Hírlevél feliratkozás
Avatar
2023. november 25. 17:19 Élet

Amikor Európa magyar aranyforintban üzletelt

1361 nyarán a Lübeckben élő kereskedő, Thideman Witte a Hanza-város vezetése elé járult, és a városatyák előtt elismerte, hogy 1600 lübecki dénár tartozása halmozódott fel polgártársa, Peter Plawe felé. Az adósság rendezését ugyanakkor nem a helyi ezüstpénzben, hanem magyar aranyforintban vállalta. Witte azt sem hallgatta el, hogy az 1070 aranyforintra rúgó összeg majd csak azt követően áll rendelkezésére, hogy kinnlevőségeit az augusztusi Frankfurt am Main-i vásáron üzletfeleitől behajtja. Ezután az ügylet körülményeit szorgosan jegyzetelő városi írnok számára fel is sorolja a Német-római Birodalom különböző pontjairól, Braunschweigből, Hildesheimből és nem utolsósorban Lübeckből származó partnereit, akik 40–220 magyar aranyforintnyi summákkal köteleződtek el felé.

A Majna-parti Frankfurt már a középkorban is Európa legjelentősebb vásárvárosai közé tartozott, s mint ilyen a pénzügyi központok egyike volt. Az ott adásvételt, illetve hiteltevékenységet folytató és kölcsönöket folyósító távolsági és regionális kereskedők a 14. század második felében szemlátomást előszeretettel számoltak és kötötték üzleteiket a Magyar Királyság területén vert arany fizetőeszközben. Bizonyára nem tettek volna így, ha a magyar arany nem lett volna könnyen kezelhető és hosszú távon értékálló. Ez utóbbi tényező azt is jelentheti, hogy a könnyen inflálódó ezüstpénzben fennmaradt tartozásokat azért számították át aranyforintba, hogy a kölcsönt nyújtó fél a hónapok, esetleg évek múltán visszafizetett összegek valós értékét kapja vissza.

A forint tehát a különböző pénzverési joggal rendelkező világi és egyházi birodalmi fejedelmek által kibocsátott pénzek változatos világában biztos igazodási pontot jelentett a nemzetközi kereskedelem számára. A magyar arany a Magyar Királysággal közvetlen kereskedelmi kapcsolatban álló német és itáliai területeken kívül többek között a Hanza-városok, köztük Lübeck révén ismertté vált a Baltikumban, Észak- Európában, Németalföld tartományaiban, az Atlanti-óceán keleti partvidékén és a Földközi-tenger medencéjében is.

Az aranyforint, különösen a magyarországi fajtája nem tekinthető az első állandó értékű, európai értékpénznek a középkor századaiban. Arany fizetőeszközt a 12. századig egyébként csak elvétve használtak Európában, mivel nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű nemesfém az aranyérmék veréséhez.

Ugyanez nem mondható el az ezüstről, amelynek bányászati hozama a 10. századtól kezdve biztosította a nyersanyagot az ezüstpénzek készítéséhez. Bár az ezüstbányák időről időre kimerültek, néhány év, esetleg évtized csúszással mindig sikerült máshol újabb lelőhelyeket feltárni, amelyek az előző elapadásából következő ezüstcsökkenést helyrebillentették. A Harz hegységbeli Goslar, majd a szászországi Freiberg, később az Alpokban Friesach és Montieri, ezek hanyatlása után a morvaországi Iglau (Jihlava) és a Szardínia szigetén fekvő Iglesias, illetve a csehországi Kuttenberg (Kutná Hora) bányászai annyi ezüstöt hoztak felszínre, amennyi élénkítőleg hatott a Rajna-vidék, Flandria, Artois, Anglia, Közép-Európa és Észak-Itália pénzverésére, és egy ideig bizonyos szinten fenn is tartotta.

Az utóbbi bányákkal egyidőben, IV. Béla uralkodása alatt (1235–70) indult meg a magyarországi Selmecbányán (Banska Štiavnica, Szlovákia) is az ezüsttermelés, melynek hozama ugyan nem nevezhető jelentéktelennek, de az előbb felsorolt bányavidékekétől elmaradt.

Az ezüstpénzek azonban nemcsak területenként különböztek, az ismétlődő pénzváltások és pénzrontások következtében értékük sem volt állandó. Ez pedig nem csupán a távolsági, de sokszor a regionális kereskedelmet is megnehezítette, így Európa-szerte jellemzővé vált, hogy fizetőeszköz gyanánt veretlen ezüstöt használnak, amit elszámoláskor mérlegeltek. Az ezüst mérésére használt magyarországi mértékek tömegükben igazodtak a kölni, a párizsi, illetve a regensburgi társaikhoz.

Ez könnyebbséget jelentett ugyan az üzleti tevékenységnél, de a nagyszámú ezüstpénz, illetve a veretlen ezüst szállítása nehézkessé tette a kereskedelmi tevékenységet. A helyzet tarthatatlanságára különösképpen a keresztes hadjáratok irányították rá a figyelmet, hiszen a Keletről beáramló áruk ellentételezésére a bevett fizetőrendszer elégtelennek bizonyult, ráadásul a keresztes expedíciók hatására egyre több észak-afrikai arab és bizánci aranypénz került a Földközi-tenger jelentette kapcsolat révén Konstantinápolyból, Béjaïából (Algéria), Tuniszból Marseille-be és főként Itáliába.

Először az észak-itáliai kereskedő- és bankárvárosokban fogalmazódott meg, hogy az idegen aranypénzek helyett sajáttal álljanak elő, megkönnyítendő ezzel a kereskedelmi kapcsolatok lebonyolítását. Ehhez a 13. század közepén felmerülő igényhez az alapanyagként szolgáló nemesfémet Nyugat-Afrikából, mindenekelőtt a Mali Birodalomban fekvő Timbuktuból szerezték be.

Ezzel együtt a Magyar Királyságból is van adatunk aranykitermelésre. Az írott forrásokban több példa fennmaradt az Erdélyben, a Kárpátok bányavidékein, a Szepességben, Liptóban, Szatmárban, a Duna felső folyása mentén és a Szlavóniában előforduló aranybányákra, aranymosókra, aranyművesekre, arannyal adózó népekre, sőt Aranyos- kezdetű földrajzi nevekre. A feltárt magyarországi arany mennyisége azonban nem volt összehasonlítható az Afrikából beáramlóéval. Az önmagában is drága aranyból – melynek árát tovább növelte a hosszú, veszélyes és költséges szárazföldi és tengeri szállítás – elsőként 1252-ben Firenzében készült aranypénz; egyik oldalán a város védőszentjével, Keresztelő Szent Jánossal, másik oldalán a címerével, egy stilizált liliommal, mely évszázadokon át változatlan súllyal és minőségben került ki a helyi verdékből.

Ez a firenzeiek által fiorino d’oro névvel illetett érme amellett, hogy értékállósága és könnyen kezelhető volta miatt rövid időn belül Európa-szerte népszerű fizetőeszközzé vált, mintaként is szolgált megannyi szomszédos városállam, illetőleg Itálián kívüli ország uralkodója számára. Firenze példáját Genova csakhamar, kicsivel később pedig Milánó és Róma is követte, de 1254-ben a francia, 1257-ben az angol uralkodó, majd 1278-ban a nápolyi király is beállt az aranypénz-kibocsátók sorába. Ezek a firenzeinél szűkebb körben elterjedő veretek eleinte mind előlapjuk, mind hátoldaluk tekintetében másolták a fiorino d’orókat.

A firenzei aranypénzek ismertségével csak az 1284-ben megjelenő velencei dukát vetekedhetett: e ducato d’orók a Köztársaság kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően jutottak el a kelet-európai és levantei kereskedelmi forgalomba. Hamarosan, 1295-től a IV. Fülöp francia király (1285–1314) által veretett gros royaux d’or is bekerült az akkor ismert világ gazdasági vérkeringésébe. Az angol aranypénz ugyanakkor csak a következő században vált széles körben elterjedt fizetőeszközzé, legalábbis a távolsági kereskedelemben, a belkereskedelemben, a hétköznapi forgalomban. A kisebb értékű üzletkötéseknél ugyanis egyelőre továbbra is azokat az ezüstpénzeket használták, amelyeket régebb óta jól ismertek, s amelyekből nem csupán értékpénzek, de váltópénzek is készültek.

Az európai aranytermelés az 1320-as évekig nem vehette fel a versenyt az afrikaival. A 14. század elején azonban Európában több aranylelőhelyet is feltártak és megnyitottak. Az aranytermelés a Cseh Királyság területén, illetve a cseh kézen lévő Sziléziai Hercegségben is fellendült, igaz, európai szinten alacsony hozammal. Ezzel szemben – a Selmecbányától mintegy 30 kilométerre fekvő – Körmöcbányán feltárt aranytelep, valamint az erdélyi arany kitermelésére ekkor alapított bányavárosok (Nagybánya [Baia Mare], Aranyosbánya [Baia de Arieș], Zalatna [Zlatna, mindhárom Románia] aranyhozama újabb, immáron meghatározó lökést adott ahhoz, hogy a középkori gazdaság kereskedelmi pénzévé az aranyforint váljon.

A körmöci aranytermelés volumene európai viszonylatban kimagaslónak számított. Egyes becslések szerint a 14. század első felében 1, második felében több mint 1,5, míg a 15. század első éveiben 1,5 tonna magyarországi arannyal számolhatunk. A korszakban ismert, Európát, Afrikát, valamint Ázsiát magában foglaló világ aranytermelésének mintegy 11/12-ét Cseh- és Magyarország területén bányászták. Mindez 1325 táján saját aranypénz verésére ösztönözte János cseh (1311–46) és I. Károly magyar uralkodót (1301–1342) is. A két király aranyérméi külsőleg ugyancsak a fiorino d’oro mintáját követték – a magyar forintok éremképe csak I. Lajos uralkodása (1342–1382) alatt változott meg. Így az 1361. évi frankfurti ügyletnél vélhetően már olyan pénzben gondolkodtak a lübecki polgárok, amelyen a magyar Anjou-címer és Szent László alakja szerepelt.

A magyar arany vonzó kereskedelmi célponttá tette a Magyar Királyságot, sőt akadtak olyan külföldi kereskedők, akik kifejezetten a veretlen nemesfémek kedvéért keresték fel az országot. Erre lehetőségük kínálkozott mindaddig, amíg a nyers arany és ezüst felvásárlását és exportját I. Károly 1335-ben meg nem tiltotta. Ezt követően beszolgáltatási kötelezettség lépett érvénybe, amely előírta, hogy a kibányászott aranyat és ezüstöt a közvetlenül az uralkodó rendelkezése alá tartozó kamarákban be kell váltani az éppen forgalomban lévő pénzre – vagyis azokban az országot behálózó pénzügyigazgatási szervezeti egységekben, amik adókörzetekként, pénzkibocsátó és a pénzforgalmat felügyelő apparátusként működtek.

Persze a veretlen nemesfém kiviteli tilalma ellenére számolni kell a veretlen arany csempészáruként való exportjával. A magyar király azonban nyilvánvalóan nem is akadályozta meg, hogy a magyarországi arany pénzzé vert formában távozzon az országából. A délnémet, rajnai, itáliai kereskedők ugyanis az általuk behozott iparcikkekért, keleti luxusárukért olyan magyar értékpénzt kaptak, amely sokszor vált a nyugat-európai pénzverés alapanyagává, de önmagában is értékőrző, kincsképző, vagyis tezauráló szerepet játszhatott.

A magyarországi nemesfém-gazdagság azonban csak látszólag teremtett kedvező helyzetet a Magyar Királyság számára, hiszen tartóssá vált a külkereskedelmi mérleg passzivitása (vagyis a külföldről behozott áruk értéke meghaladta az exportárukét), ráadásul az importált iparcikkek és kézművestermékek idegen kereskedők által megszabott ára többszörösen meghaladta a beszerzési árat, ami a magyarországi partnerek pénzügyi helyzetének és gazdasági erejének fejlődését vetette vissza.

Az 1420-as évektől ingadozni kezdett a magyar aranybányák hozama. Előbb a körmöcbányai termelés mutatott erős visszaesést, majd a század végén a nagybányai is évtizedekre visszaesett. Ezen a 15. század közepi válságon a Mátyás király uralkodása (1458–90) alatt elterjedtté vált, költséges bányászati és kohászati technológiai változások enyhítettek valamelyest. Az ekkor létrejövő bányatársulások komoly anyagi áldozatok árán vállalkoztak a bányavíz kiemelésére mélyebb területekről, illetve nemesfémnyerésre az ércek elszivárogtatásával. A 15. század második felében ezeknek köszönhetően a körmöci bányák újra jelentősebb mennyiségű aranyat adtak, ami azonban a 14. századi mértéket már soha nem érte el. Az ingadozó aranytermelés dacára az Európa-szerte számontartott aranytermelők között Afrika után a Magyar Királyság közvetlenül a második helyen állt mindaddig, amíg az Újvilágból beáramló nemesfémek el nem árasztották az „öreg kontinenst”.

Az általánosan elfogadott nézet szerint a magyar aranyforintok gyors elterjedése és tartós népszerűsége Európában a hosszú időn keresztül megőrzött, magas aranytartalomnak volt betudható. A modern anyagvizsgálatok igazolták, hogy Károly forintjainak aranyfinomsága magasan 23 karát felett volt – bár Lajos uralkodásának közepén egy rövid időszakra félkarátnyi visszaesés volt tapasztalható, ezt követően azonban visszaállt a korábbi rend. A Lajos-kori átmeneti minőségromlást nem hagyták szó nélkül a piacok; az itáliai kereskedők a maguk eszközeivel észlelték a változást, és nem mulasztották el kereskedelmi könyveikben feljegyezni azoknak a magyar aranyforintoknak a külső jegyeit, amelyek finomsága csorbult, nehogy esetleg ebből fakadó üzleti veszteség érje őket.

A jó minőségű pénzeket a középkorban rendszeresen másolták. A magyar aranyforint sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy firenzei elődjéhez hasonlóan prototípussá vált az európai pénzverés számára. Már a 14. században akadt példa Lajos forintjának utánzására, a hasonmások gyártása azonban a 15. századtól futott fel igazán; Hunyadi Mátyás és II. Ulászló (1490–1516) magyarországi forintjairól Oroszországban, a Habsburg-területeken, Észak-Itáliában és Németalföld több tartományában is készítettek úgynevezett utánvereteket.

A magyar arany a 16. század során is megőrizte középkori jelentőségét. Ezt bizonyítja, hogy az Itália földjén feltűnő afrikai aranykereskedőket az Ungaro névvel illették, s Piemontban még a 17. században is követőre talált a középkori magyar aranypénz. Ezek a másolatok, melyek Európán kívül egyelőre nem bukkantak fel, már a magyar aranyforintok 15. század végi éremképeit, vagyis a Madonna-ábrázolást, illetve Szent László alakját vették át. Minőségük és értékük ugyanakkor nem érte el a középkori magyar veretekét – ami az avatott szempárok előtt nem is maradhatott rejtve.

Eredeti megjelenés: ‘1361 – Lübecki kereskedők magyar aranyforintban üzletelnek. A magyarországi arany szerepe az európai gazdaság vérkeringésében’ in Magyarország globális története a kezdetektől 1868-ig (Szerkesztette: Laczó Ferenc, Vadas András és Varga Bálint), Corvina Kiadó, 2023.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet forint gazdaságtörténet globalizáció történelem Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2024. február 18. 18:03 Élet, Vállalat

Az egykor legnépszerűbb autómárka lassan háttérbe szorul a magyar piacon

Elvesztette az Opel a kivételes népszerűségét a magyarországi újautó-piacon.

Debreczeni Anna
2024. február 18. 13:13 Adat, Élet

Tarolnak a társkereső alkalmazások, egyre többen hajlandóak fizetni is értük

Csaknem 5 milliárd dollárosra (1800 milliárd forint) nőtt az online társkereső alkalmazások piaca 2022-ben, amit toronymagasan vezet a Tinder.

Torontáli Zoltán
2024. február 18. 04:34 Élet, Tech

Megvan a rés a pajzson, engedélyeztethető egy erkélynapelem Magyarországon

A telepítéshez egyórányi villanyszerelő munka kell, de más nem, így mostantól akár a társasházi lakóknak is könnyen lehet napelemük.

Fontos

Gergely Péter
2024. február 19. 16:39 Pénz

Itt tart most a kamatrali az állampapírok és a bankbetétek között

Megnéztük, vajon vesztésre állnak-e még a bankbetétek az állampapírokkal szemben.

Nagy Zsolt
2024. február 19. 14:19 Vállalat

Elhízott amerikaiak hozták meg a jólétet egy 16 ezer fős dán kisvárosnak

A Novo Nordisk olyan mértékű iparűzési adót fizet, hogy az önkormányzat csökkenteni tudta a lakosok adóterheit.

Bucsky Péter
2024. február 19. 04:34 Adat, Közélet

1360 milliárdot költött az állam a Rogán-féle kommunikációra 2015 óta

A közbeszerzések közel háromnegyede került Balásy Gyula cégeihez a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderein.