Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. szeptember 4. 07:59 Közélet

Mészárosék aprópénzzel bukhatják a 80 milliárdos állami megbízást Garancsi Istvánnal szemben

Több tízmilliárd forintot sikerült alkudni a tárgyalások során a 2022-es kézilabda Európa Bajnokságra készülő multifunkcionális sportcsarnok árából a létesítményt építtető Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának. A csarnokra az első körben még a legalacsonyabb ajánlat is meghaladta a 115 milliárdot, a legmagasabb pedig közel 160 milliárdra rúgott. Ezzel szemben második körben az öt felkért cég mindegyike 78 és 82 milliárd közötti árral pályázott.

A legdurvább különbséget a korábban Orbán Viktor vejével üzletelő WHB-csoport hozta össze, amely lefelezte ajánlatát, de a legkevesebbet engedő KÉSZ Zrt. is 37 milliárddal kisebb összeget kérne most, mint öt héttel ezelőtt.

 

Érdekes módon a korábbi sorrend is változott, és végül nem a Mészáros-család tulajdonában álló Fejér B.Á.L. Kft. adta a legolcsóbb ajánlatot. Bár ők is sokat engedtek, végül a legolcsóbb az Orbán Viktor túravezetőjeként elhíresült Garancsi István cége, a Market Zrt. lett. Igaz, nem sokkal: a korábban a Duna Arénát is felhúzó Market mindössze 20 millió forinttal, azaz kevesebb mint 0,03 százalékkal ajánlott Mészárosék alá.

Mivel a KKBK-nál lapunknak korábban azt mondták, hogy

a verseny kizárólag az ár alapján dől el, a legolcsóbb árajánlat nyer,

a most közzétett dokumentum alapján nem a Fejér B.Á.L. lesz a befutó. Persze ez még változhat, hiszen az ajánlatokat egyelőre nem összegezték, azaz ha valaki hibát vétett, akkor érvényteleníthetik az ajánlatát és kizárhatják az eljárásból.

A jelentős költségcsökkenés mögött egyébként két fontosabb ok állhat. Az egyik, hogy a Eb-ig rendelkezésre álló viszonylag rövid idő miatt a közbeszerzést nagyon sebtében írták ki, a felkért cégeknek rendkívül rövid határidőt adtak, így azok nem is tudták pontosan felmérni, mit kell csinálniuk. Különösen, hogy az ajánlatokat a végleges tervek ismerete nélkül kellett összerakniuk, hiszen azok nemhogy a közbeszerzés kiírásakor, de valószínűleg még az építésre adott első ajánlatok beérkezésekor sem voltak meg. A közbeszerzési eljárás típusából eredően az első ajánlat egy alkualap volt, ezért inkább fölé lőtték azt, hogy legyen aztán miből engedni.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzélsebes közbeszerzés után csodatempóban kell felépíteni a százmilliárdos budapesti sportcsarnokotMa kellett volna aláírni a szerződést a 2022-es kézilabda Eb-re épülő multifunkcionális csarnok kivitelezéséről, amire Mészáros Lőrinc családja pályázik a legjobb eséllyel.

 

A másik, hogy a KKBK direkt olyan eljárást választott, ahol lehet tárgyalni a potenciális kivitelezőkkel az árról és a műszaki tartalomról. Azaz van lehetőség arra, hogy kicsit alkudozzanak, például néhány korábban tervezett dolgot kihagyjanak a fejlesztésből, így csökkentve a költségeket.

Már korábban is halottunk olyan véleményt, hogy a rendkívül magas első ajánlatokat követően mindenképpen megpróbálják majd a lélektani 100 milliárdos határ alá bevinni a végső árat, akár a műszaki tartalom csökkentése árán is. Ez végül sikerült is.

Azaz a csarnok azért lett sokkal olcsóbb, mert a cégek megtudták, mit kell építeniük, és a KKBK valószínűleg még abból is engedett egy kicsit.

 

Az azonban nem egyértelmű, hogy pontosan mit. Az első közzétett dokumentumokban ugyanis annyira nem voltak túlrészletezve az elképzelések, hogy még az utoljára feltöltött anyagokban is voltak újdonságok. Ilyen például, hogy elvileg 250 millió forint jut a népligeti aluljáró felújítására, 90 millió pedig egy látogatóközpontra. A korábbiakkal ellentétben nem szerepel viszont a végleges ajánlattételi útmutatóban, hogy új utcát kapna a csarnok, és a korábban emlegetett 800 férőhelyes parkolóról sem esik szó. A KKBK-t kerestük az ügyben, a központnál későbbre ígértek választ.

Egyébként az sem törvényszerű, hogy ha most lemondott valamiről a megrendelő, akkor az soha nem épül majd meg. 2021 végére ugyanis csak a kézilabda Eb-re kell alkalmassá tenni a csarnokot, amit a sportesemény után úgyis át kell majd némileg alakítani. Azaz utólag még lehetnek olyan fejlesztések, amelyek sokba kerülnek, de a éppen Európa-bajnoksághoz nincs olyan nagy szükség rájuk. Hallottunk olyan véleményt, hogy a tárgyalások során ezt is figyelembe vették, és próbáltak úgy sakkozni, hogy minél több fejlesztést toljanak 2022 utánra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚj utcát is építenek a 116 milliárdos budapesti sportcsarnokhozNyolcszáz férőhelyes parkolót és egy új utcát is kap a jelen állás szerint közel 116 milliárd forintból megépülő új budapesti multifunkcionális sportcsarnok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet kézilabda Európa-bajnokság KKBK Mészáros Lőrinc multifunkcionális csarnok sportcsarnok Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.