Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. április 3. 11:14 Adat

Szokás szerint bealudtak a budapestiek, eddig a kisebb városokban a legaktívabbak a választók

Kivárnak a fővárosiak a szavazással, a szavazatukat korán reggel – 9 óra előtt – ugyanis a budapesti kerületekben élők adták le a legkisebb arányban a többi településtípuson élőkhöz képest. A megyei jogú városok lakói valamivel jobban igyekeztek az urnák elé, ahogy a községeken élők is, míg a reggel történő szavazás a legjellemzőbb a (nem megyei jogú, hanem kisebb) városokban volt.

Érdemes persze figyelembe venni, hogy a különböző településtípusokon eleve változó a részvételi hajlandóság. A 2018-as országgyűlési választásokon épp a szavazást halogató fővárosiak bizonyultak a legaktívabbnak, míg a kisebb településeken a részvétel mérséklődése volt tapasztalható.

Várhatóan a részvételi arányok idén is megfordulnak délutánra – és beáll a 2018-ban tapasztalt részvételi sorrend a településtípusok között –, aminek ütemét ma még az időjárás alakulása is befolyásolhatja: a fővárosi és a megyei jogú városokban szavazók a későbbi órákban nagyobb számban indulhatnak voksolni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat 2022-es választások országgyűlési választások részvétel választási részvétel Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.