Magyarországon a második világháború óta eltelt időszakban annyira alacsony volt a csoportszintű társadalmi mobilitás, hogy a 18. századi magyar elit leszármazottai még a Rákosi-rendszert követően is meg tudták őrizni az átlagosnál magasabb társadalmi státuszukat – többek között ez derül ki egy új tanulmányból, amit egyelőre még nem publikáltak tudományos folyóiratban a szerzői.

A tanulmány következtetése általánosabban az, hogy az elitek mindenhol nagyon sikeresek a társadalmi státuszuk továbbörökítésében. A magyar esetben

ezt az összefüggést még egy olyan radikális társadalmi kísérlet sem tudta felülírni, mint amire a Rákosi-korszakban sor került.

Paweł Bukowski, Gregory Clark, Gáspár Attila és Pető Rita tanulmánya elég hosszú időtávon, 1949 és 2017 között vizsgálja a társadalmi mobilitás alakulását Magyarországon, a kutatási területen belül eléggé rendhagyó és újszerű módszertannal. A tanulmány arra vállalkozik, hogy két nagyon eltérő társadalomszervezési rendszer, az államszocializmus és a 1989 utáni kapitalizmus teljesítményét hasonlítsa össze.

A kutatás alapján több érdekesség is kiderül, a szerzők négy pontban összegezték a legfontosabb eredményeiket:

• a társadalmi mobilitás mind az alacsonyabb, mind a magasabb társadalmi osztályokban alacsony volt a teljes vizsgált időszakban,
• az államszocializmus és a kapitalizmus időszaka között nem volt jelentős különbség csoportszintű, hosszú távú mobilitásban,
• a roma kisebbség társadalmi mobilitása végig az össztársadalmi átlagnál alacsonyabb volt,
• a 18. századi magyar nemesség leszármazottainak mobilitása is alacsony volt, amiből az következik, hogy 1949 után ugyanúgy megtalálhatóak voltak az elitben, mint előtte.

Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vizsgált időszakban alacsonyabb lett volna a mobilitás, mint korábban. Gáspár Attila, a Padovai Egyetem kutatója a G7 kérdésére külön kiemelte, hogy bár a tanulmányban csak ezt az időszakot vizsgálták, a két világháború között például jóval alacsonyabb volt a mobilitás, mint a vizsgált időszakban, de a tanulmányban végül ezt az időszakot nem elemezték.

A társadalmi mobilitást általában az alapján szokták vizsgálni, hogy valakinek a foglalkozási státusza vagy jövedelmi szintje mennyire tér el a szülőjétől. Például így vizsgál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2018-as tanulmánya, amelyről a G7-en is részletesebben beszámoltunk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKasztosodik a magyar társadalom, és ennek mind megisszuk a levétHét generációig tart egy szegény családnak középosztálybelivé válni Magyarországon. De miért? Michael Förster, az OECD vezető szociálpolitikai elemzője magyarázta el nekünk.

Az új tanulmány módszertana ettől eltér: az egyes egyének sorsa helyett társadalmi csoportok hosszú távú, átlagos státuszának alakulását nézi. A szerzők feltevése az, hogy minden ember elért társadalmi státusza részben örökölt tényezők (szocializáció, oktatás, kapcsolatok, tőke), részint véletlen tényezők (személyes tehetség, szerencse) függvénye.

A szülők és gyerekek státuszának egymáshoz viszonyítása a véletlen tényezők szerepét felerősítheti az örökölt tényezők kárára, ezért tanulmányukban kizárólag az örökölt tényezők mérésére törekedtek. Az erre a célra használt módszertan azt vizsgálja, hogy az egy-egy csoportra jellemző családnevek mennyivel gyakoribbak az elitben, mint a teljes társadalomban.

Képzeljük el, hogy a társadalom egy futóverseny, ahol a cél az elitbe kerülés, amely keveseknek sikerül. Az egyes csapatok (társadalmi csoportok) különböző mezben indulnak (családnév-típusok), viszont eltérő távolságban a céltól: van, aki csak egy kilométert sprintel, van, akinek maratont kell futnia. A szervezők szeretnének segíteni a messziről érkezőknek egy-egy frissítővel, viszont nem tudják, melyik csapat honnan indult.

A kutatás ezt próbálja tisztázni. A szerzők módszertana szerint ha tudjuk, hogy a csapatoknak hány tagja van (ez a társadalmi csoportok népességaránya), és a célvonalat csapatonként hányan lépik át (ez a társadalmi csoportok aránya az elitben), akkor abból ki lehet számolni a csapatok átlagos indulási távolságát a céltól.

A céltól való indulási távolság az örökölt társadalmi státusz, a futó izomzata, kitartása, tüdőkapacitása pedig a véletlen komponens. Csoportszintű társadalmi mobilitásról akkor beszélhetünk, ha a csoportok előnye vagy hátránya közeledik az össztársadalmi átlaghoz az idők folyamán (vagyis hogy az egyes csapatok versenyzői honnan indultak a versenyben az átlagos futóhoz képest). Ha van mobilitás, akkor az egyre későbbi nemzedékek között a „mez színe”^*A csoporthoz tartozás. egyre kevesebbet árul el az egyén társadalmi státuszáról.

Az elit a magyar kutatásban egyetemi végzősök névsorait jelentette. Gáspár elmondása alapján ezt a módszertant Gregory Clark, a tanulmány egyik szerzője dolgozta ki, amikor az Oxfordi Egyetem végzőseinek névsorait elemezte.

Ő 11. századi normann hódítók családneveinek előfordulása alapján következtetett a mobilitási folyamatok alakulására az Egyesült Királyságban. Gáspár azt is megjegyezte, hogy a Magyarországra jellemző korreláció nemzetközi összehasonlításban nagyon közel volt például a Clark-féle angliai számokhoz, amiből az következik, hogy

a társadalmi mobilitás mély folyamatai nemzetközi és történelmi összehasonlításban is meglehetősen lassúak.

A magyar viszonyokra átültetve Gáspárék öt nagy csoportot azonosítottak^*Két magas, és három alacsony státusú csoportot., majd ezeknek a neveknek az előfordulását vizsgálták a magyar orvosi egyetemek végzőseinek és a Budapesti Műszaki Egyetem doktori képzésében végzettek névsorában.

Az első magas státuszú csoportba az ipszilonra végződő családnévvel rendelkezők tartoztak, amelyeket a szájhagyomány a nemesség jelének tart évszázadok óta. Bár a nemesség és a családnév végződése közötti kapcsolat egyáltalán nem ilyen egyértelmű, a szerzők a 18. század elejéig visszamenőleg meg tudják mutatni, hogy az ipszilonra végződő családnevek mindig gyakoribbak voltak a társadalmi ranglétra magasabb fokain. A másik magas státuszú csoportba azok tartoztak, akik a két világháború közt felülreprezentáltak voltak a középiskolában érettségizők közt a nevük társadalmi arányához képest.

Alacsony státuszúnak egyrészt azokat tekintették, akiknek a vezetékneve megtalálható volt a XX. században legelterjedtebb 20 magyar vezetéknév között volt^*Pl. Nagy, Kovács, Szabó, Varga.. Ezek a nevek a vizsgált időszak előtt erősen alulreprezentáltak voltak az elitben. A második alacsony státuszú csoportot azok alkották, akiknek a neve legalább 20-szor gyakrabban fordult elő a házasságot kötők nevei között, mint az 1920 és 1939 között érettségizettek között.

Az utolsó, „roma nevűként” azonosított csoportba azok tartoztak, akiknek a családneve a roma kisebbséghez köthető a Családnevek enciklopédiája alapján, vagy olyan neve van, amelynek az előfordulása 1998 és 2016 között 10 százaléknál gyorsabban nőtt.

Az örökölt státusz mind az alacsony, mind a magas státuszú csoportban hasonlóan lassan változott a vizsgált időszakban, vagyis a lentről felfelé és a fentről lefelé irányuló mobilitás egyaránt alacsonynak bizonyult:

két generáció között az örökölt komponens a státuszváltozás mintegy 80 százalékát magyarázza.

A legrosszabb helyzetben mégis a „roma nevű” csoport van: tagjainak átlagos státusza egyáltalán nem zárkózott fel a társadalmi átlaghoz, sőt, távolodott attól.

A tanulmány másik érdekes eredménye, hogy nem talál jelentős különbséget mobilitásban az 1989 előtti és után időszak között. A Rákosi-korszak elején nagyon radikális eszközökkel, többek között például az egyetemi felvételin való diszkriminációval is megpróbálták elérni, hogy a korábbi korszak elitje ne tudja fenntartani a magas státuszát. A tanulmány a szocializmus és a piacgazdaság közt viszont nem talált jelentős változásokat a mobilitásban, Gáspár szerint azért, mert az utóbbiban ezek az egyenlősítő szempontok nem érvényesülnek.

Emiatt lényegében ugyanolyan lassú ütemben változott mind az elit, mind az alacsony státuszúak társadalmi helyzete mindkét rendszerben. A tanulmány persze nem azt állítja, hogy a csoportok státusza nem változik, hanem hogy lassan változik, és a változás üteme az, ami nem moccant kimutathatóan a rendszerváltás előtt és után.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar álom hasonlított az amerikaihoz, de már szertefoszlottKísértetiesen hasonlítanak egymáshoz az amerikai és a magyar mobilitási tendenciák és a következményeik is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet elit kapitalizmus mobilitás szocializmus tanulmány Olvasson tovább a kategóriában