(A szerző az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Ismét felerősödtek az inflációs félelmek az elemzők körében, miután az amerikai inflációs mutató több mint egy év csökkenő tendenciája után újra emelkedésnek indult. Az aggodalmat támogatta a nyersolaj árának június óta bekövetkezett, dollárban mérve több mint 30 százalékos emelkedése, majd október elején az Izraelben bekövetkezett terrortámadást követően az olajárak újabb nagymértékű megugrása. Adódik a kérdés, hogy az olajárak ilyen mértékű emelkedése, és esetleges további növekedése milyen hatással lehet az inflációra, illetve lakossági fogyasztásra.

Az inflációs nyomás világszerte enyhülőben van, és sok gazdaságban elérkeztünk a szigorú monetáris politika végéhez, amikor már csak nagyon kicsi hiányzik a jegybanki inflációs célok eléréséhez. Mint ahogy a legtöbb játékban, itt is a végjáték a legnehezebb, és ilyenkor a legnagyobb a tétje a hibázásnak. Ez az USA példáján szemléltetve azt jelenti, hogy míg az amerikai infláció viszonylag könnyen és egyenletesen csökkent tavaly június óta 9 százalékról 3 százalék környékére, addig a 3 százalékról lehozni a két százalékos szintre sokkal nehezebb feladat lesz. Ezt maga a Fed is beismeri, ugyanis a legutóbbi előrejelzése alapján a következő két évben nem várható az inflációs célszintre való csökkenése. Nem csoda, hogy a jegybankok világszerte adatvezérelt, és a szokásosnál óvatosabb üzemmódba kapcsoltak, inkább tovább tartva magasan a kamatokat – és csak akkor csökkentve azokat, amikor az infláció már ténylegesen a célszinten tartózkodik -, minthogy korán kezdjenek lazítani, és az infláció újból szárnyra kapjon.

Ebből a kontextusból nézve az olajárak emelkedése aggasztónak tűnhet, és akár meg is akaszthatná ezt a dezinflációs trendet, amennyiben további sokkok érik a világgazdaságot, vagy ez az ütemű áremelkedés folytatódik. További negatív tényező, hogy az olajpiac kínálati oldalát érő sokkok (mint például az OPEC+ kitermeléscsökkentései, vagy az orosz-ukrán háború) esetében az inflációra gyakorolt hatás általában nagyobb, mint a keresleti oldalt érintő pozitív sokkok (mint például a gazdasági növekedés újraindulása miatt bekövetkező megnövekvő kereslet) esetén.

Az elmúlt évtizedekben csökkent az energiafogyasztás jelentősége a fejlett országok lakossági fogyasztási kosarában, míg a vállalatok energiahatékonysága általánosságban sokat javult. Ezt mutatja egy IMF tanulmány eredménye is, mely szerint az olajárak emelkedésének inflációra gyakorolt hatása az elmúlt három évtizedben a harmadára csökkent az 1970-es, 1980-as évekhez képest. A tanulmány szerint az USA-ban átlagosan egy 10 százalékos olajáremelkedés 0,4 százalékkal emeli az adott évi inflációt, és két évig marad meg ez a hatás. Az alacsonyabb érzékenységre a fő magyarázatként az utóbbi évtizedek hitelesebb monetáris politikáját (pl. inflációs célkövetési rendszer bevezetése) hozták a kutatók.

Az amerikai fogyasztói kiadások között az energia közvetlen részaránya kb. 4 százalék, az üzemanyagé 3 százalék körül van, míg a fejlődő országokban jellemzően magasabb értékeket láthatunk. Az olajár emelkedésének hatása tehát globálisan eltérő lesz, amihez még hozzájöhet a sokszor ilyen helyzetekben a feltörekvő piacok számára negatívan változó devizahatás is. Magyarország ebből a szempontból különösen előnytelen helyzetben van, hiszen az üzemanyagok részaránya a fogyasztói kosárban 8 százalék, ami kiemelkedően magas a többi országhoz képest, és emiatt az egész lakossági árindex érzékenysége is nagyobb. 

Az olajár azonban nemcsak az infláció, hanem a lakossági fogyasztásra gyakorolt hatás miatt is fontos. Az olaj-/energiaárak leegyszerűsítve a következő folyamatokon keresztül fejtik ki a végső fogyasztásra gyakorolt hatásukat. A nyersanyagok árának emelkedése 1-2 hónapon belül megjelenik a végső fogyasztónál, aki először az üzemanyagon kezd el spórolni, majd később a nem létszükségletű fogyasztási javakon, aztán már egyre inkább mindenen.  Ez nagyobb sokkok esetén már érdemben visszafogja a keresletet, ami tankönyvi módon az inflációs megugrás mérséklődéséhez vezet. 

Egy friss elemzés szerint az amerikai lakosságnál csak nagyobb mértékű, 50 százalékot meghaladó éves áremelkedést mutató olajársokkok esetén láthatnánk érdemi fogyasztásvisszaesést. Ez azt jelenti, hogy noha június közepe óta az árak kb. 30 százalékkal nőttek, amivel nagyjából visszatértünk az egy évvel ezelőtti szintre, az emelkedés nem szignifikáns, azaz nem hat (egyelőre) érdemben a fogyasztásra. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, tartósan 110 dolláros hordónkénti Brent olajárra lenne szükség, ami egyelőre inkább csak egy nagyobb mértékű közel-keleti háborús eszkaláció esetén képzelhető el. A legutóbbi kiskereskedelmi adatok alapján az amerikai fogyasztó köszöni szépen, jól van: idén a lakossági fogyasztás szolgáltatta a gazdasági növekedéssel kapcsolatos pozitív meglepetések gerincét. 

Az olajáraknak az eddigi megugrása ezért egyelőre nem okozott látható visszaesést a háztartások keresletében, ugyanakkor a tartósan magasan maradó üzemanyagárak a hosszú ideig magasan tartott kamatszintekkel párosulva már érdemi hatást gyakorolhatnak az amerikai fogyasztóra.

A hazai folyamatok tekintetében a hatás a fentiekben említett tényezők miatt eltérő lehet, ráadásul emiatt a jövőbeni monetáris politikai döntésekre is kihathat. A magasabb energiaárakkal jellemezhető környezet az MNB Monetáris Tanácsának kockázati pályái között is szerepel, amelynek bekövetkezése az alappályánál szigorúbb monetáris politikai kondíciókat indokol. Az olajárak emelkedésének hatása már meg is jelent a magyar inflációban: július óta a mutató csökkenését minden hónapban szinte egyedül az üzemanyagok árának emelkedése fogta vissza. Nem csoda, hogy újra felmerült az üzemanyagársapka bevezetésének kérdése, hiszen a hazai üzemanyagárak újra a tavaly decemberi, ársapka eltörlése utáni szintek közelében tartózkodnak.

Egyelőre tehát a fejlett országokban, és különösen az Egyesült Államokban nem okoz problémát az olaj árának emelkedése, különösen azt is figyelembe véve, hogy az elemzők többsége a mostani megugrást átmenetinek tartja, és nem vár további tartós emelkedést. Viszont az olajárakra érzékenyebb gazdaságokban, ahol az üzemanyagok súlya magas az inflációs kosárban, a jegybankoknak érdemes szorosan figyelemmel követni az olajpiaci fejleményeket, különösen a megnövekedett geopolitikai kockázatok fényében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet elemzés gazdaság infláció olajár recesszió zéróosztó Olvasson tovább a kategóriában