Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. április 26. 16:51 Közélet

Politikailag többnyire férfiak, szakmailag viszont inkább nők vezetik a magyar önkormányzatokat

Sok szó esett már a férfiak túlsúlyáról a magyar kormányban és az országgyűlésben – mi is foglalkoztunk már vele  –, lassan pedig az önkormányzati választások következnek, úgyhogy megvizsgáltam, mi a helyzet ebben a kérdésben helyi szinten. A polgármesterek és a jegyzők körében néztem*A 2018 második félévére vonatkozó OSAP adatokat használtam fel. meg a férfi-női arányt országos, megyei és járási bontásokban. Érdekes dolgok derültek ki.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNőhiánytól szenved a magyar parlamentLegalábbis, ha körbenézünk Európában. Sehol sincs ilyen kevés nő a törvényhozásban és a kormányban.

A nőhiány ugyanis a polgármesterek körében is jellemző, a magyar településeknek csak az egyötödét vezetik nők. Egészen pontosan 2524 települést vezet férfi, 646-ot pedig nő.*Néhány településen betöltetlen a polgármesteri pozíció.

Az alábbi térképen mindez jól is látszik: a kékeszöld pontokkal jelöltem azokat a településeket, amelyeket férfiak vezetnek, a piros jelölők pedig a női polgármestert választó községekre és városokra utalnak – érdemes próbaképp néhányat véletlenszerűen kattintgatni a térképen, és megfigyelni hogy hány férfi, illetve nő által vezetett településre sikerül rámutatni.

Bármerre is járunk (vagy kattintunk) az országban, nagyjából mindenütt ugyanez a 80-20 százalékos arány köszön vissza a férfiak javára, már ami a környékbeli polgármestereket illeti. Ha megyei bontásban nézzük az adatokat, Nógrád és Baranya megye emelkedik ki, ezeken a területeken ugyanis a nők aránya meghaladja valamivel 25 százalékot. Bács-Kiskun és Csongrád viszont a 15 százalékos vagy az alatti női arányokkal tűnik ki, Budapest pedig annyira nem bástyája a progressziónak, hogy a 23 kerületből mindössze kettőt*Hassay Zsófia a VI. és Németh Angéla a XV. kerületet. vezet nő.

 

 

Ha lemegyünk a járási szintre, már nagyobb változatosságot tapasztalhatunk. Több alföldi és Budapest-környéki járásban ugyanis egyáltalán nem fordul elő olyan település, amelyet nő irányítana, igaz, ezekbe nagyon kevés település esik. Ugyanakkor van néhány olyan járás is, ahol az ötven százalékot is eléri a női polgármesterek aránya, szintén az Alföldön és a Közép-Dunántúlon is. Az alábbi térképre kattintva megnyílik az interaktív változat, amin végig lehet nézni járásonként a férfi-női arányokat.

Forrás: G7-számítás, OSAP

A területi különbségeknél jóval érdekesebb jelenségre figyelhetünk fel, ha megnézzük, hogy jellemzően mekkora településeket irányítanak a nők és a férfiak. Az átlagos lakosságszám a nők által vezetett településeken 1652 fő, míg a férfi polgármestert választó helységek körében ez az érték 3516 fő, összességében pedig a közel tízmillió magyarországi lakos 11 százaléka él női irányítású városban vagy faluban.

Jellemzően tehát a kisebb településeken foglalják el a nők a polgármesteri pozíciót.

 

Az önkormányzatok működésében van azonban egy másik fontos tisztség is, méghozzá a képviselőtestület által kinevezett jegyző, aki a polgármesteri hivatal szakmai munkáját szervezi. Érdekes módon a jegyzői munkakör kifejezetten nőiesnek mondható, legalábbis az adatok tükrében. E tisztségek betöltői ugyanis 60 százalékban nők – területi szempontból ez az arány sem igazán változatos, egyedül Zala megye emelkedik ki, ahol a jegyzők több, mint háromnegyede nő.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gender gender gap nemek közötti egyenlőség önkormányzat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 11:12 Közélet

Eladja Tihany utolsó beépítetlen partmenti ingatlanját az állam

Több mint ötmilliárd forintért hirdetnek egy ingatlant a félszigetnek azon a részén, amelynek beépítése ellen már tüntettek a helyiek.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Stubnya Bence
2024. október 5. 05:00 Podcast

Nagyrészt kidobott közpénz a külföldi beruházások állami támogatása

Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.