Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. december 9. 14:27 Közélet

Nemcsak Palkovicsot kapja meg a győri egyetem, hanem a kedvenc állami cégeit is

Palkovics László miniszteri lemondását követően a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnökeként folytatja munkáját, ráadásul az egyetem mellett működő vagyonkezelő vezetésével járó feladatok is rá várnak mostantól. A vagyonelemek gyarapodása is várható, a törvényi keretek ugyanis lehetővé teszik, hogy az állam átadja többek között a ZalaZONE tesztpálya tulajdonjogát az egyetemhez kötődő szervezet számára.

A ZalaZONE járműipari park és tesztpálya építésére egy 2017-es kormányhatározat irányzott elő 21 milliárd forintot, de végül csak az egyébként jórészt a NER-hez szorosan kötődő vállalkozásokra bízott építési munkák (például az aszfaltozás) összességében több mint 30 milliárdos tételt adtak ki. A végül 52 milliárd forintból megépített beruházás jelentőségét Palkovics László minisztersége alatt többször hangsúlyozta, és az egyik kapcsolódó vállalkozás – az Autóipari Próbapálya Zala Kft. – ügyvezetői pozícióját is betölti.

A járműipari fejlesztők betelepülését célzó beruházás megtérülését számos kérdés övezi, mindenesetre magyar egyetemi kutatások már zajlanak Zala megyében, többek között a győri felsőoktatási intézmény részvételével.

Az átadásban érintett, egyelőre állami vagyonelemek között a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. is megtalálható. A céget a korábban Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium alapította azzal a céllal, hogy az autó- és motorsportban erősítse Magyarország pozícióját. A HUMDA aztán az elektromos autók vásárlását ösztönző pályázatok lebonyolításában is részt vett, a kiadásai az elmúlt évben továbbá jelentős részben az állami beszerzéseken egyébként taroló kommunikációs és ügyvédi irodákat illették.

Az autó- és motorsportok népszerűsítésében mellesleg Szijjártó Péter családjához köthető szereplők is érdekeltek, miközben a külgazdasági és külügyminiszter a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre többet költ a kormány autó-motor sportra, Szijjártó sógorának is jutott belőleIdén már 36 milliárdot szán a kormány erre a területre, az ágazatban Szijjártó Péter sógora is egyre fontosabb szereplő.

A győri 2020 augusztusában lépett a modellváltó egyetemek sorába, az intézményt fenntartó alapítvány kuratórium elnökévé ekkor Knáb Erzsébetet, az Audi Hungária személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagját, az egyetem címzetes tanárát nevezték ki. Ő javasolta most Palkovics László kinevezését, aki korábban az Innovációs és Technológiai Minisztérium élén az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumainak felállításában is részt vett.

Az alapítvány 2021-ben már részesedést kapott a Rába Járműipari Holding Nyrt.-ben, illetve a Győr-Pér Repülőtér Kft.-ben, ezeket egészíti ki most a két említett vállalat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMilliós fizetésű dolgozóktól várják a magyar állami tesztpálya megtérülésétA német beszállítók hazai fejlesztéseit pörgetnék fel a zalai autós próbapálya-beruházással. Kell még pár év, hogy kiderüljön, sikerül-e több száz új munkahelyet létrehozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk52 milliárd befektetés után 1,2 milliárdos veszteséget is felhalmozott már a ZalaZone próbapályaTavaly már működött a pálya, de az autóipart nem érdekli: 109 milliós árbevétel mellett 787 millió forint veszteséget hozott össze az állami cég 2019-ben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkReménytelen, hogy valaha is megtérüljön a 45 milliárdos zalai tesztpályaEz lenne a kormány értelmes, előremutató nagyberuházása. De elemzésünk alapján a várható előnyökhöz képest finoman szólva is aránytalan a tesztpálya brutális költsége.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet humda Palkovics László széchenyi istván egyetem zalazone Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Bucsky Péter
2025. május 20. 06:05 Közélet

Alig talál átláthatóan gazdálkodó egyházat, aki felajánlja az egy százalékot

A felajánlásokból legtöbb pénzhez jutó húsz egyház közül csak négy teszi lehetővé, hogy a közvélemény is betekinthessen a gazdálkodásába.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.