Hírlevél feliratkozás
Papp József
2021. július 14. 16:23 Adat, Közélet

Mi lett volna, ha az összes uniós támogatást az államadósság törlesztésére fordítjuk?

(Papp József a Corvinus Egyetem nyugdíjas oktatója. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az Európai Unió nettó befizető tagállamai sok pénzt áldoznak arra, hogy a 2004-ben és azóta csatlakozott egykori szocialista országok behozzák lemaradásukat, gazdaságuk felzárkózhasson, társadalomépítésükben pedig kövessék a nyugati civilizáció alapértékeit. 17 év tapasztalatai alapján azt mondhatjuk, hogy ez a nemes szándék igencsak ellentmondásosan valósult meg: az uniós támogatások allokációjában a korrupció kiirthatatlanul jelen van, a pénzek jelentős hányadát ellopják, a liberális demokráciát a kedvezményezett országok vezetőinek egy része pedig nyíltan gyalázza, és a nettó befizető országok által biztosított forrásokból az illiberális demokrácia felépítését tűzte ki célul. Ami persze fából vaskarika, a jogállamiságra épülő rendszer megtagadása.

Hogyan lehetséges mindez? Úgy, hogy a támogatások elosztására kialakított mechanizmus rossz, a liberális piacgazdaság logikájával teljességgel összeegyeztethetetlen. Profitorientált vállalkozásnak ingyen pénzt adni az maga az eredendő bűn. Igazságosan és jól soha nem lehet csinálni és megindokolhatatlan, hogy miért kap támogatást az egyik, és miért nem a másik.

Az ingyen pénz osztása megrontja az osztót és a pályázót egyaránt, még a legszigorúbb szabályok mellett is a korrupció táptalajául szolgál. A szocialista tervgazdasági redisztribúció – amelynek központi eleme volt a dotációk és szubvenciók osztogatása – alacsony hatékonyságát résztvevőként átélve igazán megdöbbentem, amikor megértettem, hogy az uniós támogatások allokációja is analóg módon valósul meg. Már 2009-ben felvetettem, sokkal helyesebb volna, ha az uniós forrásokat az újonnan csatlakozott országok a maastrichti kritériumok teljesítésére – leginkább az államadósság törlesztésére – fordíthatnák ahelyett, hogy hatékonyságra képtelen, politikaközeli vállalkozásokat hizlalnának fel belőlük.

Sokkoló volt számomra az, amikor először jöttem rá arra, hogy miközben évente ezer milliárd forintot meghaladó uniós forrás áramlik be az országba, ugyanekkora nagyságrendben – az államadósság kamata formájában – dobunk ki pénzt az ablakon. Nem az szolgálná-e jobban a közérdeket, ha az uniós támogatásokból törlesztett államadósság kamatterheinek csökkenése által lehetővé tett igazságos, mindenkit egyformán kedvezően érintő módon használnák fel az unió pénzét?

Felvetéseimet még a barátaim is lehurrogták: az EU szabályai nem teszik lehetővé az uniós támogatásból történő adósságtörlesztést. De egy szervezet fejlődőképességét éppen az bizonyítja, hogy mennyire képes innoválni és a rossz gyakorlatokat korrigálni. Mások szerint a kedvezőbbé váló kamatkörnyezetben nem érdemes adósságot csökkenteni, mert a kamatteher egyre kisebb lesz és könnyebben kigazdálkodhatóvá válik. Mint majd látni fogjuk, a kamatterhek aránya a GDP-hez viszonyítva valóban csökkent 2019-ig, de magyarázatra szorul (és egy külön misét is megérdemelne), hogy ez a mutató miért magasabb még mindig jelentősen a legfejlettebb, hasonló adósságrátájú EU-tagállamokhoz képest, és miért kell még most is ezer milliárd forintot meghaladó összegben elfolyatni a közpénzeket.

Ezek után nézzük meg, hogy milyen következményekkel járt volna, ha az elmúlt 17 évben az uniós támogatásokból az államadósságot törlesztettük volna! Az alábbi első táblázat az összefüggések megértéséhez és az uniós támogatások, valamint a kamatkiadások évenkénti alakulásának illusztrálásához szükséges makro-adatokat foglalja össze. Az uniós támogatások idősorát az EU honlapjáról töltöttem le. Az euróban közölt adatok forintosításához ki kellett gyűjteni a GDP alakulását is euróban: a támogatások és a GDP arányszámának kiszámításával lehetett meghatározni a támogatások forintban mért nagyságát. Fontos megjegyezni azt is, hogy az uniós támogatások nyilvántartása bruttó módon történik, a magyar befizetés összege (amely például 2019-ban 356 milliárd forint volt) ebből nincs levonva. Az államadósság forintban mért évenkénti összegének kiszámításához pedig az adósságrátát (államadósság/GDP) kellett felhasználni.

A táblázatból látható, hogy

tényleg majdnem forintra egyezően annyi uniós forrás (19 455 milliárd forint) érkezett a csatlakozás óta eltelt 17 évben, mint amennyit ezen időszak alatt kamatokra költöttünk (18 996 milliárd forint).

Vagyis valójában új forrás lényegében nem keletkezett! Amennyi uniós pénzt – hatalmas bürokrácia kiépítése mellett, vérlázító korrupcióval terhelten – szétosztottunk, annyit ki is folyattunk a költségvetésből, mint egy lyukas zsákból.

Sokkal jobban jártunk volna, ha ezt az irdatlan összeget, amit az Európai Uniótól kaptunk, az államadósság törlesztésére fordítottuk volna! A következő, második tábla azt mutatja meg, hogyan alakult volna az államadósság, ha az uniós támogatásokat arra használtuk volna fel minden évben, hogy az államadósság tőketartozását csökkentsük.

A feltételezett államadósság kiszámítása úgy történt, hogy az induló 2004-es év adósságállományából kivontuk a tárgyévi uniós támogatást, majd minden évben hozzáadtuk a tárgyévi és előző évi tényleges adósság különbözetét és ebből levontuk a tárgyévi uniós támogatást. A feltételezett kamat kiszámításához pedig meghatároztuk a tényleges államadósság tényleges kamatának évi átlagos kamatlábát, ezzel beszorozva a csökkentett államadósság tárgyévi értékét, megkaptuk azt, hogy mennyi lett volna a kamat, ha az államadósságot a támogatásokból törlesztettük volna.

Hát bizony, jelentős megtakarításokat érhettünk volna el, közel hatezer milliárd forinttal (5 897 milliárd forinttal) kevesebb kamatot kellett volna fizetnünk, az államadósság a felére csökkent volna (38 767 milliárd forintról 19 311 milliárdra), az adósságráta pedig a jelenlegi 81,2 százalékról 40,4-re mérséklődött volna! Ezek tényleg mellbevágó adatok: a jelenlegi gyakorlattal szemben, ahol a kamatkiadások lényegében negligálják az uniós támogatásokat, az általam javasolt rendszerben

a 17 év alatt kapott uniós pénzek harmadával egyenértékű új forrás keletkezett volna a magyar költségvetésben és az ország makromutatói jelentős mértékben javultak volna.

De az uniós forrásokból történő adósságtörlesztésnek más pozitív hatásai is lennének:

  • A magas államadósság és a vele járó irdatlan kamatszolgálati kötelezettség valójában a jövő felélését jelenti. A jelenlegi generációk kötelessége, hogy minél kevesebb terhet rakjanak az utánuk következő nemzedékekre. Ezért is szép és nemes gesztus lenne az uniós forrásokat törlesztésre felhasználni. Ráadásul a törlesztés eredményeként javuló makrogazdasági mutatók miatt a csökkenő államadósságot a jelenleginél is sokkal alacsonyabb kamatlábakon lehetne finanszírozni, így évről évre még több plusz forrás keletkezne a költségvetésben.
  • Sem Brüsszelben, sem pedig a tagországokban nem kellene fenntartani azt a vízfejet, amelyik a támogatások allokációjával, kezelésével és ellenőrzésével foglalkozik. Hatalmas költségeket lehetne itt is megtakarítani.
  • Mivel nem osztogatnának ingyen pénzt, és pályázni sem lehetne rá, valamint jelentősen lecsökkennének azok az összegek is, amelyekből szemérmetlenül túlárazott közbeszerzéseket bonyolítanak le, megszűnne a korrupciós késztetés. Magyarként szégyenletesnek érzem azt, hogy mennyi közpénzt lehet ellopni ebben az országban, de azt is, hogy azok lehetnek a gazdaság meghatározó szereplői, akiknek a teljesítménye semmilyen tekintetben nem indokolja ezt. Sok honfitársam közérzete javulna, és Magyarország egy nagyon jó helye lenne a világnak, ha nem rontaná meg a mindent átható korrupció.
  • A megtakarítást az állam az adófizetőknél is hagyhatná. Ezért is lenne az államadósság törlesztése a legigazságosabb módja az uniós források felhasználásának. A tízes évek második felében a kamatokban elért megtakarítás már meghaladta volna az évi 600 milliárd forintot, így az áfát akár 3 százalékponttal is lehetett volna csökkenteni. Magyarországon az adóbevételek túlnyomó része áfából folyik be, 2019-ben például 4 532 milliárd forint volt ez az érték, az összes többi adónem eltörpül mellette. A magas áfakulcs nem tesz jót a gazdaságnak, de a magyar állam teljesítményének színvonala egyébként sem indokolja azt, hogy 27 százalékos hozzáadott-érték adót – ez Európa legmagasabb kulcsa – szedjen be minden végfelhasználói tranzakció után.
  • A kamatokban elért megtakarítás jó alapot nyújthatna az EU által meghirdetett fenntartható fejlődési pályára történő átállásra. A klímacélok teljesítéséről kimutatták, hogy pozitív hatást gyakorol a gazdaságra. Ráadásul, ha a kamatok csökkenése miatt keletkező plusz forrásokat olyan adókedvezmények fedezetére használnánk fel, amelyek az energiahatékonyságot és a megújuló energiára történő átállást szolgálnák, akkor az energiaköltségekben keletkező megtakarítások – a nulla rezsi – olyan tovagyűrűző hatásokat (egy írásomban ezt Münchausen-effektusnak neveztem el) indítanának el, amelyek valóban egy új és fenntartható pályára helyeznék Magyarországot. Az adókedvezmények kifinomult rendszerével gigantikus mennyiségű magántőkét lehetne bevonni ezeknek a céloknak a megvalósítására. Erre a – jelenleg a magas államadósságot finanszírozó – tőkére alapozva Magyarország a klímasemlegesség mintaországává válhatna.

A Brüsszel és a magyar kormány közti frontvonalak befeszülését látva – ami egyáltalán nem ígér sok jót számunkra – amennyiben hosszú távon gondolkodunk, és nem zárnak ki bennünket, vagy nem lépünk ki, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy kezdeményezzük az uniós pénzek felhasználási mechanizmusának megváltoztatását. Különösen most, hogy az államadósság – a pandémiának köszönhetően is – ismét az egekbe szökött, és újra meghaladja a GDP 80 százalékát.

Miért mondanánk le a merőben új gyakorlat pozitív hatásairól, és miért kéne ragaszkodnunk ahhoz, amiről biztosan tudjuk, hogy nem jó?

Adat Közélet államadósság korrupció uniós tagság uniós támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2021. július 27. 06:45 Adat, Vállalat

A negyedik hullám árnyékában épp csak lábadozik a magyar szállodaipar

Katasztrofális volt a legnagyobb hotelcégeknek 2020, és most is csak egy hajszállal jobbak a kilátások. Nagy a bizonytalanság, a korábbi nyereségre még éveket kell várni.

Váczi István
2021. július 23. 17:00 Adat, Közélet

Török csellel üti helyre a Sinopharm-fiaskót a kormány

Augusztus elején akár 700 ezer ember is megrohamozhatná az orvosokat harmadik oltásért, de attól nem kell tartani, hogy gyorsan elfogy a Pfizer.

Stubnya Bence
2021. július 23. 10:23 Adat

A harmadik leginkább túlsúlyos uniós tagállam vagyunk, a csehekkel holtversenyben

A felnőtt lakosság csaknem 60 százaléka számít túlsúlyosnak. Máltán a legrosszabb a helyzet, Olaszországban a legjobb.

Fontos

Torontáli Zoltán
2021. július 29. 16:15 Élet

Száz év és egy nap kellett ahhoz, hogy a világ egyik legfontosabb gyógyszerének piacán árverseny induljon

Melyik inzulint kéri, a drágábbat vagy az olcsóbbat? - ezt a kérdést eddig nem tehette fel a patikus, de most már nem kizárt, hogy egyszer ilyen is lesz.

Hajdu Miklós Kasnyik Márton
2021. július 29. 05:19 Közélet

A melegellenes retorikával akár új szavazókat is próbálhat szerezni magának a Fidesz

A magyar szavazók 15 százaléka nem fideszes, de ellenzi a melegek jogegyenlőségét. Ők és a hezitáló fideszesek lehetnek az LMBTQ-ellenes fordulat precíziós célpontjai.

Avatar
2021. július 28. 16:11 Világ

Most már az EU is azt mondja, hogy a klímaválságra nincs csodaszer, alkalmazkodnunk kell

Az unió nemrég elfogadott adaptációs stratégiája ambiciózus, de kérdés, hogy elég ambiciózus-e? A Green Policy Center elemzése erre keresi a választ.