(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Elkerülhetetlen a globalizáció, vagy akár kereskedelmi háborúk árán is erősíteni kell a nemzetállamok gazdasági szerepét? Nincs könnyű helyzetben, aki szakmailag megalapozott módon szeretne ebben állást foglalni. De azért érdemes megpróbálni összeszedni a szempontokat.

A kilencvenes években kétségtelenül felgyorsult globalizáció, a feltörekvő és a fejlett országokban is gazdasági előnyökkel járt a nemzetközi értékláncok kialakulása. Az is biztos, hogy a populizmus térnyerése, a nemzeti gazdaság védelme, a kereskedelmi háború növekedési veszteségekkel jár. Ennek jelei megjelentek az Egyesült Államokban, de hatásuk még jelentősebb a globális kockázatok növekedése miatt. Nőtt a bizonytalanság, a politika rángatja a pénz- és tőkepiacokat.

Teret nyert a globalizációellenesség, és emiatt több szavazója lett a populista, a nemzetállamok erejét hangsúlyozó politikai erőknek. Sokan felvetették, hogy a szavazók nem racionálisan döntenek, olyan politikát, politikust támogatnak, amivel növekedési potenciált, többletjólétet áldoznak be. Erről beszéltek a Brexit-szavazás után is, hiszen Nagy-Britannia távozása az EU-ból biztosan veszteséggel jár mindkét oldalon. Évek óta ezt a veszteséget próbálják minimalizálni. Ugyanezt lehetett hallani Trump megválasztásánál is, győzelmét a kevésbé képzett állampolgárok elhibázott döntéseként értékelték.

A globalizáció ellentmondásosságára mutatott rá Dani Rodrik a világgazdaság politikai trilemmájának megfogalmazásával.^*Dani Rodrik: A globalizáció paradoxona (Corvina 2014) Eszerint a hiperglobalizáció, a nemzetállam és a demokratikus politika hármasából az egyik mindenképpen csorbát szenved, egyidejűleg nem lehet sikeresen bekapcsolódni a globalizációba, fenntartani a nemzetállami érdekeket, és fenntartani nemzeti keretek között a demokratikus politikát. Rodrik szerint ez a három dolog együtt nem lehetséges. Ha ki akarjuk használni a globalizáció adta előnyöket, akkor szükségszerűen csorbul a nemzeti szuverenitás, a nemzeti szempontokat követő mozgástér. A globalizáció részterületeken társadalmi veszteségekkel is jár, amit a nemzeti keretek között működő demokrácia nehezen visel el, vagyis akadályokat állít a globalizáció elé.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárom éve a feje tetejére állt világpolitika. De valójában miért?Hirtelen szexista és rasszista lett a fehér munkásosztály, vagy rájöttek, hogy cserben hagyták őket a munkaerőpiacon? Nem csak a következő választásokat, hanem a globalizáció sorsát is eldöntheti a válasz.

Ezeket az ellentmondásokat más módon közelítik a Chicago University professzorai, Lubos Pasztor és Pietro Vanesi,^*Lubos Pastor, Pietro Veronesi: A rational backlash against globalisation akik úgy látják, hogy a szavazók nem voltak irracionálisak, amikor a Brexitet vagy Trumpot megszavazták, ezt ugyanis a globalizáció visszahatásaként is lehet értelmezni. Az igennel szavazóknak ez lehetett az optimális választása is, ha ezzel utasították el a globalizáció miatti növekvő egyenlőtlenségeket.

A globalizáció ugyanis növekvő egyenlőtlenségekkel járt. Az előnyök jelentős részét a felső, a legmagasabb jövedelmi rétegekhez tartozók aratják le, és csak nagyon kis rész jut az alsóbb jövedelmi tizedekhez. Ez részben természetes, a kockázatot vállalók magasabb hozamot érnek el, míg a kockázatkerülők jövedelemtöbblete kisebb. Akik idegenkednek a kockázattól, azok sokkal inkább előnyben részesítik a stabilitást, a biztos munkahelyet, a stabil jövedelmet. Ez a globalizáció következtében kevésbé tartható, például mert egyes tevékenységek leépültek, áthelyeződtek a nemzetállami határok között.

A kockázatvállalás és a jövedelem között van egy átváltás. Ha a társadalom jelentős részében kicsi a globalizáció miatti jövedelemtöbblet, akkor a kisebb kockázat miatt sokaknak megéri lemondani erről a többletről. Ráadásul az egyenlőtlenség csökkenése még társadalmi értékként is megjelenik, hisz a modern államok alapvető értéke a szolidaritás, a humanizmus, a gyengék és elesettek segítése. Igaz, hogy a társadalomban a jövedelmi egyenlőtlenségek elutasítása többnyire inkább táplálkozik a gazdagokkal szembeni irigységből, mintsem a szegényekkel szembeni részvétből.

Hogyan vezet ez a populista politika sikeréhez? A professzorok logikája szerint az állampolgároknak a szavazáskor arról is dönteniük kell, hogy mi a preferenciájuk a fogyasztás és az egyenlőség közötti átváltásban. A populistáknál a nemzet az első („America first”), ehhez könnyű hozzákapcsolni a nemzeti kultúrának, a tradícióknak a védelmét. Ők inkább önellátást, kevesebb globalizációt, vagyis kisebb növekedést ígérnek, ami viszont nagyobb egyenlőséggel járhat.

Egy gazdag országban, egy növekvő gazdaságban a többletfogyasztás határhaszna csökken, így egyre nagyobb az a réteg, aki úgy ítéli meg, hogy a nagyobb egyenlőség, a nagyobb biztonság érdekében a populistákat kell választani. A globalizáció miatt a középréteg – például a korábban jól kereső gyáripari szakmunkások vagy akár az egyetemet végzettek egy része is – lejjebb csúszik, aminek következtében az egyenlőtlenségek fokozódása miatt a jövedelemtöbbletből kevesebb jut nekik. Növekvő gazdaság mellett ez segíti a populistákat, többen választják az egyenlőséget (vagy annak reményét), és hajlandók lemondani a fogyasztási többletük egy részéről.

Az egyenlőség így egy luxuscikknek is tekinthető, fogyasztói áldozatokkal jár, amit a stabilitás, az egyenlőség hite ellensúlyoz.

Ez a modell újra rávilágít a globalizáció törékenységére, amihez csak akkor lehet visszatérni, ha a társadalom képes kezelni az egyenlőtlenségeket. Ha nem, akkor a globalizáció visszahatásaként esély van a populizmus térnyerésére. A populizmus szavazótábora az elitellenes, az egyenlőségpárti, a kockázatkerülő, a szegényebb, a kevésbé képzett, illetve a lecsúszó (közép)rétegekből kerül ki.

Pasztor és Vanesi konkrét modellje az USA-t és Nagy-Britanniát vizsgálta. Kérdés az, hogy a jövedelemegyenlőtlenségek kapcsán feltárt összefüggések érvényesek-e Magyarországon vagy Kelet-Európában. Magyarországon is nőtt a jövedelemegyenlőtlenség az utóbbi évtizedben, az alsó hét tized jövedelmének aránya csökkent, a felső 10 százalék 2017-ben már 22,4 százalékkal rendelkezett a jövedelemből, ami több mint hétszerese az első tizednek (3,1 százalék).

2010-ben az arány még nem volt ötszörös.^*Distribution of income by quantiles – EU-SILC and ECHP surveys A legfelső tized növekedésének jelentős része a felső egy százalékból ered, az ő részesedésük 2017-re 4,5 százalékra nőtt a 2010-es 3,6 százalékról. 2010-ben a felső tízezer jövedelme még kevesebb volt, mint a jövedelemrangsorban legalul lévő egymilliónak, de 2017-ben a felső tízezer már közel 50 százalékkal több jövedelemmel rendelkezett náluk. Tény, hogy a legalsó tizedben is nőttek a jövedelmek közel 17 százalékkal. Az egyenlőtlenségét mérő Gini koefficiens nálunk sokkal alacsonyabb, mint az USA-ban vagy Angliában, de magasabb, mint például Ausztriában vagy Svédországban.

Nálunk is adott tehát a jövedelemkülönbségek növekedése, ami gazdasági növekedéssel és a jövedelmek emelkedésével is párosul. Paradox a politika viszonya a globalizációhoz, Brüsszelhez. A tőkére, a támogatásra szükség van, de a politikában érvényesül a populizmus, a globalizáció, a Brüsszel-ellenesség. Van esély arra, hogy hazai keretek között a jövedelemkülönbségek fokozódásán túl más tényezők is szerepet játszanak a politikai stabilitás kialakulásában.

A demokrácia fogalma nehezen kapcsolható össze azzal, hogy a szavazók tévednek. Éppen ezért törekedni kell arra, hogy a látszólag irracionális eredmények mögötti összefüggéseket, a meghúzódó értékrendet megértsük. A demokrácia alapja az értékrendek vitája, a közöttük lévő választás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz Orbán-rezsim és a gazdasági versenyképességA gyenge versenyképesség nem szakpolitikai intézkedésekkel helyrehozható kisiklás, hanem a Fidesz által kiépített rendszer lényegéből fakad.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet globalizáció populizmus Olvasson tovább a kategóriában