Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. július 24. 13:15 Közélet, Pénz

Egy lépéssel közelebb kerültek Simicska cégei Mészáros Lőrinchez

Ahogy arra számítani lehetett, nem feküdt keresztbe a Simicska-cégek eladásának a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szervezet valójában nem is vizsgálta mélyrehatóbban, hogy a korábbi Fidesz-pénztárnok értékesítheti-e érdekeltségeit egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, mivel álláspontjuk szerint az ilyenkor alkalmazandó “vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn”.

Ez utóbbi a magyarázata annak is, hogy ennyire gyorsan döntést hozott a hivatal. Simicskáék alig három hete tették közzé, hogy az Orbán Viktorral látványosan szakító milliárdos teljes cégbirodalma gazdát cserél, a GVH-nál pedig mindössze hat napja jelentették be a tranzakciót.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHivatalosan is indul a nagy Simicska-Nyerges üzletFelkerült a versenyhivatal oldalára az az engedélykérelem, amely alapján Simicska Lajos üzleti birodalma Nyerges Zsolthoz kerülhet.

 

Simicska Lajos lényegében minden érdekeltségét átadja annak a Nyerges Zsoltnak, akivel eddig is szoros üzleti kapcsolatban volt. A GVH-s beadványban ugyan csak hét vállalkozást nevesítettek*Mezort Általános Befektetési Zrt.
Euro Publicity Kft.
Megapolis Media Zrt.
Mundus Invest Zrt.
Lánchíd Rádió Műsorszolgáltató Kft.
PRO-RÁTA Holding Zrt.
Pro-Aurum Zrt.
ennél azonban sokkal több társaságról van szó. Értesüléseink szerint a teljes, tízmilliárdokat érő cégcsoport nagyjából hatvan vállalatot takar, és ezek kivétel nélkül Nyergeshez kerülnek.

 

Legalábbis első körben, hiszen – amint arról korábban már beszámoltunk – az ügyre rálátók szerint az egykori üzlettárs csak parkolópálya, a következő lépésben “minden megy Mészáros Lőrinchez”. Nyerges bevonására csak azért volt szükség, mert ő az, akiben mind a két fél megbízik.

Mindez azt is jelenti, hogy a GVH mostani döntésének köszönhetően egy lépéssel közelebb került a “Simicska-hagyaték” Mészáros Lőrinchez, a felcsúti polgármester azonban így is csak hónapok múlva kerülhet házon belülre. Korábban forrásaink azzal számoltak, hogy az üzlet ezen elemének részleteiről kora őszig valószínűleg nem is fog kiderülni semmi, hiszen a pénzügyek rendezéséhez és a hatósági jóváhagyásokhoz elég sok időre van szükség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem Nyerges lesz a Simicska-cégek végállomásaInformációink szerint átmeneti időre kerülhet csak Nyerges Zsolt nevére a teljes Simicska-birodalom. Még mindig tízmilliárdokat ér a csoport, amiből 60 milliárdot szedtek ki 2010 óta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz gvh Mészáros Lőrinc Mezort nyerges zsolt simicska lajos Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2023. május 26. 12:35 Közélet, Pénz

Olyan rossz állapotban van a magyar költségvetés, hogy az már a befektetőknek is kezd feltűnni

A rezsicsökkentés, az egykulcsos jövedelemadó és a gazdasági növekedés beáldozása is felmerül a költségvetés egyensúlyának megőrzésére vonatkozó lehetőségek között.

Stubnya Bence
2023. május 25. 17:19 Közélet

Két évre ígérték, de jövőre is megmaradnak a hungarikumnak számító extraprofitadók

Konkrétumok még nem hangzottak el, de úgy néz ki, hogy lesz olyan extraprofitadó, ami nő, olyan, ami csökken, és olyan is, amit kivezethetnek.

Stubnya Bence
2023. május 25. 14:06 Közélet

Orbán Viktor projektjének része, vagy csak a magyar diákokat segíti az MCC bécsi egyetemvásárlása?

Az intézmény elnöke nem fél az intézmény átpolitizálódásától, egy CEU-s szociológus szerint viszont Orbán ellen CEU-t épít az MCC-vel, és a Modul felvásárlásának célja az európai politikai befolyásának kiterjesztése.

Fontos

Pintér Róbert
2023. május 29. 13:17 Tech

Négy tanács ahhoz, hogy ne vegye el a munkánkat a mesterséges intelligencia

Az autóval sem akarunk versenyt futni, ebben az esetben is az visz előre, ha azt tanuljuk meg, hogy hogyan tudjuk jól irányítani az új technológiát.

Mészáros R. Tamás
2023. május 29. 04:33 Világ

Megtérülő ravaszság vagy felesleges kockázat Orbánék stratégiája a külgazdaságban?

A befektetések egyre inkább „baráti" országokban koncentrálódnak, Európában Kína szerepe csökken, Amerikáé nő. Magyarország kilóg a sorból, ami egyes értelmezések szerint ravasz, mások szerint kockázatos dolog.

Banyár József
2023. május 28. 17:35 Élet

A gyermeknevelés luxussá vált, ezt akartuk?

A jövő nemzedék felnevelése a társadalom egyik legfontosabb befektetése, de ezt mintha senki sem akarná tudomásul venni, amikor a gazdaságról vagy a nyugdíjrendszerről van szó.