Hírlevél feliratkozás
G7.hu
2025. január 10. 21:20 Élet

Transparency-Soma Díjat kapott Jandó Zoltán, a G7 újságírója

Jandó Zoltán, a G7.hu, valamint Panyi Szabolcs és Pethő András, a Direkt36 újságírói megosztva nyerték el az idei Transparency-Soma Díjat. Az egymillió forinttal járó elismerést a Transparency International Magyarország által szervezett díjátadó eseményen adták át péntek este.

Panyi Szabolcs és Pethő András díjazott cikke azt mutatta be, hogyan figyelt meg a magyar Információs Hivatal uniós delegációkat, köztük Tiborcz István után vizsgálódó EU-s nyomozókat is, és ez milyen konfliktusokhoz vezetett később a hivatalnál és a kormányon belül.

Jandó Zoltán cikksorozata a papíron forintban ezermilliárdokat érő, valójában hamis brazil kötvények hátterét tárta fel.

  • A sorozat első részében azt mutattuk be, hogyan tett összesen 13500 milliárd forintos vagyont két cégbe egy addig szinte ismeretlen üzletember, T. János György.
  • A cégek vagyonát elvileg brazil állampapírok adták, amelyek közül az egyik dokumentációja a G7-hez is eljutott.
  • Erről – a brazil hatóságok segítségével – kiderítettük, hogy hamis, illetve feltártuk azt is, hogy egy brazil bűnbanda hamisítási ügyével is közvetlen kapcsolatba hozható.
  • Később bemutattuk, hogy az ezermilliárdos kötvények története nem egyedi, tucatjával próbálnak hasznosítani hasonló értékpapírokat Magyarországon, illetve megvizsgáltuk azt is, hogy a csalás ellenére miként mehetett át mindez a hazai cégbírósági rendszeren.

A két díjazott mellett a zsűri kiemelte Horváth Csaba és Nagy Gergely Miklós írását, amely a letelepedési kötvényes biznisz egyik kulcsszereplője és Rogán Antal bizalmasa közötti kapcsolatot tárta fel. Szintén short listre került Panyi Szabolcs, a Direkt36 és Jean-Baptiste Chastand, a Le Monde újságíróinak közös cikke, amely azt bizonyította be, hogy Orbán Gáspár is részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének. Ugyancsak a kiemelt írások közé került Kaufmann Balázs 444-en megjelent cikke, amely belső dokumentumokkal igazolta, hogy a magyar külügy tudott azokról az orosz kibertámadásokról, amelyeket két éve még kampányhazugságnak neveztek.

A Soma Díjat barátai alapították a fiatalon elhunyt kitűnő újságíró, Gőbölyös Soma emlékére 2001-ben, azzal a céllal, hogy támogassák azt a műfajt, melyben ő a legaktívabb volt, az oknyomozó újságírást. A díjat 2016 óta a Transparency International Magyarország adja át. A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt, amelynek tagjai Bogár Zsolt, a DW Magyar vezető szerkesztője, Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója, Stumpf András újságíró, a Válasz Online egyik alapítója és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója.

A mostani elismerés Jandó Zoltán második Transparency-Soma Díja. 2021-ben Fabók Bálinttal közösen írt cikksorozatát díjazta a zsűri, amely a Rahimkulov család meggazdagodását, hazai érdekeltségeit, továbbá társasági adókedvezményekkel kapcsolatos visszaéléseit tárta fel.

Jandó Zoltán díjazott sorozatának cikkei:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy rejtélyes magyar vállalkozó papíron tizenötször gazdagabb Mészáros LőrincnélZsebből megvehetné a Molt vagy az OTP-t, ha valóban annyi pénz van a cégeiben, mint ami az ügyvéd által is ellenjegyzett iratokból látszik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan kerülhet egy címeres papírra több ezer milliárd forint, ha nem is létezik a pénz?Elég sok embernek kellett félrenéznie, hogy T. János György meghekkelhesse a rendszert ezermilliárdos, brazil kötvényes cégeivel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHírhedt bűnbanda gyárthatta a hatezer milliárdos magyar cég brazil kötvényétElőkerült egy olyan dokumentumcsomag T. János György nevével, amelyhez hasonlóakat korábban egy kötvényhamisításban, gyémánt- és adócsalásban utazó brazil bűnbanda használt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Brazil Államkincstár a hatezer milliárdos magyar cég kötvényéről: ez csalás!Az értékpapír nem érvényes és soha nem is létezett, a vele kapcsolatos bármilyen kereskedelmi vagy pénzügyi tranzakció illegális - írták a brazilok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkValódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvényeAlkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországi nyugdíjas kezeli egy brazil gyártulajdonos kamu dollár milliárdjaitEgész iparág épült ki dél-amerikai állampapírok hamisítására, és hazánk aktív terepe lett a hasznosításukra irányuló biznisznek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAtlantiszi pénzt forgató csalók terepe az ezermilliárdos magyar cégeket duzzasztó bizniszVilágszerte pénzügyi csalók repültek rá a 70-es években kibocsátott brazil nemzeti kincstárjegyekre, és igyekeznek pénzt csinálni belőlük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem lettek meg a rejtélyes magyar cégek ezermilliárdjai, lépett a bíróságTörölte a brazil kötvényes cégek több ezer milliárdos tőkeemelését a cégbíróság. A vállalatok működése már a mesés vagyon megjelenése előtt törvénysértő volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiszűrhetné az ezermilliárdos csalásokat a kormány, de nem akarjaKönnyen el lehetne érni, hogy ne történjenek a brazil kötvényes cégek sztorijához hasonló ügyek, de a kormány nem ebbe az irányba indult el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet brazil államkötvény jandó zoltán kötvénycsalás Soma Díj Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. január 8. 06:06 Élet, Tech

Zárul az Ügyfélkapu, kitör a káosz?

Már csak egy hétig érhető el az alap Ügyfélkapu, érdemes váltani, amíg ez csak pár percbe kerül. A vállalkozóknak a könyvelői kapcsolatokra is figyelniük kell.

Torontáli Zoltán
2025. január 6. 06:04 Élet

Nem minden a rezsikvóta – így érdemes nekiállni a házfelújításnak

Bemutatunk egy valós példát az észszerű és hatékony energetikai korszerűsítésre, a lehetséges zsákutcákkal és a reális költségekkel.

Torontáli Zoltán
2025. január 1. 06:05 Adat, Élet

37 éve kezdték szabadjára engedni a bolti árakat, a Túró Rudi bánta leginkább

Mintha egy másik galaxisban lett volna az árhivatal végső korszaka, mégis érdekes összevetni a mai árakat a 37 évvel ezelőttiekkel.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. január 10. 09:56 Világ

Pancserpuccs volt a magyar pénzre és katonákra váró Csádban

Szervezetlennek tűnő fegyveresek támadták meg az elnöki palotát az ország fővárosában, így nem folytatódott a sikeres puccsok sorozata a térségben.

Stubnya Bence
2025. január 10. 06:09 Vállalat, Világ

Az autógyártók nyomasztása segíthet idén a magyar gazdaságon

Sokkal több elektromos autót kell eladniuk idén a gyártóknak, és ha sikerrel járnak, az a magyar gazdaságot is segíti. Egyelőre azonban sok a bizonytalanság.

Hajdu Miklós
2025. január 9. 16:51 Adat, Közélet

Még jól is jöhet a kormánynak, hogy megint túl nagy lett a költségvetési hiány

Ezúttal sem sikerült tartani a hiánycélt, de eddig is azt hangsúlyozták, hogy a lényeg a csökkenő trend. Ezt pedig könnyebb magasabb bázisról folytatni.