Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán Hajdu Miklós
2022. április 3. 12:50 Adat, Közélet

Nézd meg, mennyien szavaztak eddig a településeden

Továbbra is jelentősen elmarad a négy évvel korábbitól a részvétel a mai országgyűlési választáson. A szavazás első öt órájában a jogosultak 25,77 százaléka adta le a voksát, miközben 2018-ban a napnak ebben a szakaszában hajszál híján már 30 százalék volt ez az arány.

Az országon belül továbbra is elég jelentős különbségek vannak: akadnak olyan települések, ahol még a 10 százalékot sem érte el a részvétel (Pusztaradvány, Gige, Szendrőlád, Kistamási, Kiscsécs), több helyen viszont már a jogosultak több mint fele leszavazott, sőt Zalaköveskúton a kétharmaduk, igaz, ez ott 20 választópolgár megjelenését jelenti a harmincból.

A fővárosi kerületekben a nagyobb népességszám miatt ilyen jelentős eltérések nincsenek, különbségek azonban itt is kialakultak. A VIII. kerületben például 18 százalék alatt maradt 11 óráig a részvétel, miközben a XXI.-ben a 29 százalékot közelítette.

Mindez azt is jelzi, hogy Budapesten továbbra is kicsivel az országos átlag alatt van a választási kedv, igaz, a fővárosban mindig a nap későbbi szakaszában fut fel országos viszonylatban a részvétel. Most azonban 9 és 11 között kisebb volt a növekedés, mint mondjuk négy éve. Erre következtethetünk legalábbis abból, hogy miközben 9 órakor még a leginkább fideszes körzetekben volt nagyobb a visszaesés a megjelent szavazók arányában, 11-kor már fordult a helyzet, és a legkevésbé fideszes egyéni választókerületekben nagyobbat csökkent a részvétel a 2018-as adathoz képest.

Frissítés 15 óra:

Délelőtt 11 és délután 3 óra között nagyobb volt a részvétel, mint 2018-ban, így 15 órakor már kevésbé maradt el a szavazatukat addig leadók aránya a négy évvel korábbitól. A leginkább fideszes választókerületekben lényegében el is érte a 2018-as szintet a részvétel. A települési szintű adatok három órakor így festettek:

A kerületiek pedig így:

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFordult a kocka: már a legellenzékibb körzetekben marad el jobban a részvétel a 2018-astólMár nagyobb a részvétel a legkevésbé fideszes választókerületekben, ugyanakkor ezekben nagyobbat is esett a szavazók aránya 2018-hoz képest, mint a leginkább kormánypártiakban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzokás szerint bealudtak a budapestiek, eddig a kisebb városokban a legaktívabbak a választókA szavazáson legaktívabb fővárosiak később járulnak az urnákhoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet országgyűlési választások részvétel választás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 09:41 Világ

Egy ideig működött, de mostanra hatástalanná vált az ársapka az orosz nyersolajon

Egy friss jelentés szerint az orosz olajszállítmányok csaknem felét olyan tankereken szállították az elmúlt egy évben, amelyen nem szállíthatták volna.

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.