Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. augusztus 12. 16:36 Közélet

Szélsebes közbeszerzés után csodatempóban kell felépíteni a százmilliárdos budapesti sportcsarnokot

Az eredeti tervek szerint ma kellett volna aláírni a szerződést a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságra épülő multifunkcionális csarnok kivitelezéséről, amire Mészáros Lőrinc családi vállalkozása pályázik a legjobb eséllyel.

Ez azért érdekes, mert a közbeszerzés felhívását – amire első körben Mészárosék 116 milliárdos ajánlata volt a legjobb – mindössze 32 nappal ezelőtt tették közzé. Ráadásul úgy, hogy a tender kihirdetésekor jó eséllyel még a végleges tervdokumentáció sem állt rendelkezésre. Így kellett néhány hét alatt elkészíteni az árajánlatokat, majd ezekről több körben egyeztetni a pályázatot kiíró Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjával (KKBK).

Nagyon feszített tempóban kell építeni

A sietség oka minden bizonnyal az, hogy a nyertesnek nem lesz túl sok ideje megvalósítani az elmúlt évek egyik legnagyobb fővárosi beruházását. A kiírás szerint ugyanis a műszaki átadás-átvétel befejezésének határideje 2021 november 15., azaz mostantól nagyjából 27 hónap.

Márpedig a hasonló létesítmények ennél lassabban szoktak elkészülni, igaz, jellemzően olcsóbban is.

 

A Népliget mellé tervezett csarnokkal lényegében azonos kapacitású krakkói Tauron Aréna például valamivel több, mint 3 évig épült 2011 és 2014 között, úgy, hogy a tervek már 2009-ben megvoltak. A 2020-as kézilabda Eb döntőjének helyszíne, a stockholmi Tele2 Arénában pedig ugyan a lengyelországi csarnoknál gyorsabban elkészült, de így is fél évvel több kellett a felhúzására, mint amennyi elvileg Budapesten a kivitelező rendelkezésére áll majd.

A megadott határidő tehát elég szűkös, ráadásul mozgástér sincs igazán.

A kézilabda Eb ugyanis 2022. január 14-én kezdődik, azaz mindössze 60 nappal az új csarnok tervezett átadása után.

Ekkorra mindenképpen alkalmassá kell tenni a létesítményt az Európa-bajnokságra, ami a korábbi tapasztalatok alapján az építés után még egyéb fejlesztéseket is igényelhet. A főhelyszín kiesése pedig – ha a magyar sportesemények történetében nem is példa nélküli, de – mindenképpen kellemetlen lenne. Egyrészt mert már most is tudni lehet, hogy a pályázatban szereplő helyszínek közül az hazai kézilabdaélet egyik legfontosabb központja, Veszprém kimarad, másrészt mert így nem lehetne biztosítani az európai szövetség által elvárt nézőszámot a döntőre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem készül el Deutschék 30 milliárdos sportkomplexuma a zsidó olimpiáraA napokban dönthet a kormány, hogy hol rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat, miután a tervezett létesítmények felhúzására már nem elég az idő.

A feszített tempó pedig viszonylag ritkán teszi lehetővé a spórolást. Bár a KKBK-nál lapunknak azt írták, hogy a csarnok nettó ára jóval az első körben adott 116 milliárd alatt marad, ám még ha ebből 20 százalékot sikerül lefaragni, akkor sem lesz különösebben olcsó a beruházás. A korábban említett krakkói aréna építési költségeit például a különböző források 360 és 450 millió zloty, azaz jelenlegi árfolyamon 27 és 34 milliárd forint közé teszik, de még a stockholmi csarnok is kijött 83 milliárd forintból.

Tervek nélkül

A KKBK tehát nem véletlenül pörgeti a közbeszerzést, a nagy sietségben azonban összecsúsztak dolgok, és néhol elég furcsán alakultak a dátumok és a határidők is. Már a tervezésre kiírt tenderre sem hagytak sok időt: a pályázóknak egy hetük volt, hogy a „létesítmény megvalósításához szükséges – valamennyi a műszaki leírásban meghatározott – terv elkészítésére, illetve a kapcsolódó kiegészítő területek és az esetleges bontások, felújítások tervezésére” árajánlatot adjanak. A közbeszerzés elindítása után bő három héttel, április végén pedig már szerződtek is nyertes Középülettervező Zrt.-vel, amelynek a kiírás szerint 90 napja volt a közel 1 milliárd forintért vállalt tervezői munka elvégzésére*A szerződésben közzétett verziójában a határidő ebben a formában már nem szerepel, mivel azt elvileg a mellékletekben rögzítették, a mellékleteket viszont nem töltötték fel a nyilvános adatbázisba. .

Magyarul a tervdokumentációt elvileg valamikor július végére kellett volna leszállítani.

A kivitelezési tenderrel azonban ezt nem várták meg: már két héttel a tervezésre adott 90 napos határidő lejárata előtt közzétették az ajánlattételi felhívást az építésre is.

Ráadásul az első ajánlatokat elvileg 11 napon belül kellett megadni, azaz még mindig a tervek elkészítésére biztosított határidő lejárata előtt.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a KKBK semmit nem látott volna az egymilliárdért megrendelt tervdokumentációból ebben a szakaszban. A Középülettervező Zrt-nél lapunknak azt mondták, hogy rohammunkában néhány nappal a 90 napos határidő lejárata előtt teljesítették a szerződést. Ráadásul előzetes dokumentumokat valószínűleg korábban is kapott az állami megrendelő, hiszen egy ilyen munkánál is vannak részteljesítések, ellenőrzések és hiánypótlások. A végleges dokumentáció azonban a kivitelezési ajánlatok bekérésekor még szinte biztosan nem volt a KKBK-nál.

Mozgó leadási határidő

A közbeszerzésen induló öt cégnek így kellett egy árat mondania a multifunkcionális csarnokra, és ebből lettek a 116 és 160 milliárd forint közötti ajánlatok. Az azonban nem teljesen egyértelmű, hogy végül pontosan mikorra is érkeztek be. A kiírás szerint ugyanis július 22-én 10 óráig kellett volna leadni az ajánlatokat, amiket két órával később bontottak volna fel. A bontási jegyzőkönyvben azonban már egy nappal későbbi határidő szerepel, úgy, hogy módosításra hivatalosan semmi nem utal. Mindez azért fontos, mert a határidő tologatása visszaélésre adhat lehetőséget.

 

Persze ha a felhívásban szerepelt rossz dátum, az ajánlatételre hagyott 12 nap akkor is elég szűk, különösen, hogy ebbe még két különböző helyszínbejárást is be kellett iktatni. A bontás után két nappal pedig – legalábbis az eredeti ütemterv szerint – már tárgyaltak is az öt céggel arról, hogy mik legyenek a pontos műszaki feltételek, min lehetne változtatni, illetve hogyan lehetne csökkenteni a költségeket.

Talán a Puskás Ferenc stadion építésére kiírt tender mutatja leginkább, hogy ez mennyire feszített tempó. Ott más típusú közbeszerzési eljárás keretében, tárgyalás nélkül választották ki a kivitelezőket, de közel két hónapot adtak az ajánlattételre és az első közzététel után négy és fél hónappal írták alá a szerződést. Pedig időnyomás ott is volt, mert a 2020-as labdarúgó Eb meccseinek rendezésére már az új stadionnal pályáztunk, és a korábbi tervek szerint az Eb előtt még egy komolyabb mérkőzéssel akarták felavatni a létesítményt.

Most a multicsarnoknál a Puskás bő négy hónapjával szemben az eredeti tervek szerint csak 32 nap lett volna az ajánlattételi felhívás és a szerződéskötés között. Az ütemezés összefoglalva így nézett ki:

  • április 1: Ajánlattételi felhívás a multifunkcionális csarnok tervezésére
  • április 8: Ajánlattételi határidő a multifunkcionális csarnok tervezésére
  • április 26: Szerződéskötés a multifunkcionális csarnok tervezésére
  • július 11: Ajánlattételi felhívás a multifunkcionális csarnok kivitelezésére
  • július 22/23: Ajánlattételi határidő a multifunkcionális csarnok kivitelezésére
  • július 25: A kivitelezésre adott árajánlatok alapján az első tárgyalási forduló tervezett időpontja
  • július 25: Az áprilisi szerződés alapján a tervdokumentáció elkészítésének határideje
  • augusztus 12: A kivitelezési szerződés megkötésének tervezett időpontja

Még érvényteleníthetik a pályázatot

Más kérdés, hogy valószínűleg a megállapodást ma még nem írták alá. Biztosat azért nem lehet mondani, mert a KKBK érdemben egyetlen eljárással kapcsolatos kérdésünkre sem reagált. Az állami szervezet részletesebben kizárólag arra hívta fel a figyelmünket, amire korábban már a kézilabdaszövetség is, jelesül, hogy másfél héttel ezelőtti cikkünkben szerintük tévesen vetettük össze a 116 milliárdos ajánlati árat a kéziszövetség elnöke Kocsis Máté által korábban említett 10-15 milliárdos infrastrukturális költséggel.

A válaszokból annyi még kiderül, hogy a közbeszerzési eljárás augusztus végéig lezárul, illetve, hogy amennyiben a KKBK elégedetlen az árral, akár érvénytelenítheti is a pályázatot. Bár utóbbi a szűk határidőt látva elég meglepő lehet, az augusztus végi időpont emlegetése arra utal, hogy szerződéskötés tolódik, azaz a kivitelezőnek még kevesebb ideje lesz a munkára.

A közbeszerzés furcsaságaira, így például az ajánlatok leadási határidejének változására azonban nem kívánt magyarázatot adni a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja, ahogy – a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva – a július végére tervezett egyeztetésekről sem mondtak egyelőre semmit, és nem válaszoltak arra a kérdésünkre sem, hogy sikerült-e megegyezni a kivitelezővel a műszaki részletekről, illetve hogy mikor kezdődhet meg a beruházás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚj utcát is építenek a 116 milliárdos budapesti sportcsarnokhozNyolcszáz férőhelyes parkolót és egy új utcát is kap a jelen állás szerint közel 116 milliárd forintból megépülő új budapesti multifunkcionális sportcsarnok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Fejér B.Á.L. Mészáros Lőrinc multifunkcionális csarnok Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.