Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. május 12. 11:19 Élet

Az alagsorban már csomagolnak, forráshiány miatt bezár a legnagyobb magyar menekültszálló

Június 4-én bezár a teljes mértékben civil alapon, adományokból és sok önkéntessel 15 hónapja működő Madridi úti menekültszálló, amely mind kapacitását, mind forgalmát tekintve a legnagyobb menekültszálló Magyarországon. 

A szállót a Migration Aid nyitotta meg 2022. március 12-én, miután az orosz katonai agressziót elszenvedő Ukrajnában rengetegen kényszerültek otthonuk elhagyására. Az eredetileg munkásszállónak szánt, éppen befejezés előtt álló épületet a humanitárius válsághelyzetben egy hónapra tudta kivenni a tulajdonostól a szervezet. Ebből aztán 15 hónap lett, ez idő alatt 14 ezer menekült fordult meg az elsősorban párnapos tranzitszállóként működő „madridin”.

Az inflációs áremelkedések a szállót is nehéz helyzetbe hozták. Olyannyira, hogy minden erőfeszítésünk ellenére nem sikerült olyan forrást, lehetőséget találnunk, amely a továbbiakban tervezhető módon biztosította volna a működtetés költségeit

– írta a Migration Aid a bezárás okairól.

Hiába bérelték kedvező áron, a 10 millió forint fölötti bérleti díjat nem tudják tovább kigazdálkodni – pontosabban magánadományokból, nonprofit vagy egyházi szervezetek hozzájárulásából hónapról hónapra összerakni.

A bezárás nyilvánosságra hozásának másnapján délelőtt jártunk a szállóban, ahol már elkezdték a felkészülést az épület kiürítésére. Az élelmiszerraktárakban már több üres polcot, az alagsori raktárban vagy egy tucat bezacskózott – típus és gyerekruhák esetében korcsoport szerint szortírozott – ruhát, bedobozolt játékokat láttunk. Ezeket vagy a raktárában helyezi majd el a szervezet, vagy adomány lesz belőlük.

A szálló kapacitása körülbelül egy évig mintegy 300 fő volt, az utóbbi hónapokban ezt csökkentették. Lezárták a felső két emeletet, és visszavágták működési költségeiket.

Így nagyobb arányt tettek ki már azok az elsősorban nők és gyerekek, családok, akik különböző okok miatt vagy ottragadtak a szállón, vagy visszatértek oda. Ennek a mintegy 80 embernek – akik között sok kiskamasz van – már keresik a helyeket, ha van rá igény.

Végh Alexandra, a madridi úti szálló egyik vezetője a G7-nek elmondta:  a legnehezebb most az, hogy sokan már elkezdtek integrálódni, dolgoznak, a gyerekek óvodába járnak, de Budapest jóformán megtelt, nagyon kevés a szabad kapacitás. A hosszabban az országban tartózkodó menekülteket az állam elhelyezi, de szinte kizárólag vidéki városokban, ahol sokszor kevesebb a lehetőségük a sikeres beilleszkedésre.

A szállót két teljes és egy részmunkaidős alkalmazott vezette, akik korábban maguk is önkéntesek voltak. Rajtuk és egy részmunkaidős tolmácson kívül mindenki más önkéntesként dolgozott.

Amikor a legnagyobb forgalom volt a szállóban – a nyitás utáni hónapokban – egyszerre akár 100 önkéntes is segítette az elhelyezést, papírmunkát, étkezést, mosást, takarítást, közösségi eseményeket.

A madridin teljes infrastruktúra épült ki a háború elől elmenekült emberek segítésére – korábban heti három tele autóbusz indult a szálló elől Ausztriába, majd más országokba is.

Végh szerint noha valóban csökkent az elmúlt hónapokban az igény a tranzitszálló-elhelyezésre, de ez akár gyorsan meg is változhat, „és ettől még a hosszabb távú elhelyezésre, és ehhez segítségre ugyanúgy szükség van, sőt erre nőtt az igény, a lakhatási problémák pedig folyamatosak”, mondja a szállóvezető, miközben a „mindenes kisboltban” éppen kiad egy pelenkát és két fogkefét két nőnek.

Végh szerint ezért is lenne nagy szüksége a magyar menekültügyi segítő hálózatnak a madridi úti szállóhoz hasonló helyre. 

A Migration Aid továbbra is működteti a hosszú távú – jelenleg 70 fő elhelyezésére alkalmas – győri menekültszállót, amely gyakorlatilag teljes kihasználtsággal és várólistával üzemel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kárpátaljai cigány menekültek még a szegregált hajléktalanszállónak is tudnak örülni, de a magyar egészségügy már nekik is sokMár a háború utáni első hetek menekülthullámában látni lehetett, hogy a romákat nem hivatalosan, de a gyakorlatban nagyon is elkülönítve kezelik a többiektől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKáoszból zűrzavarba csöppentek az iskolakezdéssel a Magyarországra menekült ukrán gyerekekSenki sem tudja, hány ukrán menekült gyerek lehet Magyarországon, azt meg pláne, hogy az ő oktatásukat hogyan lehetne jól megszervezni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkInkább nem a magyar államtól várnak menedéket a háború elől menekülő ukránokA humanitárius segítség mellett a munkaerőpiaci szempontok is vezérlik a menekülteket fogadó országokat, a magyar foglalkoztatók toborzási nehézségeit azonban aligha enyhíthetik az ukránok jelenléte.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet civil szervezet háború ukrán menekültek Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Torontáli Zoltán
2025. július 15. 14:03 Élet, Tech

Üzleti életet lehelnek a DÁP-ba, közeledik az aláírt és befotózott papírok korának vége

Újabb lépés ahhoz, hogy ne nyomtassuk ki állandóan a digitálisan már létező adatokat, de az út még nagyon hosszú ahhoz, hogy a DÁP elterjedjen.

Hajdu Miklós
2025. július 11. 15:43 Élet, Közélet

Az új lakáshitel törlesztőjét sem keresik meg sokan azok közül, akiknek Orbán segítene

A hitelképesség megállapításához a törlesztőrészlet dupláját kellene keresni, ettől azonban nagyon messze van rengeteg állami alkalmazott.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 16. 14:03 Vállalat, Világ

A CATL akkumulátoraihoz szükséges technológia exportját is korlátozza Kína

Akkumulátorok gyártásához és a lítium bányászatához szükséges technológiák kivitelét is korlátozzák, hogy a versenytársak ne tudjanak felzárkózni.

Bucsky Péter
2025. július 16. 06:02 Közélet, Vállalat

Mr. Russia közel százmillió forintért ad tanácsot a MÁV-nak

Korábban már milliárdos megbízása is volt Magyarországon Klaus Mangoldnak, most valamiért az állami vasúttársaság tart igényt a szolgálataira.

Vámosi Ágoston
2025. július 15. 10:41 Közélet

Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány

Az 5 százalékos újlakás-áfa és a Babaváró hitel is határidős lett volna, de eddig mindig meghosszabbították. A lakásépítési piacra ráfér az élénkítés.