Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 27. 16:43 Közélet

Megvan, ki ellenőrizheti a Budapest-Belgrád vasút fejlesztését

Kihirdették a győztest a Budapest-Belgrád vasút hazai szakaszának felújításához kapcsolódó közbeszerzésen, amelyen a független mérnöki, műszaki ellenőrzési feladatok ellátására kerestek vállalkozót. A nyertes a Főber és a Magyar Mérnök Céh konzorciuma lett 6,139 milliárd forintos ajánlattal. A tájékoztató szerint alvállalkozóként bevonják majd a munkába a Bíró és Társa Mérnöki Szolgáltató Irodát is.

A másik ajánlattevő az Eco-Tec, a Transinvest és az Utiber által alkotott konzorcium volt, amely 7,7 milliárd forintért vállalta volna a munkát.

A beruházótól független mérnöki felügyelet minden uniós szabályok szerint kiírt infrastruktúrafejlesztési projektnél kötelező. Végül a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszának*Egészen pontosan a Soroksár és Kelebia közötti 152 kilométerről van szó. felújítását és kétvágányúvá alakítását is ennek megfelelően hirdették meg, noha eredetileg valószínűleg nem ez volt a terv, ezért késik több éve a projekt. (Szijjártó Péter első, 2013-as bejelentése szerint az egész munkának be kellett volna fejeződnie 2017 végére.)

A nyertes konzorciumnak egyaránt lesznek feladatai a beruházás előkészítési, megvalósítási és jótállási időszaka alatt. Azaz már munkához is láthatnak. A projekt megtervezésére és kivitelezésére egy másik közbeszerzést írtak ki, amelyen még nem hirdettek győztest. Annyit lehet tudni, hogy mindkettőben van kínai vállalat. Ez nem meglepő, mert a kamatköltségekkel együtt 750 milliárd forintból megvalósítani tervezett beruházást 85 százalékban kínai hitelből fogják finanszírozni.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Budapest-Belgrád vasútvonal miatt fontos Pireusz csak egy bábu a kínai sakktáblánA kínaiak már az európai kikötői konténerforgalom tizede felett megszerezték az irányítást.

 

A tervek szerint a tervezésre két, a kivitelezésre három év áll majd rendelkezésre, a beruházásnak 2023-ig kell elkészülnie. A független mérnök feladata lesz egyebek mellett a tervek felülvizsgálata, a projekt műszaki, pénzügyi és időbeli teljesítésének ellenőrzése, valamint a kivitelezési munkák felügyelete.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Budapest-Belgrád vasút felújítás független mérnök kínai Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 13:20 Közélet

Gálvölgyi-hatás a mentőknél: több hívást nyilváníthatnak sürgősnek, de ennek veszélyei is lehetnek

Bekövetkezett, amitől tartottak: olyan esetekhez is rohamkocsit küldenek, ahova nem indokolt.

Kolozsi Ádám
2023. június 4. 04:31 Közélet, Világ

Magyar B-terv: kimenekítenék a gyerekeket az állami iskolarendszerből Kárpátalján

Hivatalosan is őshonos kisebbség szeretne lenni a magyarság Ukrajnában, de már gőzerővel dolgoznak a magyar nyelvű oktatás megmentésének egy másik módján.

Kolozsi Ádám
2023. június 3. 13:15 Közélet, Világ

Orbán a jobboldali internacionálé áttörését várja a spanyol radikálisoktól

A magyar kormányfő a spanyol radikálisoktól várja az európai jobboldali fordulatot, a centristák ellenben Spanyolország „melonizációjától” tartanak a Vox előretörése miatt.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 04:31 Adat, Élet

Évi 600 milliárddal harcoltunk a hőcsapda ellen, de a felét kidobtuk az ablakon

Pedig egy jól átgondolt felújítási programmal nemcsak a lakók, hanem az állam is jól járna pénzügyileg, és még a klímacélok eléréséhez is közelebb jutnánk.

Hajdu Miklós
2023. június 4. 17:32 Világ

Ki húzza ki a magyar gazdaságot a gödörből? Nem Németország és nem is Kína

Bár itthonról nézve nincsenek súlyos problémáik, a világgazdaság centrumországainak egyikében sem túl fényesek a közeljövőre vonatkozó kilátások.

Fabók Bálint
2023. június 3. 17:33 Világ

„15-szörös áron adták a benzint, de meg kellett vennem, mert az életemről van szó” – menekülés a szudáni polgárháborúból

Aki nem menekült el, lényegében hat hete be van zárkózva Szudán fővárosában, az akár 40 fokos melegben azonban rendszeresen előfordul, hogy nincs áram és víz.