(A szerző közgazdász, a Momentum gazdaságpolitikusa. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az utóbbi években többször a magyarországi lakásáremelkedés volt Európa rekordere. Az árak 2013 óta megduplázódtak az ország egészében, két és félszeresükre nőttek a nagyvárosokban. És idénre ismét két számjegyű áremelkedést vár az új lakások árában a GKI.

Történt ez annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés lelassult a válság következtében Magyarországon, és emberek százezrei veszítették el jövedelmüket. Az átlagos jövedelmek növekedése nem tartott lépést a lakásár-emelkedéssel, ezért a lakásvásárlási lehetőségek, amik életpálya-helyzeteket döntenek el, jelentősen romlottak.

Bár a KSH szerint a lakhatási költségek csak 3 százalékot tesznek ki a fogyasztói költésekben, szerintem ez alapvető módszertani hibán alapul. Mindenesetre a lakástulajdonnal nem rendelkezők esetében drasztikusan megjelenik a lakhatás lényegesen nagyobb terhe. Gondoljunk mondjuk egy fiatal tanár házaspárra, akiknek egy 150 ezres lakbért kell kigazdálkodniuk a nettó 160 ezer forintos pályakezdő pedagógus fizetéseikből.

Mivel magyarázható az életünkhöz elengedhetetlen kiadásnak a növekedése még olyan helyzetben is, amikor a vásárlóerő csökken? A közgazdasági logika a kínálati oldalra irányítja a figyelmet, azaz arra, hogy miért nem épül több lakás Magyarországon. Az, hogy a lakásárak Európa-rekorder szinten nőttek, és a jövedelmek csökkenésével egy időben sem javul a lakhatás megfizethetősége, a Fidesz-kormányzás elmulasztott kínálati politikájának következménye.

Négy mulasztásos bűnt követett el a magyar állam, aminek eredményeként nem épült elég lakás hazánkban.

• Először is, nem tette rendbe az építőipart. A feketén, szürkén dolgozó brigádokat a külföldi idénymunkák és a nyugati munkakörnyezet csábította el, így az idénymunkából hosszú tartózkodás lett. A magyar építőipari szaktudás jó részét exportáltuk.
• Ugyanekkor az itthon maradó kapacitás nagy részét a giga állami beruházások szívták fel, és drágították. Az atlétikai stadion építési értéke 200 milliárd forint, ami 10 ezer lakás építéséhez szükséges erőforrást köt le. Az állami megrendelések az egész építőipar kapacitásának 60 százalékát foglalják le. Amikor hiány alakul ki, és meglódulnak az árak, akkor bizony ne felejtsük el, hogy az állam szívja fel az alapanyagok, a kapacitás nagyobbik részét (a lakossági megrendelők aránya ehhez képest csak 18 százalék). És úgy látszik, még a száguldó lakásárak mellett is kevésbé kifizetődő lakásokat építeni, mint közbeszerzéseken nyerni.
• Harmadszor, elmulasztották az elmúlt tíz évben felszabadítani a jól fejleszthető területeket. A kétezres évek lakásépítési boomja nagy részben budapesti kerületek újjáépüléseként zajlott: komfort nélküli, romos lakások bontása után épültek modern társasházak. Ezek a területek elfogytak, és jelentős építési volumenhez a barnamezős, vasúti és volt gyári területek felhasználására lett volna szükség, mint például a Soroksári út és a Ferencvárosi pályaudvar környéke, Rákosrendező vagy épp a Diósgyőri Acélművek.
• Negyedszer, azzal, hogy az újlakások áfa-szabályozását évente, a lakásépítés és vásárlás támogatását félévente változtatta a kormányzat, azt érte el, hogy a külföldi szereplőket távol tartotta a kiszámíthatatlanul változó magyar építőipartól. Most tulajdonképpen 4-5 olyan lakásfejlesztő cég működik Magyarországon, ami képes több helyszínen jelentős építkezést megvalósítani. Ennél többre van szükség ahhoz, hogy a kínálat gyorsabban tudjon reagálni.

Ezért a lakáspolitikában gyakrabban előkerülő, a keresleti oldalt, a lakhatást támogató célzott intézkedések mellett szükség van kínálati lakáspolitikára is. Máskülönben a kereslet támogatása pusztán az árak emelkedésében csapódik le.

A kevesek hóbortjait kiszolgáló állami építkezések helyett hiányszakmák életpályáját támogató, megfizethető lakásokat kell építeni, hogy itthon és pályán tartsuk az egészségügy és az oktatás alulfizetett hőseit!

A jó elhelyezkedésű rozsdaövezetek közcélú rendbetételét azonnal meg kell kezdeni, hogy városaink ezen régi sebhelyei mielőbb begyógyulva kerüljenek vissza a város szövetébe! Erre ráadásul az EU forrásai is felhasználhatóak.

Kiszámítható szabályozást kell rögzíteni, amelyre alapozva megnőhet az építőipari kapacitás. A zavarosban halászók helyzetbe hozása helyett ez nyújthat hosszú távú alternatívát a külföldről visszajövő szakembereknek.

Járható lakáslépcsőt!

A lakáspolitika gyakran használja a property ladder kifejezést, ami szó szerinti fordításban lakáslétra. Az analógia azért használatos, mert elvétve fordul elő, hogy valaki egy szuterénből hidegkúti úszómedencés villába költözik. Viszont az élete során szerencsés ember takarékoskodása lépésről lépésre, az előző lakhatási forma felhasználásával meghozza az előrelépést. A lakáspolitika célja az, hogy ezekhez az előrelépésekhez kellő távolságban megfelelő lehetőségek – teherbírású fokok – álljanak rendelkezésre. Azért is hívom inkább lakáslépcsőnek a rendszert, mert szeretnék rá úgy gondolni, hogy az embereknek nem felhúzniuk kell rajta magukat, hanem fellépdelhetnek rajta.

A lakásvágyakat még az állami költségvetés ezermilliárdos tételei se tudják megoldani, ezért nagyon fontos, hogy a lakáslépcsőn lépdelést segítő állami beavatkozás jól célzott legyen, hatékonyan segítse a fokokon haladást. Öt helyzetet emelek most ki, ahol a legfontosabb az átalakítás.

Első lépcsőfok: lakhatás

A lakhatás alapvető emberi jog. Azok a honfitársaink, akik olyan élethelyzetbe kerültek, hogy nem tudnak maguknak méltó lakhatást biztosítani, komplex támogatásra szorulnak, melyet családra, egyénre szabottan, a szociális szektor szakembereivel együttműködve lehet kialakítani. Ezért ez a feladat még a lakhatás komplex témakörén belül is a legösszetettebb. Egyik legfontosabb szolidaritási feladatunk, hogy gyökeret verjenek ezek a lehetőségek az elfogadható átmeneti szállásoktól az utcáról lakásba programokig. Az utóbbi évtizedben a hajléktalan embereket bűnözőnek bélyegző politika helyett közös feladatunk a társadalmi szolidaritás normává erősítése.

Második lépcsőfok: bérlet

A lakásbérlés nemcsak jövedelmi, hanem élethelyzetből is adódhat. A rugalmasabb lakhatási forma összgazdasági előnyökkel is járhat: amikor munkahelyük közelébe költözhetnek a dolgozók, akkor az ingázással töltött időt tanulásra is fordíthatják. Ennek a rugalmasabb lakhatási formának az elfogadottsága akkor nőhet meg itthon, ha kifehérítjük, szabályozzuk. Szükség van standard bérleti szerződésekre, szükség van a bérlők és a bérbeadók közti bizalmat növelő lakásügynökségekre, szükség van a szabályozott bérbeadásra, szükség van az önkormányzati bérlakásállomány bővítésére és minőségének javítására. Az Európai Unió helyreállítási alapjának forrásait érdemes lenne részben bérlakások építésére használni. Ha a saját tulajdonú lakhatás mellett a magán- és önkormányzati bérlakásállomány valós alternatíva a pályájuk elején lévő fiataloknak, akkor jobb eséllyel maradnak itthon és helyben.

Harmadik lépcsőfok: az első lakás vásárlása

Családalapítás előtt, megállapodott munkahellyel a legtöbben saját lakásban képzelik el az életüket. A távoli jövőben lehet, hogy részben alternatívát jelenthet a kiszámítható lakásbérlés, de ezt egyelőre kevesen tudják elképzelni. Mégis úgy gondolom, hogy erre a lépcsőfokra különösen igaz, hogy a lakhatási célt kell támogatni, szociális szempontokat is figyelembe véve. Azoknak kell adni a támogatást, akik hiányszakmákban dolgoznak, viszont képesek előtakarékosságra.

Negyedik lépcsőfok: bővítés, felújítás

Az életpálya során időről-időre felmerül az az élethelyzet, amikor már van hol lakni, de jobb lenne szebb, korszerűbb vagy nagyobb lakás. A kormányzat legutóbbi lakáspiaci támogatása is ehhez a célhoz kapcsolódik. A számlákkal igazolt költéshez kötött támogatást jó lépésnek tartom, mert az építőipar kifehérítése szükséges feltétele a szektor méltóbb munkakörülményeinek, ami végső soron növelheti a kapacitást. De akkor, amikor az építőanyagoknak világpiaci okokból is emelkedik az ára, illetve hiányoznak az építőipari szakemberek, akkor nem vezethet máshoz, mint áremelkedéshez. Az állami támogatás jó része így csak inflációra pazarlódik el.

Ugyanakkor a támogatási konstrukcióból nem is hiba, hanem bűn kihagyni az energetikai célok kiemelt támogatását. A lakásállomány energetikai megújulásával máris késésben vagyunk, és azok, akik most újrafestik a házukat, nem fognak egy-két év múlva szigetelésbe kezdeni. A lakások bővítésére és felújítására szóló támogatási rendszernek kiemelten kell céloznia az energetikai korszerűsítést, az építőipar kapacitásának növelését és a tevékenységek fehérítését.

Ötödik lépcsőfok: új lakás, új ház

A legjelentősebb támogatások és kedvezmények már évtizedek óta az új lakások vásárlóinak jutnak. Annak ellenére sem sikerült azonban a kívánt szintre növelni az új lakások építését, hogy még Matolcsy György is ezt fetisizálja. Extra kedvezményeket kap a szektor az 5 százalékos áfával, illetékkedvezménnyel, CSOK-kal és a szigorúbb energetikai követelmények elhalasztásával. A rengeteg támogatás ellenére azonban az állam miatt nincs elég kínálat! A fejlesztőknek kiszámítható környezetre lenne szükségük. Aki ma új lakást tud venni, gazdagabb az átlagnál, mégis neki jut a pénzügyi támogatások döntő része. Támogassuk az új lakások építését – tehát a kínálatot – tervekkel, területekkel, kiszámíthatósággal. A pénzt pedig juttassuk azokhoz, akik a lakáslépcső alacsonyabb fokain küzdik épp fel magukat.

A lakhatás támogatási rendszerében gyökeres átrendezések kellenek, hogy az a sok száz milliárd forint, amit közvetlen támogatással, adókedvezménnyel erre a célra költ a kormányzat a közösből, hatékonyabban és igazságosabban hasznosuljon!

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElfogadhatatlan és káros, ami a magyar lakáspiacon történikA rendszerváltás óta szélsőséges hullámzás jellemezte a hazai lakáspiacot, ma pedig már lakhatási válság és egyre növekvő lakhatási szegénység van az országban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet bérlakás lakás lakásárak lakásbérlés lakásépítések Olvasson tovább a kategóriában