Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. március 18. 17:05 Élet

Ahhoz képest, hogy milyen sokba került, kevesen nézték eddig a Hadikot

Jó pár évre visszanyúló kultúrpolitikai szándék látszik megvalósulni: miközben készül minden idők legdrágább nagyszabású kosztümös-történelmi, a nemzeti öntudatot erősítő magyar filmje Petőfi Sándorról, bemutatták minden idők egyik legdrágább nagyszabású kosztümös-történelmi, a nemzeti öntudatot erősítő filmjét Hadik Andrásról. Megnéztük a kultúrpolitikai presztízsberuházás, a Hadik első heti számait.

Hősi múltat, beáldozva a jövőt

Bár már az Andy Vajna és Havas Ágnes által irányított intézmény is megfogalmazta igényét a magyar történelem fontos eseményeit feldolgozó látványos-kalandos filmekre, a Nemzeti Filmintézet (NFI) csak a teljes vezetőcsere és átalakítás után fordult rá teljes mellszélességgel – és jó sok milliárddal – a nagy projektre. Így készült el mára a milliárdos költségvetésű Aranybulla című tévésorozat, illetve az Antall Józsefet középpontba állító rendszerváltásfilm, a Blokád.

A több milliárdos történelmi mozgóképek árnyékában pedig éppen március elején korlátozta jelentősen az NFI a még a Vajna-korszakban indított Inkubátor Programot. A program célja az (volt), hogy biztosítsa a magyar film utánpótlását, jövőjét, lehetőséget adjon kisebb téttel bíró kísérletekre azáltal, hogy fiatal alkotóknak nyújtott alternatív szakmai fejlesztési-gyártási folyamatot, aminek végén a legígéretesebb projektnek egy kisebb összegű gyártási támogatást is adtak. Most először történt meg, hogy olyan Inkubátor-filmeket kaszált el az NFI központi döntőbizottsága, amelyek már végigmentek az Inkubátor-fejlesztésen.

A magyar filmtámogatási rendszerben és gyakorlatban az elmúlt években végbement változásokat, a kormányzati-kultúrpolitikai szándékok és kormányközeli szereplők térnyerését most nem vesszük végig, és az elkészült filmeket sem értékeljük – ehelyett arra használjuk ki ezt a pillanatot, hogy megnézzük a Hadik és további néhány magyar mozifilm első heti mozis nézőszámait és gyártási költségeit.

Mi a sok, ha ez kevés?

A moziba kerülés első hetében a Hadikra 24 368 jegyet váltottak, ami nem tekinthető átütően nagy számnak, de egyértelműen nagy érdeklődést kiváltó magyar filmnek számít ezzel. A tavalyi év legnézettebb magyar filmjét, a Nyugati nyaralást 83 135-en látták, az első héten pedig 28 085-en, közel négyezerrel többen, mint a Hadikot. A 2021 végén bemutatott vígjáték, a Nagykarácsony is nagyobb nézői érdeklődést generált az első héten a mozikban, mint a Hadik. 

Összehasonlításként: a Rossz versek című, fiatalos-személyes nemzedéki közérzetfilmre az első héten 16 749-en, az Együtt kezdtük című lendületes-bulis ifjúsági vígjátékra 15 473-an, míg a dadogós borsodi rapper drámájára, a Larryre 4894-en váltottak jegyet az első héten.

Természetesen ezek csak számok. Nem mutatják egy film értékét, önmagukban nem indokolják vagy kérdőjelezik meg a gyártására fordított állami forrásokat, hiszen például a mozikon kívül számos más platformon is eljuthat nézőkhöz az adott alkotás. Ráadásul a filmeknek olyan egyéb, nehezen számosítható értékei is lehetnek, mint a fesztiváldíjak, az oktatásban való felhasználás vagy éppen a nemzetközi forgalmazás.

Ugyanakkor a Hadik mérsékelten magas eddigi nézőszámaira az extrém magas (2,4 milliárd forintos) állami gyártási támogatás fényében is érdemes ránézni. A Hadik elképesztően magas költségvetése az általunk szúrópróbaszerűen kiválogatott magyar filmek gyártási költségeinek listájából is egyértelmű: még a második legdrágább magyar film, a Blokád is csak mintegy 1,5 milliárd közvetlen NFI-s gyártási támogatásban részesült. A Hadiknál a mozikban jobban nyitó Nagykarácsony gyártására csak bő 600 millió forintot biztosított az NFI.

Mindezt az alábbi grafikonon ábrázoltuk, a lila pötty jelzi az adott film állami gyártási költségeit, az oszlop pedig az első heti nézőszámot. 

Egy mozinéző ára

A két adatból egy vad számítással kiszámoltuk az adott film első heti mozinézőjének „állami költségét” is – nem számítva a marketing- és közvetett támogatásokat vagy a mozik és forgalmazók állami segítését. Ez egy absztrakt számítás, de nagyságrendileg képes érzékeltetni egy-egy filmnél a közvetlen állami támogatások és a mozinézők száma közötti kapcsolatot, vagyis a nézőszámokat a gyártási költség fényében képes megjeleníteni. 

Az általunk kiválasztott filmek közül az első heti mozinéző A játszma című krimi esetében került a legtöbbe, ezt követi A feleségem története, ami nemcsak azért kakukktojás, mert nemzetközi kooprodukció és más országokban is moziba került, hanem azért is, mert nem magyarul beszél, ráadásul A kategóriás nemzetközi sztárokat szerepeltetett, továbbá versenyben volt a világ legnagyobb presztízsű filmfesztiválján Cannes-ban.

Utánuk jön a Hadik. A Hadiknak és a Blokádnak sem kedvező a költség-néző aránya, ebből a szempontból lényegesen olcsóbbnak számít Az unoka és a Larry – amelyek a mi speciális nézőpontunkból jóformán egy kategóriába esnek, miközben Az unoka négyszer annyi pénzből készült.

Hasonló a helyzet az inkubátoros, mindösszesen 72 millió forint gyártási támogatásból készült Veszélyes lehet a fagyival és a jóval nagyobb volumenű Együtt kezdtükkel is: a számok különböznek, de az arányok szinte megegyeznek.

A Rossz versek költséghatékonysága kimagaslónak tűnik nem teljes körű vizsgálatunk alapján: egy első heti mozinézőjére mindösszesen 14 300 forint gyártási költség jutott – ez a Hadikénak a hetede. 

Vagyis a Rossz versek első heti mozinézője hétszer költséghatékonyabb a filmgyártásra szánt NFI-források szempontjából, mint a Hadik első heti mozinézője. Az inkubátoros Külön falka első heti mozinézője is közel ötször volt „olcsóbb”, mint a Hadiké. 

Nagy visszaesés után mászik felfelé

Összességében egyébként a magyar moziba járási adatokból az olvasható ki, hogy bár egyre több állami forrás ömlik a hazai filmgyártásba – a 2020-as 10,8 milliárdos filmkészítési támogatások összege 2021-ben már 16,5 milliárd forintra nőttek –, és egyre több magyar filmet mutatnak be a mozikban, azokat egyre kevesebben nézik meg.

Számításaink szerint tavaly és tavaly előtt a magyar filmek bő 400 ezer nézőt vonzhattak, míg 2017-ben és 2018-ban ez a szám meghaladta az 1,1 milliót – persze fontos, hogy a két adat között volt egy világjárvány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar filmek állami támogatása és kedveltsége között nincs statisztikai összefüggésA filmek állami támogatottsága nem mutat összefüggést a közönség értékelésével, de ez nem feltétlenül hibája a rendszernek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA filmgyártás veszteséges, ha az állam nem segít"Rosszul érezném magam, ha meg akarnám mondani az alkotóknak, hogy mit kell gondolni vagy mondani az országról" - Mécs Mónika producerrel beszélgettünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA közönség tetszését is elnyerték az utóbbi évek magyar filmjei, nem csak a szakmáétKielemeztük az IMDb összes adatát, hogy kiderüljön, mik voltak a magyar filmgyártás gyengébb korszakai, és hogy tényleg felpörgött-e a szakma az utóbbi években.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet film filmipar filmtámogatás magyar film mozi mozibevétel mozifilmek Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.