(Karsai Gábor a GKI vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A kormánypropagandából hónapok óta ömlik a gyermekesek szja-visszatérítésének, a 13. havi nyugdíjnak, és a 25 év alattiak szja-mentességének, a kétszázezres minimálbérnek és a különféle fizetésemeléseknek a dicsérete, melyeket úgymond a sikeres magyar helyreállítás tett lehetővé.
Ugyanakkor az aggodalmak is szaporodnak, méghozzá a kormányzati oldalon is. Vajon az egyensúly romlása – az infláció és az államháztartási hiány látványos megugrása, a külső egyensúly jelentős passzívumba fordulása – nem fenyegeti-e a következő évek növekedését? Elgondolkodtató az is, hogy a forint folyamatos gyengülését a kamatemelések ellenére egyelőre csak hullámvasútra kerülése követte.

A legkeményebben a jegybank elnöke fogalmaz, aki szerint „Évtizedünk sikerének vagy kudarcának kulcsa az infláció megfékezése”, amihez pedig „a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania”. Amíg ez nem sikerül, az MNB nem tudja segíteni a növekedést. Mint írja: „Véget ért az a kényelmes helyzet, hogy az MNB által végrehajtott alapkamat csökkentések révén a költségvetés a 2012-es kamatfordulat után évente sok százmilliárd forint kamatkiadást takarított meg”, sőt, a „sikeres válságkezelés jegybanki költségei, valamint a megugró infláció miatt emelkedő jegybanki kamatok együtt veszteségbe fordítják a jegybank korábbi nyereségét, ami évi több százmilliárd forinttal is növelheti a költségvetés kiadásait. A költségvetés arra sem számíthat, hogy az elmúlt két évben összesen több mint 11 ezer milliárd forintos jegybanki „pénzpumpa” megismétlődik, amiből több ezermilliárd adó- és állampapír-piaci többletbevételre tett szert.”

Van abban valami ironikus, hogy a jegybank elnöke mostani véleményével szöges ellentétben egy éve még a túl alacsony állami beruházási kiadásokat, és ezzel közvetve az alacsony deficitet bírálta. Miként abban is, hogy az elmúlt egy évtizedben a jegybanki nyereséget és aktivitást a saját sikerének, a veszteséget és a visszavonulást viszont tőle független jelenségnek tarja. Holott az MNB nyereségében nagy szerepe volt a forint folyamatos leértékelődésének (ami egyébként növelte a költségvetés devizaadósságának kamatterheit és az inflációt), hitelezési aktivitásában pedig a világszerte tapasztalható laza monetáris politikának, az alacsony kamatoknak, a pénzbőségnek.

Az sem magától értetődő, hogy a jegybank elnöke a nyereség MNB-alapítványokba vitelét éveken át ugyanolyan természetesnek vélte, mint most a veszteség állami megtérítését. Bár az önkritika elmaradása visszatetsző, a figyelmeztetés nagyon is reális:

a költségvetés egyensúlyát és finanszírozását valós antiinflációs harc esetén a monetáris politika nem tudja érdemben segíteni.

A kormányzat azonban ezt nem egészen így látja. A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója egy interjúban kifejezetten úgy vélekedett, hogy a jegybanknak a magas kamatkörnyezetben ismét támogatott hiteleket kell nyújtania. Hogy miből, az nem világos, főleg, hogy a főtanácsadó szerint „ha törik, ha szakad”, el kell érni az idei évre 4,9 százalékra csökkentett GDP-arányos államháztartási deficitet.

Az eddigi gazdaságpolitika melletti kiállás és az egyensúlyi problémák bagatellizált tudomásul vétele jellemzi a pénzügyminiszter állásfoglalását is. Mint mondotta:” Az újraindítás megtörtént, 2022-2023-ban a konszolidációs lépések el fognak indulni”. A konszolidáció – egy bizonytalan helyzet megszilárdítása – politikailag jó kifejezés, mivel egyrészt a hozzáértők számára jelzi, hogy a kormány tisztában van az államháztartás sanyarú helyzetével, másrészt elég homályos ahhoz egy átlagos tévénéző számára, hogy az a választások előtt ne asszociáljon egyből a több hónapos pénzesőt követő aszályosabb időszakra.

A dodonai megfogalmazás jellemzi a Költségvetési Tanács elnökének nyilatkozatát is. Eszerint „A magyarországi válságkezelés annyiban feltétlenül más, mint az uniós országok többségéé, hogy nálunk a járvány elleni védekezés első szakaszában történt a vállalatok, és ezen keresztül a munkahelyek megmentése, míg a lakossági transzferek kiáramlása és a fogyasztás élénkítése a második szakaszban sokkal célozottabban következett be”.

Ennél lojálisabban aligha lehet arra utalni, hogy

a minden határon túlmenő, a tényleges válságkezelést időben csak követő választási osztogatásnak már nincs sok köze a helyreállításhoz.

Annak kimondása viszont már hiányzik, hogy a vállalatok megmentése sem igazi válságkezelést, hanem mindenekelőtt a kormányzathoz lojális tulajdonosi csoportok támogatását jelentette.

A járvány okozta válságból való kilábalás abban az értelemben 2021-ben valóban megtörtént, hogy a magyar gazdaság GDP-termelése meghaladta a járvány előttit. Ez kedvezőbb az EU átlagánál, de regionális összehasonlításban az adatok nem éppen a legsikeresebb válságkezelésről tanúskodnak. 2020-ban a magyar gazdasági visszaesés a régió tizenegy országa közül a harmadik legmélyebb, miközben az államháztartási hiány és az infláció a második legmagasabb volt.

Az EU múlt héten kiadott prognózisa és a részben már megjelent adatok szerint 2021-ben ugyan a magyar növekedés a régióban a harmadik-negyedik leggyorsabb lehetett, azonban az infláció és – piaci várakozási felmérések szerint – az államháztartási hiány továbbra is a második legmagasabb. Az idei évre az EU növekedési szempontból a régióban a második-harmadik helyre várja Magyarországot, 2023-ra, a választási költekezést követő évre azonban már csak az utolsó előtti helyre.

A tények az egyensúly – kormány által korábban tervezettnél és jelenleg kommunikáltnál – sokkal rosszabb alakulására utalnak. Az infláció és az államháztartási hiány látványosan megugrott, a külső egyensúly jelentős passzívumba fordult, a forint folyamatos gyengülését a kamatemelések ellenére csak hullámvasútra kerülése követte. Mindez jelentős részben a korábban gondoltnál is jobban túlhajtott keresletélénkítő gazdaságpolitikára, az ennek keretet adó gazdaságirányításra vezethető vissza.

Fontos szerepe volt azonban ebben az EU-val kiéleződött, és a transzferek visszatartásához vezető, jogállamisággal kapcsolatos konfliktusnak. A világgazdasági folyamatok magyar szempontból kedvezőtlen jelenségei, így az energia-áremelkedés és az ezzel is összefüggő cserearányromlás, a chiphiányban kicsúcsosodó, inflációt és külkereskedelmi egyenlegromlást okozó globális ellátási zavarok is rontották az egyensúlyt. De tényezője volt az egyensúlyromlásnak a jegybank is, amely még az infláció elszabadulásának veszélyét látva is fél szemmel a közelgő választásokra tekintett, és legfeljebb félszívvel szigorított monetáris politikáján. A várakozásoktól és szükségestől elmaradó kamatemelések miatt összességében a forintgyengülés évek óta tartó trendje nemcsak folytatódott (a 2020. végi 365,1 forintos euróárfolyam 2021 végére 369,0 lett), de az árfolyam erősen, mintegy 7 százalékos sávban ingadozott is.

2021 decemberében a magyar 7,4 százalékos infláció az ötödik legmagasabb volt az EU-ban. Ez a helyezés sajátos módon kedvezőbb az utóbbi években megszokott, minimum dobogós helyezésnél. (A járvány okozta válság előtt, 2020 januárjában a magyar infláció már 4,6%, az egyik legmagasabb volt az EU-ban.) Nagyon árnyalja azonban a képet, hogy míg az EU-ban decemberben az infláció mintegy felét az energiaárak emelkedése magyarázta, Magyarországon a jellemzően hatóságilag megállapított árak miatt ennek szerepe minimális volt. Az emelkedő világpiaci árak az energiaszolgáltatók hatalmas, sok száz milliárd forintos költségvetési támogatási igényében csapódnak le. Hasonló a helyzet a jellemzően ugyancsak fix arás közszolgáltatásokkal, ahol a veszteség szintén az állami támogatások iránti igényben, illetve a karbantartások és fejlesztések elmaradásában, vagyis halasztott terhekben ölt testet.

Az infláció januárban minden várakozást felülmúlóan tovább, 7,9 százalékra gyorsult. A maginfláció megugrása, a lakosság vásárlóerejének első negyedévi látványos megemelkedése, a lakossági kamatstop, a világpiaci energiaárak várhatóan tartósan magas volta mellett, a néhány terméknél bevezetett átmeneti ármaximálás aligha jelent fékező erőt. Amit pedig jelent, az félő, hogy a választások után némi pótlólagos löketet ad az áremelkedésnek. Ezért az infláció egyelőre magas marad, bár az év végén már lényegesen alacsonyabb lehet a mostaninál.

Az államháztartás 2021. évi 5001 milliárd forintos pénzforgalmi deficitje az eredeti előirányzat sokszorosa, csaknem három és félszerese. Ez a GDP mintegy 9,4 százaléka. Ráadásul ezt a hiányt is csak úgy sikerült elérni, hogy a kormány 2021 decemberében 350 milliárd forint értékű beruházás halasztásáról döntött, enélkül a deficit elérte volna a 10 százalékot.

Minden bizonnyal finanszírozási okokból halasztották el a Budapest Airport visszavásárlását. Ahhoz pedig, hogy az államadósság biztosan eleget tegyen a stabilitási törvény előírásának – miszerint a GDP-arányos államadósságnak gazdasági növekedés esetén legalább évi 0,1 százalékponttal csökkennie kell –, december végén a kormányzat 220 milliárd forint értékű állampapírt vásárolt vissza az MNB-től. A költségvetési gondok méretét mutatja egyébként az is, hogy míg a világgazdasági válság idején, 2008-ban 3,7 százalék, 2009-ben 4,6 százalék volt a GDP-arányos államháztartási deficit, 2020-ban és 2021-ben ennél sokkal nagyobb, 8,1, illetve 7,5 százalék körüli volt a hiány. Ráadásul 2020-ban sokkal nagyobb mértékben emelkedett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, mint 2008-2009-ben összesen, amikor a pénzügyi válság miatt a Nemzetközi Valutaalap hiteléért folyamodott Magyarország.

Az óriási összegű, idei évet terhelő, a 2022. évi költségvetési törvényben nem szereplő választási költekezés után – az inflációt és az ennek, valamint a gyorsabb béremelkedésnek és fogyasztásnak köszönhetően növekvő adóbevételeket is figyelembe véve –, az előirányzottnál mintegy 1200 milliárd forinttal nagyobb hiány várható. Ezt az energia- és más közszolgáltató cégek már említett, növekvő állami forrásigénye, a jegybank várható vesztesége nagyvonalú becsléssel 2000 milliárd forint körülire növelheti.

Emiatt a kormány tavaly év végi, 755 milliárd forint értékű kiadáscsökkentése ellenére óriási összegű többletdeficit várható.

Érdekes módon azonban a Pénzügyminisztérium tavaly év végi prognózisa a törvényileg előírt 3309 milliárd forintos 2022. évi pénzforgalmi deficitet még 100 milliárd forinttal sem növelte. Ráadásul az EU módszertana szerinti hiányt még a GDP 5,9 százalékáról 4,9 százalékára csökkentette is a kormányzat. Mindez jelentős, a választások előtt még nem publikált megszorítási elképzelésekre, feltehetőleg a lakosságot közvetlenül nem érintő beruházáscsökkentésre, illetve az EU-transzfer megelőlegezés visszafogására utal. Bár 2023-tól feltehetőleg véget ér a maastrichti kritériumok járvány miatti felfüggesztése, valószínű, hogy a 3 százalék feletti deficit szankcionálása csak fokozatos lesz, ezért komoly esélye van a most tervezettnél magasabb hiánynak.

A magyar gazdaságban az elmúlt években ismét megjelent az ikerdeficit, vagyis az államháztartás és a folyó fizetési mérleg hiányának egyidejű, egymással is összefüggő, a keresletélénkítő gazdaságpolitikához kapcsolódó romlása. 2019-ben 1 milliárd, 2020-ban 2,1 milliárd, 2021 első tizenegy hónapjában 3,7 milliárd euró deficit alakult ki, és 2021-ben az EU-transzferekkel együtt számított magyar finanszírozási képesség is negatív lehetett.

2022-ben az EU-val való megegyezés esetén nullszaldó körüli egyenleg, 2023-ban viszont már jelentős aktívum várható. (Az Európai Bíróság e heti ítélete jogszerűnek minősítette az Európai Bizottság jogállamisági rendeletének alkalmazási szabályrendszerét, így immár elkezdődhet a hivatalos jogállamisági eljárás azon tagállamokkal, így Magyarországgal szemben, amelyeknél a Bizottság az EU-pénzekkel kellően szoros összefüggésben álló jogállamisági problémákat lát. A megegyezéshez tehát elkerülhetetlennek látszik a magyar álláspont felülvizsgálata.) Ha nem jönne létre érdemi megállapodás az EU-val, csak jelentős összegű külföldi hitelfelvétellel lenne elkerülhető egy húsbavágó megszorítás. A makrogazdasági egyensúly romlása és az EU-transzferek folyósításának kérdésessé válása lényeges kormányzati korrekciókat kényszerít ki a költségvetési és monetáris politikában, és nem utolsó sorban az európai piacgazdaság elveinek érvényesítésében.

Hogy mindez mennyire lesz tartós és valóságos, még nem tudhatjuk. A külföldi hitelfelvételre Magyarország viszonylag alacsony, 10 százalék alatti GDP-arányos külföldi nettó adósságállománya ugyan lehetőséget ad, azonban az erre való tartós támaszkodás, a változtatások eladósodással való helyettesítése perspektívátlan, már középtávon is súlyos gondokat okozó stratégia lenne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet államháztartás Európai Unió hiány infláció jogállamiság költségvetés választás Olvasson tovább a kategóriában