November közepén egyházi iskolai tanárok tartottak köztéri demonstrációt Budapesten a magyar oktatásért. A Szent István Bazilika előtt a “tanárballagáson” több mint ezren vettek részt, a szervezők állítása szerint 34 egyházi iskola legalább 300 tanára volt jelen, és nemcsak igazságos béreket, de új nemzeti oktatási stratégiát is követeltek. Éppen a családbarát politika és a nemzetstratégiai jelentőségű oktatásügy nevében szólították fel a kormányt arra, hogy 

• csökkenjen a tanárok óraterhelése, hogy maradjon idejük és energiájuk a diákjaikkal való személyes törődésre, 
• a törvényi szabályozás engedje meg, hogy a pedagógusok szabadabban alakíthassák pedagógiai programjukat, aminek feltétele a szabad tankönyvválasztás, 
• az intézmények kapjanak valódi önállóságot, 
• a pedagógusbérek hosszú távon kiszámíthatóan tegyék lehetővé egy család eltartását. 

Az egyházi fenntartású iskolák tanárai először tüntettek ilyen formában nyíltan a pedagógus-szakszervezetek szervezésében sztrájkkal, polgári engedetlenségi akciókkal és élőlánccal küzdő tanárok mellett, és a tanárok követeléseit nem teljesítő kormánnyal szemben. Persze egyházi iskolában tanuló tanárok és diákok eddig is lehettek és voltak is a tüntetők között, de a Tanárballagáson külön, hangsúlyozottan egyházi iskolai tanárokként, általuk választott formában és hangvételben demonstráltak.

Szeretnék megélni hivatásukat

Ez fontos új fejlemény, és új szintre emeli a pedagógusok kormánnyal folytatott harcát. A sztrájk és a polgári engedetlenségi megmozdulások kezdete óta az egyházi iskolák tanárai egy kisebb volumenű közös énekléssel fejezték ki szolidaritásukat. Persze voltak egyéb előzmények: 2020-ban a budapesti Piarista Gimnázium tanárainak NAT-tal szembeni állásfoglalását – ami kitért a tanári hivatás megélését lehetetlenné tevő bérekre is – végül 1600 egyházi iskolai tanár írta alá. Szemmel láthatóan ez a dokumentum volt a mostani egyházitanári követelések alapja, noha azok több ponton egyeznek a szakszervezetek követeléseivel is. 

Kevésbé látványos, de fontos momentum volt az is, hogy a legtöbb felekezeti iskolát fenntartó katolikus egyház egyik központi szerve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa egy idén május végi közleményében a munkakörülményeik javításáért felszólaló egyházi iskolai tanárokkal együttérző hangot ütött meg, holott korábban, az országgyűlési választások előtt még hangulatkeltésnek bélyegezte az ilyen felszólalásokat – egyébként a kormányzati kommunikációval összhangban. 

Az egyházi iskolák tanárainak megmozdulása extrán békés és halk szavú tüntetés volt, mégis új helyzetet teremt:

• Eddig a kormány előszeretettel söpörte le azzal a tanárok alapvetően szakmai követeléseit, hogy ez az egész csak egy kormányellenes – “baloldali” – politikai akció.
• Amit egy hangos, politikailag motivált kisebbség szervez, de valójában az oktatás egészével minden rendben van.
• Ez élezte a tanártársadalmon belül az állami és az egyházi fenntartásban lévő iskolák tanárai közötti lehetséges ellentétet.
• De a fenti kiállás fontos azon egyszerű oknál fogva is, hogy a magyar oktatási rendszerben rengeteg egyházi iskola működik, szerepük nagy és egyre nagyobb. 
• Viszont az egyházi iskolák tényleg kivételes helyzetben vannak az állam által fenntartott iskolákhoz képest – éppen ezért lényeges, hogy az ott dolgozó tanárok kimondják azt, hogy náluk is nagy bajok vannak, erősítve azt az állítást, hogy a magyar oktatási rendszer egésze került válságba. Talán nem véletlen, hogy az egyházi iskolák tanárainak megmozdulása utáni első nagyobb, országos tanármegmozdulás előtti napon a kormány két intézkedéssel is plusz forrásokat biztosított az egyházak oktatási tevékenységéhez. 

Nézzük, mit jelent pontosan az egyházi fenntartás, miért kivételes státusz és miért nem nyilvánul ez meg a tanárbérekben?

Állam kivonul, egyház bevonul

A magyar közoktatásban a 2010-es évektől indult el az egyház által fenntartott oktatási intézmények számának növekedése, ami az oktatáselméleti szakirodalom szerint összefüggésben áll a jóléti állam visszahúzódásával és az egyházak Európa-szerte növekvő jelenlétével az általános jóléti közfeladatok irányításában. A magyar állam a 2010-es években egyre inkább kivonult a szociális intézkedésekből éppúgy, mint az oktatásból, különös tekintettel a magasabb minőségű középiskolai oktatásra: a gimnáziumi diákoknak 2013-ban még 64, 2020-ban azonban már csak 57 százaléka járt állami fenntartású iskolába. A szakoktatásban viszont ellentétes folyamat zajlott le: az állam egyre inkább kiszorította a magán és alapítványi fenntartású intézményeket.

Összesen durván 5800 köznevelési intézmény van az országban, ebből mintegy 700 lehet egyházi fenntartású. Egy intézmény azonban több feladatellátási helyen is működhet, ami gyakori stratégia egyházi intézmények esetében: az egyházi oktatási szektor összesen 1573 feladatellátási helyből áll. A legnagyobb fenntartó a katolikus egyház 752 feladatellátási hellyel, a második a református egyház 292-vel.

Az egyházi expanzióról az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének A közoktatás indikátorrendszere 2021 című kiadványa ad pontosabb képet. 2010 és 2020 között 

• az egyházi óvodák aránya 5,6 százalékról 10,4 százalékra, 
• az egyházi általános iskoláké 9,4 százalékról 17,1 százalékra, 
• a középfokú intézményeké 10,4 százalékról 25,2 százalékra nőtt.

Az egyházi fenntartású intézmények aránya tíz év alatt 9,4 százalékról 17,1 százalékra nőtt, míg az egyéb – főként alapítványi – fenntartású intézmények aránya 4,9-ről 5,8 százalékra emelkedett. 

Az Oktatási Évkönyvek statisztikái 2019-re a gimnáziumoknál 29, az általános iskoláknál 22, az óvodáknál 10 százalékos egyházi fenntartói arányt mutatnak.

Ha gyerekek/diákok szerint nézzük a számokat: bő 12 ezerről közel 30 ezerre nőtt az egyházi óvodába járó gyerekek száma, és 50 ezerről bő 118 ezerre nőtt az egyházi általános iskolába járó diákok száma. KSH-adatok szerint egyházi fenntartású gimnáziumba 2010-ben 37 ezer diák járt, 2020-ban viszont közel 52 ezer.

Ez az összes gimnazista több mint egynegyede.

Ez egyébként nem különösképpen kiugró adat az EU-ban, ahol a 2008-as válság utáni években szintén számot tevően nőtt a nem állami oktatási intézmények aránya. Sőt, EU-s átlagban az óvodás gyerekek egyharmada jár nem állami intézménybe, ami többségében egyházi-felekezeti fenntartású: ezek egy része pénzügyileg független a kormányzati költségvetésről, de az állami szabályozás teljes mértékben kiterjed rájuk. 

2010 és 2020 között 1-2 százalékról közel 4-6 százalékra nőtt az országban azon települések aránya, ahol csak nem állami fenntartású – jobbára csak egyházi – óvoda vagy iskola működik. Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az iskolás korú népesség közel 10 százaléka él olyan településen, ahol kizárólag nem állami iskola működik. 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az óvodások több mint 20 százaléka jár nem állami, túlnyomó többségben egyházi óvodába, míg az általános iskolásoknak mintegy 30 százaléka. A másik szélsőérték Somogy megye, ahol az arány 10 százalék alatti. Az egyéb kategóriába tartozó, főként alapítványi fenntartású intézmények aránya messze Budapesten a legnagyobb 10 százalék körüli értékkel. 

Megközelítőleg 190 településen csak egyházi – esetleg némely esetben csak alapítványi – általános iskolában tanulhatnak a gyerekek.

Nem véletlen, hogy ugyanebben az időszakban jelentősen csökkent az állami, és növekedett az egyházi fenntartású gimnáziumokba jelentkező diákok aránya.

A trendben változás nem várható, az ugyanis összhangban van a kormány oktatáspolitikai elképzeléseivel. Az idén megalakult új kormányban a köznevelésért is felelős Pintér Sándor belügyminiszter a kormány megalakulásakor azt mondta, a továbbiakban is számít az egyházakra, amelyek szerinte jobban teljesítenek, mint az állam, ha iskolafenntartásról van szó. 

Állam az államban

Ennek a jobb teljesítménynek megvannak az okai és következményei: egyrészt a magyar közoktatás egészében az egyházi fenntartású iskolákra kedvező különszabályok vonatkoznak, másrészt éppen ez a jobb teljesítmény jelentkezik a teljes magyar közoktatási rendszerben negatívumként. Az egyházi fenntartású iskolahálózat a közoktatásban “különrendszerként” vagy “államon belüli államként” működik. Radó Péter oktatáskutató szerint a hátrányos helyzetű tanulókra számított szegregációs index 27 százalékról 40-re növekedésének hátterében szinte kizárólag az egyházi iskolarendszer bővülése és az ezzel egyidejűleg a rendszerben lévő szelektív szabad iskolaválasztás áll: “az adott régióban az egyházi iskola, amire egészen más szabályok vonatkoznak, és tetszőleges beiskolázási politikát folytathat, elszívja a helyben relatíve magasabb státuszú gyerekeket, így az állami iskolákban elkezd nőni a szegény, és/vagy roma gyerekek, hátrányos helyzetű gyerekek aránya.”

A magasabb státuszú, jobb képességű gyerekek “elszívásának” alapja az, hogy míg az állami iskoláknak körzet alapján történő beiskolázási kötelezettsége van, addig a közfeladatot ellátó egyházi iskoláknak ilyen kötelezettsége nincsen. Ezáltal erősebb szelekciót érvényesíthet, akár saját maga által meghatározott szempontok alapján is. A felvételi során egy szóbeli beszélgetésen rákérdezhet a jelentkező hitéleti aktivitására is, noha azt nem írhatja elő, hogy csak a saját felekezetéhez tartozó diákokat vesz fel. 

Az egyházi iskolák emellett a hittanoktatást, vallási nevelést szabadon beépíthetik a tanrendjükbe – miközben, ahogy láttuk, egyre több olyan település van az országban, ahol csak egyházi iskola működik.

Horn Dániel oktatásközgazdász szerint az egyházi intézmények különleges státusza abban is megnyilvánul hogy megkapják az egyház forrásait és az adófizetők pénzét egyaránt:  

“ennek megfelelően nemcsak egyre nagyobb ez a szektor, de az egyházi iskolák nagy tempóban haladnak is az elitképzés irányába, miközben tagadhatatlan, hogy az egyház fontos felzárkóztató tevékenységet is végez, éppúgy egyébként, mint pár alapítványi fenntartású iskola.”

Az országon belüli különbségek jelentősek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az óvodások több mint 20 százaléka jár nem állami, szinte teljesen egyházi óvodába, és az általános iskolások mintegy 30 százaléka jár egyházi intézménybe, míg Somogy megyében 10 százalék alatt. Az egyéb kategóriába tartozó, alapítványi fenntartású iskolák aránya messze Budapesten a legnagyobb óvodák és iskolák esetében is, 10 százalék körüli értékkel. 

A fenti folyamatok a már említett A közoktatás indikátorrendszere 2021 című kiadvány egy-egy indikátorával is megragadhatók. Például a pszichés fejlődési zavarral élő tanulók százalékaránya 2012 és 2020 között az egyházi általános iskolákban enyhe hullámzás mellett jóformán stagnált, míg az állami intézményekben emelkedett, mintegy 3 százalékról felment 4,5 százalékra. Megjegyzendő, hogy a gimnáziumokra ugyanez nem áll: ott ugyanezen idő alatt stagnálnak az értékek, és az egyházi iskolákban nagyobb az arány. 

A roma tanulók százalékaránya az állami általános iskolákban több, mint az egyházi általános iskolákban, igaz, a különbség csökkent a 2010-es években. Előbbiben végig 15 százalék, az egyházi általános iskolákban viszont 5 százalékról felment 10 százalék fölé. Az egyéb, elsősorban alapítványi iskolákban a legmagasabb az arány.

2018-as adatok alapján a speciális nevelési igényű tanulók aránya az alapfokú képzésben több mint másfélszere az állami hálózatban, és számot tevően magasabb az állami gimnáziumokban is. 

A pályakezdő pedagógusok százalékaránya magasabb az egyházi óvodákban és csekély mértékben az egyházi gimnáziumokban, de az általános iskolákban az állami hálózatban több arányosan a pályakezdő. A nyugdíjas tanár aránya viszont nagyobb az egyházi oktatási hálózatban.

Az indikátorokból az is látható, hogy 2019-es adatok szerint egy diákra számolva több oktatási kiadás jut az egyházi általános iskolákban, mint az állami sulikban, és szintén magasabb ez a fajlagos összeg az egyházi gimnáiumi hálózatban, mint az államiban. 2017 óta a különbség szinte nem változott, és a különbség mértéke a gimnáziumokban szembe tűnő, durván 20 százalékkal magasabbak az egyházi gimik egy diákra jutó oktatási kiadásai. 

Az állami óvodai hálózatban viszont több az egy gyerekre jutó oktatási kiadás, mint az egyházi óvodákban, ugyanakkor 2017 és 2019 között a különbség jelentősen csökkent. A szakiskolákban viszont az állami oktatási kiadások nagyobbak fajlagosan.

Megjegyzndő, hogy az általános iskolákban és gimnáziumokban az egyházi intézmények egy diákra jutó magasabb oktatási kiadásait nem a nagyobb tanárbérköltség teszi ki – hanem a lényegesen több egyéb bér kiadás, dologi kiadás és  beruházás. Vagyis az egyházi intézményekben egy diákra nem jut több tanár és óraadó tanárbér, viszont magasabb a nem pedagógus munkakörben dolgozókra költött fajlagos bérkiadás – ami nem mellesleg közvetetten csökkentheti a tanárok munkaterheit. 

Tehát egy diák valamivel több oktatási ráfordításban részesül az egyházi általános iskolákban és gimnáziumokban, ami nem a tanérbérköltség különbségéből adódik. Mivel az adatokat itt egy diákra vetítik, ez mégsem jelenti feltétlenül azt, hogy az egyházi és állami iskolahálózatban azonos lenne a tanárok bére, hiszen az egy diákra jutó kiadások értéke a diák-tanár aránnyal is összefügg. Ha a két programtípusban eltér a tanár-diák arány, akkor az eltünteti az átlagos tanárbérek különbségét. Másként fogalmazva: ha az állami hálózatban az egyházihoz képest több tanár jut adott számú diákra, mert sok a kis létszámú iskola, akkor az “felhhúzza” az átlagosan alacsonyabb tanárbéreket ez az indikátor.

Minenesetre a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tanára, Mikesy András, a Deák téri Evangélikus Gimnázium Tanára, Czene János tanára ugyanúgy bértábla alapján kap fizetést, mint egy állami iskolában, és a Válasz Online-nak más név nélkül nyilatkozó egyházi pedagógus is erről számolt be. Igaz, hozzátették azt is, hogy a túlmunkát, helyettesítést, táboroztatást, szakkört is kifzetik, a kötelező heti 22-26 órából inkább az alsó határt célozzák be, ellentétben sok állami iskolával.

A kivételezettek

Az utóbbi hónapokban két tanulmány is foglalkozott az egyházi és állami oktatási intézmények eltérő helyzetével, és azzal – most lelövöm a poént –, hogy miért nem tudhatjuk meg ennek a kivételezettségnek a pontos mértékét. 

A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kötelékében született tanulmány – amihez 34 óvodapedagógussal készítettek interjút – az egyházi óvodákat vizsgálta. Megállapítja, hogy az egyházi óvodai expanzió jelei már 2010 és 2012 között láthatóak, azóta töretlen a növekedés, míg az egyéb, főként alapítványi fenntartású óvodák aránya lényegében stagnál. Az egyházi intézmények közel felé a katolikus (szerzetesrendekkel együtt) egyház működteti. A történelmi egyházak előtérbe helyezése az óvodafelújítási programban 2018-után felgyorsította az óvodák egyházi átvételét az önkormányzatoktól. 

A tanulmány szerint felszereltségben jelentősek a különbségek egyházi és önkormányzati fenntartás között: előbbiben az óvónők viszonylag szabadon gazdálkodhatnak egy keretösszeggel, az eszközök beszerzésére nem kell külön igénylést leadni kisebb tételek esetén. Az egyházi óvodákban jók a tárgyi feltételek, az óvónők megkapján a szükséges tárgyi eszközöket, bútorokat, játékokat rendszeresen tudják firssíteni. Az önkormányzati óvodákban a nevelési eszközökre használható keretösszeg kicsi, a beszerzés nehézkes, sokszor az óvónők otthonról hozzák az eszközöket vagy szülői segítséget kérnek. 

Az egyházi óvodák kevésbé küzdenek szakemberhiánnyal, az elégséges tárgyi és humán feltételek megléte sok önkormáyzati óvodában dolgozó óvónőt csábított át.

A humánerőforrás különbségei a fejlesztést végző szakemberek (logopédus, pszichológus stb.) terén is látványosak a különbségek.

Mindez nem jelent feltétlenül magasabb béreket, hiszen mindkét fenntartó típusnál az átlagbéralapú állami támogatás a pedagógus bértábla alapján történik. Az egyházi intézményeknek viszont több lehetőségük van bérkiegészítéseket adni, például nehéz munkakörülmények között végzett munkáért. Ez a szegényebb önkormányzatoknak nehezen megy – pont azoknak, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek nagy aránya miatt erre szükég lenne. 

Az óvodák éves működési támogatása lényegesen magasabb az egyházi fenntartás esetén.

A szelekció megjelenik óvodai szinten is: a vizsgált óvodákban azt látták a kutatók, hogy az egyházi óvodák többségében szinte egyáltalán nem, vagy csak csekély számban jártak hátrányos helyzetű, illetve roma kisgyermekek. A hátrányos helyzetű családok távolmaradását az egyházi óvodákból az óvodavezetők azzal magyarázták, hogy ezek az intézmények a város jobban szituált, központi részén helyezkedtek el, így elsősorban az ott lakókat vonzották. Az óvodapedagógusok másik magyarázata szerint a hátrányos helyzetű családok egyfajta „önszelekcióként” maguk döntenek úgy, hogy nem viszik gyermekeiket egyházi óvodába.

Az óvodák felvételi eljárás során az óvodák többsége nem alkalmazta a vallási, világnézeti hovatartozásra vonatkozó feltételt, de a legtöbb intézményben előnyt jelentett a keresztség és elvárásként jelent meg a családok részéről a vallásos értékrend és szellemiség. A kutatásba bevont egyházi óvodák közül csak egy intézményben kötötte ki az egyházi fenntartó a kötelező keresztséget, ahol néhány gyermek felvételét ezzel az indokkal utasították el.

Beszédes a tanulmányban szereplő mikrotörténet, amiről a kutatók is azt mondják, hogy további elemzést igényel:

• “Egy kisvárosi református óvodában, ahova az önkormányzati fenntartás éveiben egyre több roma család járatta gyermekét, az egyházi átvételt követően a roma gyerekek eltűntek az intézményből. Az óvónők értelmezése alapján azért nem jelentkeznek hozzájuk az egyházi átvétel óta roma családok, mert nem tudnak azonosulni az intézmény egyházi szellemiségével. A roma szülőkkel kapcsolatban főleg a tisztelettudó, együttműködő és a domináns normákat követő „erkölcsös” szülői magatartás hiányát hangsúlyozták. Az 1995. évi Református Köznevelési Törvény 34. § (1) és (3) pontjai szintén a hitbeli elkötelezettség és az azzal összeegyeztethető magatartás alapján biztosít lehetőséget a gyermekek szelekciójára. További, mélyrehatóbb kutatást igényel annak feltérképzése, hogy az egyes pedagógusok, intézmények pontosan milyen normákat, értékeket, viselkedéseket kötnek ezekhez a meghatározásokhoz, illetve hogy hogyan és milyen mértékben érvényesülnek ezek a szempontok az egyes intézményekben.”

Az óvónők beszámolóiból úgy tűnik, hogy az óvoda vallási nevelési programja jelentősen megkönnyíti a nevelési munkát. A hasonló értékrendek köré szerveződő intézmény egy olyan közösséget képes létrehozni, amelyben a szülők és a pedagógusok könnyebben együtt tudnak működni.

Az interjúk azt mutatják, hogy az önszelekción és a hitbeli szempontokat figyelembe vevő szelektálásra lehetőséget adó szabályozás révén az óvodáknál is megjelennek azok a szelekciós és kirekesztő mechanizmusok, melyek az iskoláknál jellemzőek. Ez azért is fontos, mert ezáltal az oktatás eggyel korábbi szakaszában, már az óvodai nevelés szintjén megjelenik az a folyamat, melyeknek révén az egyházi fenntartású intézmények az etnikai szegregáció és társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének közegévé válnak.

Az egyházi fenntartású oktatási intézmények speciális költségvetési státuszát a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék adjunktusa és szerzőtársa járta körül nemrég egy tanulmányban, amely arra jut, hogy a köznevelés finanszírozásában nem valósul meg a szektorsemlegesség, vagyis kivételezett helyzetben vannak az egyházi fenntartási intézmények, amelyek viszont látszólag hatékonyabban működnek, de gazdálkodásuk nyilvánossága korlátozott. Az elemzést részletesen itt foglaltuk össze, de a lényege az, hogy a szerzők szerint problémás az egyház és az állam egy főre jutó oktatási kiadásait számba vevő egyenlet, amely alapján az egyház egyszeri oktatási kompenzációt kap abból a célból, hogy egyenlő legyen a diákokra eső oktatási költség a két rendszerben. 

Csakhogy az egyenlegrendezésnek nem részei a közhatalmi és a köznevelési ágazaton kívüli más egyéb egyházi források, ráadásul az egyházaknak jelentős egyéb saját forrásteremtési lehetőségei vannak (ingatlan, járadék, TAO, adó- és illetékmentességek, SzJA 1%, díj). A kiegészítő támogatás kiszámításának nem részei az egyházaknak nyújtott más egyéb egyedi támogatások és az átlagszámítás nem veszi figyelembe az ellátott köznevelési feladatok különbségeit.

Az ő problémájuk is

Az egyházak gazdálkodását különböző módokon ellenőrzi az Állami Számvevőszék és a Magyar Államkincstár, illetve az egyház belső ellenőrző mechanizmusai. De a pénzügyi beszámolók nyilvánosságra hozatala az egyházi döntéshozó saját belső szabályozásán múlik. Mivel erre vonatkozó jogszabályi kötelezettségük nincs, így ezt általában nem is vállalják az egyházak.

A megengedő kormányrendelet szintű szabályozás ellentétes a közpénzek átláthatóságára vonatkozó más jogszabályokkal, írják a kutatók, akik szerint “a közérdekű adatok fogalmából következik, hogy az egyházaknak mint közfeladatot ellátó szerveknek nyilvánosságra kell hozniuk a gazdálkodásukra vonatkozó adatokat.” Például a Magyar Katolikus Egyház kérésre sem osztja meg könyvvizsgálati jelentéseit, mondván, közvetlenül nem látnak el közfeladatot, ezért nem kötelezhetők közérdekű adataik közlésére. A Magyarországi Evangélikus Egyház költségvetése és zárszámadása viszont nyilvános.

Egyébként maga Jordán Zsuzsanna, az akkor még emberi erőforrások minisztériumához tartozó köznevelési intézményirányítási és finanszírozási főosztály vezetője egy korábbi publikációjában maga is számot adott arról, hogy bár az egy diákra jutó állami támogatásnak azonosnak kell lennie a két szektorban, az egyházak költhetnek saját bevételeikből is az iskolákra. De még fontosabb – Jordán szerint természetes és problémamentes – különbség, hogy “az egyházi intézmények körében magasabb a nagyobb tanulólétszámú intézmények, azon belül is a középiskolák aránya, amelyek gazdaságosabban működtethetők és finanszírozhatók, az államnak ugyanakkor a kisebb, alacsony kihasználtságú, költségesebb fenntartású iskolákat is működtetnie kell az ország területének teljes lefedése, a köznevelés mindenki számára hozzáférhető biztosítása érdekében.” 

Ebből arra is következtethetünk, hogy az egyházi iskolákban hatékonyabb a tanár-diák arány is, vagyis az általános iskolákban és gimnáziumokban egy diákra vetített tanárbérkiadások azonossága mögött valamivel magasabb tanárbérek lehetnek az egyházi iskolákban tanítók javára, amelyek jobb munkakörülményekkel társulnak. Ennél részletesebb adataink nincsnek a fent részletezett okokból. Hozzátehetjük: valószínűleg nem is árulnának el sok újdonságot. A magyar tanárbérek általában minden lehetséges összehasonlításban annyira alacsonyak, a munkaterhek pedig annyira magasak, hogy azon 10-15 százalékos különbségek sem változtatnak érdemben és rendszerszinten.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSztrájkkal, polgári engedetlenséggel készülnek tanárok és a szakszervezetek a tanévkezdésreA szakszervezetek szerint ha az egészségügyi dolgozók és a rendőrök bérének emeléséhez megtalálták a forrást, akkor az oktatásban dolgozókét is meg lehetne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPedagógus-krízis: harmadannyi pályakezdő, nagy lemorzsolódás, idősödő tanárkarAkárhogy nézzük a nyilvánosan elérhető számokat, nem áll meg a minisztérium érvelése, amely szerint nincs baj.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet egyházi iskolák gazdaság oktatás pedagógus sztrájk Olvasson tovább a kategóriában