Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. október 31. 18:48 Élet, Közélet

Tanulságos, hogy mi húzza le Magyarországot a versenyképességi rangsorban

Minden korábbi kormányzati szándék ellenére sem sikerült jó helyen végeznie Magyarországnak a Világbank Doing Business nevű felmérésén. Ez az a lista, amelyet 2002 óta rengeteg konkrét adatból állítanak össze, és azt próbálják vele felmérni, hogy mennyire könnyű, gördülékeny egy adott országban a cégek bejegyzése, elindítása és működése.

Magyarország a legfrissebb rangsorban csak az 53. helyen áll 190-ből. Ezzel az uniós országok közül Ciprust, Horvátországot, Bulgáriát, Luxemburgot, Görögországot és Máltát sikerült megelőznünk.

Pár mutatóban egészen jól állunk, a kereskedelem határokon átnyúló lehetősége például erősen felfelé húzza a pontszámunkat, bár ez uniós államként és kis nyitott gazdaságként nem nagy meglepetés, és talán nem is óriási eredmény. Sokkal jobb, hogy a szerződések betartatásában az előkelő 22. helyen állunk, de nem rossz az ingatlanok földhivatali bejegyzésére és a cégek hitelhez való hozzáférésére adott pontszámunk sem.

 

A cégalapítás összességében továbbra is nehézkes, ebben csak a 82. helyen áll az ország, a legnagyobb bürokratikus problémákat azonban három helyen azonosította be a Világbank:

  • Az építési engedélyek megszerzésében csak 110. az ország
  • A cégen belüli kisebbségi tulajdonosok védelmét tekintve szintén a 110. helyen vagyunk
  • Az elektromos hálózathoz való csatlakozás hosszas és bürokratikus folyamata miatt pedig ebben a mutatóban a 122. helyen kullogunk

Míg az építési engedélyek megszerzése és az elektromos csatlakozás kiépítése többé-kevésbé egyértelmű bürokratikus folyamatokat takar, a kisebbségi tulajdonosok kiszolgáltatottságánál nagyon tanulságos megnézni, hogy a Világbank pontosan mit ért rajta. A felmérés egy konkrét, elképzelt céges esetet ír le, és minden országban azon keresztül vizsgálja a tulajdonosok érdekeinek védelmét.

Eszerint Mr. James-nek 60 százalékos tulajdonrésze van egy tőzsdén jegyzett cégben, amelynek benne ül az igazgatóságában is. Mr. James azonban 90 százalékos tulajdonosa egy üzletláncnak is, amely nemrég számos boltját bezárni kényszerült.

Mr. James azt javasolja a tőzsdei cég igazgatóságának, hogy a társaság vegye meg a bolthálózat feleslegessé vált teherautó flottáját, hogy a saját tevékenységét erősítse. A vételár a tőzsdei cég vagyonának 10 százalékát emészti fel, és az ajánlat túlárazott, vagyis többet kell fizetni érte, mint a piaci érték.

A tőzsdei cég elfogadja az ajánlatot, beszerez hozzá minden engedélyt, és minden ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettségének eleget tesz, tehát formailag nem csal, de a tranzakció a túlárazás miatt mégis kárt okoz neki. A kisrészvényesek ezért pert indítanak Mr. James és a cégvezetők ellen, a Világbank pedig azt vizsgálja a felmérésben, hogy egy ilyen perben mennyire tudják érvényesíteni az érdekeiket.

Márpedig az eredmények azt mutatják, hogy nem nagyon, mert ebben Magyarország a világ 190 országa közül csak a 110. helyen áll.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet doing business elektromos áram bekötés építési engedély kisebbségi tulajdonos Magyarország Világbank Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2025. július 17. 10:59 Élet, Világ

Nálunk új munkaszüneti napért gyűjtenek aláírásokat, a francia kormány kettőt is eltörölne

Most mind a két országban 11 piros betűs ünnep van, de eltérőek a kilátások. A munkaszüneti napok számának uniós listavezetője Románia 17-tel.

Stubnya Bence
2025. július 17. 06:08 Élet, Vállalat

Több lehetőség lenne a négynapos munkahétben, ha nem a csodát várnánk tőle

Idehaza is sokan megfontolnák, hogy kevesebbet dolgozzanak akár kisebb fizetésért, de sok a buktató Antal Miklós, a téma kutatója szerint.

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.