Szlovákiába most is szállítanak Ukrajnán keresztül, Magyarországra pedig az olaj jön abból az irányból.
- Teljesen egyértelműen van kapacitás nyugati gáz szállítására is Magyarország felé, és ősszel le is lehetett követni, ahogyan ez megtörténik.
- Az átalakuló európai beszerzés miatt az elmúlt egy évben is látványosan változott a gáz áramlási iránya a kontinensen.
- Jelentős beruházásokkal elkezdtek felszámolni olyan szűk keresztmetszeteket is a hálózaton, amelyek eddig pont a régiónk gázzal való ellátását nehezítették nyugati irányból.
Abban igaza van Szijjártó Péternek, hogy a 2023-as téli ellátás továbbra is kérdőjeles. Bár a kilátások sokkal jobbak, mint tavaly ilyenkor, az orosz szállítások visszaesése miatt erősen kérdéses, milyen ütemben gyűlik majd a gáz nyáron az európai tárolókba.
- Fontos az is, hogy mennyire lesz meleg és csapadékos a nyár: az aszály nem tenne jót a tartalékolásnak.
Miért fontos? Szakértők szerint a következő időszak nagy kihívása Magyarország számára, hogy diverzifikálja gázbeszerzéseit, azaz ne egy helyről vásárolja a földgázt. Korábban – akárcsak Európa – hazánk sem helyezett erre kellő hangsúlyt, ami jelentős szerepet játszott az elmúlt másfél év energiaválságában.
- Négy évvel ezelőtt még Szijjártó Péter is hangsúlyozta ennek jelentőségét. Úgy fogalmazott, hogy
„Magyarország nemzetbiztonsági és gazdasági érdekeit is az szolgálja, ha minél több forrásból tudná beszerezni a gazdaság működtetéséhez és a lakosság igényeinek kielégítéséhez szükséges gázmennyiséget”.