(A héten cikksorozatban foglalkozunk az idei Társadalmi riporttal. Az alábbi cikkünk a kötet Sérülékenység: társadalmi csoportok és szociális szolgáltatások című fejezetének egyik tanulmányát dolgozza fel, a fejezet már elérhető a Tárki honlapján.)

Ami nem látható, az nem is létezik – talán ez lehet a legjobb összefoglalása a Fidesz kormányzása alatt kialakult hajléktalanpolitikának. Ez egyébként nem áll túlságosan távol a szocializmusnak a hajléktalanság tényét is tagadó hozzáállásától: a problémát a szociális ellátás helyett a rendőrökre bízták. A munka nélkül csavargókat közveszélyes munkakerülés (kmk) miatt rendőri felügyelet alá helyezték, elzárhatták vagy kitilthatták őket az adott településről.

Budapesten szimbolikus harc indult a hajléktalanság eltüntetésére Tarlós István főpolgármestersége alatt, amit a kormány hajléktalanságot krimianalizáló rendelkezései is segítettek. Az eredmény pedig az lett, hogy igazából nem változott semmi, csak talán kevésbé látványos a hajléktalanság, a szem előtt lévő közterekről félreesőbb helyekre húzódtak vissza az utcán élők.

Az idei Társadalmi riportban a hajléktalanságról megjelent cikk^*Győri Péter: Idősorok a hazai hajléktalanságról azért is hiánypótló, mert az állam részéről igazán senki sem foglalkozik a hajléktalanokkal. A rendőrökre van bízva a vegzálásuk és igazoltatásuk, de az ellátásra, a társadalmi integrációra nincsen állami és önkormányzati intézményrendszer, a hajléktalanok a civilek és a hatóságok jóindulatára vannak bízva.

Magyarországon kimondatlan egyetértés övezi, hogy a hajléktalanok helye a hajléktalanszállón van, pedig a szociális és/vagy lakásprogramok más országokban megmutatták, hogy össztársadalmi érdek, hogy lakáshoz juttassák az otthontalanokat. A gazdasági liberalizmus hazájában, az Egyesült Államokban pragmatikus okból népszerű a támogatott otthonszerzés, akár az albérleti díjak részleges vagy teljes átvállalásával: egyszerűen olcsóbb, mint a hajléktalanellátás.

Magyarországon már az is nagy kihívás, hogy megmondjuk, mennyi hajléktalan van. Azt viszont könnyen meg lehet állapítani a népszámlálási adatokból, hogy mennyi az üres lakás: a 2016-os mikrocenzus adatok alapján 550 ezer ilyen lakóingatlan volt hazánkban, a teljes lakásállomány 12,5 százaléka. Ez sokszorosa a hajléktalanok számának, bármely becslést, felmérést tekintjük irányadónak.

Győri Péter szociológus már az első Társadalmi riportban, 1990-ben is írt a hajléktalanság kérdéséről. Akkor az 1980-as népszámlálási adatok alapján lehetett a szocializmusban hivatalosan nem létező jelenség nagyságrendjére következtetni. Négy évtizeddel később sem változtak sokat a lehetőségek. A 2011-es népszámláláson a KSH kísérletet tett a hajléktalanok összeírására: 5571 fő effektív hajléktalan embert találtak, illetve 5867-en éltek az átmeneti elhelyezést nyújtó hajléktalanellátó intézmények lakóiként. Vagyis az immár közel egy évtizeddel ezelőtti

hivatalos adatok szerint 12 347 hajléktalan emberről lehet tudni.

A hajléktalanság nyomon követése egyáltalán nem csak Magyarországon nehézkes, sőt a hazai szociológusok kifejezetten sokat tesznek azért, hogy hosszú távon is jól követhető legyen ez a társadalmi probléma. A Február harmadika kutatások nemzetközileg is úttörőek, mivel nincs még egy ország, ahol hosszú éveken keresztül szisztematikus szociológiai kutatássorozatot hajtanának végre a témában.

A kutatók és az önkéntesek ezen az egyetlen napon az összes hajléktalant felkeresik az országban, és azon kívül, hogy ez segít megválaszolni, hogy mennyien vannak, minden évben más-más tematika alapján végeznek részletes felmérést, ami a kutatásokhoz biztosít értékes adatokat.

Tavalyi adatok alapján 2300-an aludtak a tél leghidegebb napjaiban közterületen, illetve 6268-an hajléktalanszállón. Ez összesen 8568 fő. A közterületen élők száma 2010-ban még kicsivel 3 ezer fő felett volt, ami az utcai hajléktalanságot kriminalizáló és büntető törvényalkotás ellenére 3600 fölé emelkedett 2015-re. Ezt követően indult a szám csökkenésnek.

Az elérhető adatok alapján 10 ezer körüli hajléktalan lehet Magyarországon. Helyzetük rendezése, lakhatáshoz juttatásuk egyáltalán nem lenne jelentős költség.

Nemzetközi összehasonlításban is érdemes a magyarországi hajléktalanságot megvizsgálni. Már az sem könnyű kérdés azonban, hogy itthon kit tekintünk annak – hiszen az utcán és a szállókon élőkön kívül másokat is érint ez a probléma. „A lakhatási szektor peremén élők jelentős részének az aktuális helyzete folyamatosan változik, hol közterületen, hol éjjeli menedékhelyen, más szállón, kórházban vagy éppen egy barátnál, aktuális élettársnál lakásban, egy sufniban éjszakáznak, s aztán vissza” – olvasható Győri Péter tanulmányában.

Nincsenek olyan nemzetközi statisztikai kimutatások, amelyek egységes módszertan szerint gyűjtenének adatokat, így csak az egyes országokban kialakult számbavételeket lehet összehasonlítani. Az alábbi ábrán két kategóriába sorolva láthatók az országok: kék színnel, ahol szűkebben, az utcán és a hajléktalanszállón élőket számítják a kategóriába. A tágabb értelmezés is eltérő lehet országonként, ezek szürkével szerepelnek.

Érdekes lehet, hogy Magyarország a szűken vett értelmezés szerinti összehasonlításban közepes helyet foglal el, míg a szomszédos, jóval tehetősebb és jobb anyagi helyzetben lévő szociális rendszerrel működő Ausztria a legrosszabb ebből a szempontból – bár ebben szerepet játszhat, hogy sok hajléktalan érkezik a szegényebb szomszédokból.

A hajléktalanság népességen belüli aránya és az országok egy főre jutó GDP-je között pedig látszólag nincsen érdemi kapcsolat, hiszen Németországban az egyik legjelentősebb probléma a hajléktalanság az elérhető adatok alapján – csak Szlovákiában lehet magasabb a hajléktalanok aránya^*Árnyalhatja az összehasonlítást azonban, hogy néhány országban a menekültek krízisférőhelyein lakókat vagy éppen a szociális bérlakásokban, szociális szállásokon élő lakás nélküli embereket, családokat is a tágabb hajléktalankategóriába sorolják..

A hajléktalanság hazai átalakulását az is jelzi, hogy szinte minden demográfiai jellemző jelentősen átalakult az elmúlt két évtizedben. Míg a fejlett országok többségében komoly gondot okoz a fiatalok hajléktalansága, a Február harmadika felmérés adatai azt mutatják, hogy Magyarországon egyre kevésbé a fiatalokat érinti ez a probléma. A hajléktalanok átlagéletkora egyre nő, és már 70 éven felüliek is megjelentek közöttük nagyobb számban.

Ezek az adatok tehát azt jelzik, hogy szerencsére fiatalon csak nagyon kevesen kerülnek az utcára. Viszont azt is mutatják, hogy aki középkorúként odakerül, ott is marad, hiszen folyamatosan öregesznek meg a fedél nélküliek, keveseknek lehet kiút a helyzetükből.

A nők aránya az 1999-es 19-ről 24 százalékra növekedett. A legmarkánsabb változás, hogy jelentősen nőtt a romák aránya. Először 2004-ben kérdeztek rá a roma származásra, akkor 19 százalék felelt igennel. Ez azóta is folyamatosan növekszik, legutóbb már 32 százalék volt az arányuk.

A hajléktalanok körében a nyolcosztályos általános iskolai végzettséggel sem rendelkezők aránya ebben az időszakban a duplájára nőtt, 5-ről 10 százalékra. Az érettségivel rendelkezők aránya pedig a felére csökkent.

Az egyre rosszabb iskolai végzettség szerinti összetétetel pedig a munkavállalási lehetőségek mellett a továbblépési lehetőségek megtalálásában, a támogatási, segítségnyújtási alternatívák közötti eligazodásban is fontos nehézséget jelent Győri Péter tapasztalatai szerint.

Az 1990-es és 2000-es évek fordulóján a hajléktalan emberek 30-40 százaléka munkajövedelemből élt, és ugyanennyien lehettek a nyugdíjasok. Ekkor még sokan éltek rokkantnyugdíjból, ami azonban főként a 2010-es szigorítások után jelentősen visszaszorult. Bár minden második dolgozó rendszeres munkával rendelkezett, mások be nem jelentett állást kaphattak csak, így hosszú távon sok hátrány érte őket, és nyugdíjra sem lett kilátásuk.

Ekkoriban még a kukázás-kéregetés egészen kevesek megélhetési stratégiájában volt a legfontosabb, ám ez folyamatosan növekedett, és mára minden nyolcadik fedél nélküli kényszerül erre a megélhetési formára, ami a hajléktalan létből kitöréshez a legkevesebb perspektívát nyújtja.

Az ezredfordulót követően az uniós előcsatlakozási alapok segítségével induló programok sokaknak adtak új esélyt a munkához jutásban, például átképzési programokkal, és látványosan meg is nőtt a munkajövedelemből élők aránya.

2005-2006 táján azonban az újabb megszorító intézkedések megtörték a pozitív trendeket, csupán néhány év alatt a felére zuhant a munkajövedelemből élők aránya. Egészen 2015-ig csak minden harmadik munkanélküli tudott munkához jutni. Ezen pedig a közmunkaprogramok sem tudtak érdemben segíteni.

Nem a szociális vagy munkaerőpiaci intézkedések, hanem a gazdasági növekedés és a munkaerőhiány segített leginkább a magyar hajléktalanokon: a még munkaképes korú hajléktalan emberek végre ismét munkába állhattak. Hiába volt azonban immár saját jövedelmük, az elszabaduló ingatlanárak és a szociális lakhatás hiánya miatt így sem juthattak lakáshoz a legtöbben.

Viszont a munkaerőhiány a dolgozni tudóknak és akaróknak segített: sokaknak a munkaadója biztosított valamiféle szállást, és így kerültek ki a hajléktalanságból. Ez is szerepet játszik abban, hogy egyre inkább az idősekre jellemző a hajléktalanság.

Az nem könnyű kérdés, hogy miért lesz valaki hajléktalan. A legtöbb esetben ez egy összetettebb talajvesztési folyamat része, aminek csak egy eleme a lakhatás elvesztése. Az elmúlt két évtized trendjei azt mutatják, hogy továbbra is a családi, személyes okok a legfontosabbak ebben a folyamatban, bár kissé csökkenő mértékben. A gazdasági okok egyre fontosabbak, 1999-ben még csak a megkérdezettek 24 százaléka válaszolta ezt, idén már 35 százalék.

Továbbra is minden tizedik hajléktalan állami ellátó intézményből – állami gondozásból, kórházból vagy börtönből – kerül az utcára. Ez azt mutatja, hogy továbbra sem talált megoldást arra a szociális ellátórendszer, hogy az intézményekből megfelelő helyre és megfelelő állapotban bocsássák el a rájuk bízottakat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába jól képzett sok magyar dolgozó, nincs elég színvonalas munkahelyA nagyobb jólléthez nemcsak minőségi oktatás és ellátás kell, hanem a dolgozni tudó és akaró lakosságban rejlő potenciál kiaknázására alkalmas állások is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar fiatalok gyors ütemben közelítenek Nyugat-EurópáhozA magyar fiatalok gondolkodása a tipikus élethelyzetekről már csak körülbelül 12 éves csúszásban van Nyugat-Európához képest.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA természeti erőforrások felélése árán nőtt a magyar gazdaságEurópa-bajnokok voltunk az erőforrások felhasználásában, miközben lebetonoztuk az országot a régiós átlagnál alacsonyabb gazdasági növekedésért cserébe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet hajléktalanság lakhatás lakhatási válság társadalami riport Olvasson tovább a kategóriában