Október 5-én több ezres nagyságrendben tiltakoztak diákok és tanárok a magyar közoktatásban uralkodó állapotok miatt. Volt, aki fekete öltözékével, volt, aki iskolája előtt felsorakozva, volt, aki otthonmaradással, mások utcai élőlánccal, hídfoglalással, tüntetéssel hívták fel a figyelmet a diákok és tanárok helyzetére és az oktatás katasztrofális állapotára, egyúttal a pedagógusok bérének rendezését és munkaterheinek csökkentését követelve.
A két nagy pedagógus szakszervezet hivatalosan márciusban kezdte meg – majd szüneteltette – a sztrájkot, a sztrájktárgyalások azóta sem vezettek semmiféle eredményre. Ugyanakkor mivel a kormány közben rendeleti úton, a sztrájktörvény módosításával csökkentette a sztrájk nyomásgyakorló erejét az úgynevezett elégséges szolgáltatások bővítésével, egyes pedagósusok a nyomásgyakorlást fenntartandó a polgári engedetlenség eszközéhez fordultak.
Az utóbbi napokban ennek következményeként már tanárokat bocsátottak el állásukból. Így állt elő az a helyzet, hogy egy napfényes őszi szerdán tanítás-tanulás helyett diákok és tanárok együtt szegezték a kérdést a kormányzatnak:
ki fog holnap tanítani?
A problémák nem idén, nem is tavaly álltak elő. Bár a tanárbéreket még 2014-ben fagyasztotta be a kormány, évtizedes tendenciák jutottak el nagyjából mostanra arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút, ahol már nincs veszítenivaló.
Mostantól 25 év
Az elmúlt 20 évben a magyar oktatást leíró különböző mutatókból egyértelműen az rajzolódik ki, hogy a rendszert a 2010-ben indított reformcsomag úgy forgatta fel, hogy a negatív spirált egyáltalán nem törte meg, sőt minden jel szerint jelentősen erősített rajta. A diákok eredményeinek látványos romlása mellett az utóbbi pár évben a szakértők már a rendszer összeomlásáról beszélnek. A rendszer középpontjában pedig a tanár, ezen keresztül a pedagógus szakma helyzete áll.
Ahogy azt Horn Dániel, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója a G7-nek mondta korábban: “Rövidtávon biztosan nem képzelhető el a magyar oktatás problémáinak megoldása, és a rövid táv a társadalmi ellátórendszerekben 10-20 év. Ha megújítjuk a tanárképzést és javítjuk a munkakörülményeket, akkor 25 év múlva elkezd változni a rendszer. Ennél rövidebb távon nincs megoldás. Hiába veszünk át elemeket más országokból, mikro szinten akár működhetnek is, de a rendszeren nem változtatnak. Maga a humán tőke hiányzik a rendszerből, és ennek pótlásával lehet csak kezdeni a reformálását.”
Az alábbi grafikonokon azt mutatjuk be, hogy 2020-ra hova jutott el a magyar pedagógusok fizetésének értéke.
Különböző mutatók érzékeltetik, hogy mindeközben a rendszerben egyre kevesebb a tanár. Egyre több a betöltetlen álláshely, de egyre több a nem szaktágyát tanító tanár is.
Közelebb a Balkánhoz
Mindebből következik az is, hogy a tanári kar öregszik. A pályakezdők száma nem tudja pótolni a nyugdíjba vonulókkal megüresedő helyeket. 2003 és 2019 között évről évre egyre nagyobb arányt képviseltek az 50 évnél idősebb tanárok, miközben a 40 évesnél fiatalabbak aránya folyamatosan csökkent.
Az elmúlt években a magyar diákok teljesítménye is romlott. Ahogy Radó Péter mondta korábbi interjújában a G7-nek: “Az ország a rendszerváltás óta stabilan a közép-európai mezőnyben szerepelt, és volt, amikor a legmagasabb teljesítményeket produkálta a régión belül. Mostanra viszont Szlovákiával együtt teljesen leszakadt a mezőnytől. Ez az utóbbi bő tíz év a fejleménye, a megelőző két évtizedben sem fölfelé, sem lefelé nem tértünk el ettől az átlagos közép-európai színvonaltól. A csehek, osztrákok pozíciója érdemben nem változott, viszont a lengyelek felzárkóztak egy skandináv teljesítményszintre. A magyar oktatás még ebben a mezőnyben van, de már kicsit közelebb a Balkánhoz. Egy idő után utolérhetjük gyenge teljesítményben Montenegró, Szerbia, Macedónia szintjét. Ezt látjuk a tanulók rendszerben való előrehaladására vonatkozó részvételi adatok, másrészt tanulói teljesítménymérések együttes vizsgálata alapján.”
További probléma a csökkenő diplomás arány és az iskolaelhagyás. Egyre több fiatalból lesz diplomás a régióban, de Magyarországon fordított a helyzet, még csökkent is az arányuk. Emellett nőtt az iskolai lemorzsolódás is.
Leépítés
A jól működő, eredményes oktatás hosszú távon biztosítja egy ország versenyképességét: a fiatal diplomások magas arányszáma korrelál a korrupció csökkenésével, a szabadalmak számának és a születéskor várható élettartam növekedésével, nem beszélve az egy főre jutó GDP és az iskolázottság erős összefüggéséről.
Ehhez képest az elmúlt 20 évben a magyar kormányok fokozatosan leépítették az oktatás finanszírozását.
Ugyanakkor Radó szerint a fő gond a források elköltésének alacsony hatásfoka: “a magyar közoktatás egy nagyon alacsony hatékonysággal működő rendszerből egy évtized alatt egy katasztrofálisan alacsony hatékonysággal működő rendszerré alakult át az elmúlt 12 évben.”
A pedagógus-szakszervezetek számításai szerint a követelt tanárbérrendezés durván 300 milliárd forintba kerülne a kormánynak. A kabinet eddig minden közlése alapján kitart amellett, hogy a kérdés jelenleg nem időszerű.
