Úgy tűnik, az egészségügy nem kiemelt prioritás.

Talán ez a megállapítás foglalja össze a legjobban a hazai egészségügy helyzetét az Európai Bizottság és az OECD Magyarországról szóló 2019-es egészségügyi országprofil című kiadványában (pdf). Az elmúlt hetekben közel 40 cikkben mutattuk be egy-egy kiválasztott jelenség 2002 utáni alakulását, és az írások közül több is az egészségügy területén tapasztalt változásokkal foglalkozott. Ebben a cikkben ezeket a különálló mutatókat próbáljuk meg összefogni, röviden bemutatva az ágazat előző két évtizedét, illetve jelenlegi helyzetét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem számíthatunk túl hosszú életre Magyarországon, de legalább egészségesnek érezzük magunkatKevés olyan uniós tagállam volt 20 évvel ezelőtt, ahol egy újszülött rövidebb életre számíthatott, mint Magyarországon. Azóta még kevesebb lett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzörnyű a magyarok egészségügyi állapota, ezért rosszak a kilátásaink a hosszú életreRengetegen küzdenek itthon valamilyen krónikus betegséggel, és ez sokkal több ember halálához vezet, mint más országokban.

Sehol nem javultunk eleget

Az Elmúlt 20 év sorozatban megjelent cikkek alapján egyértelmű, hogy hiába volt szinte mindenhol némi javulás 2002 óta, nemhogy a nyugati országokhoz, de még a saját régiónkhoz sem sikerült felzárkózni sem az egészségügy kimeneti, sem a bemeneti mutatóiban.

• A születéskor várható élettartam ugyan nőtt, de az ez alapján összeállított rangsorban így is romlott Magyarország helyezése.
• Az EU közel 250 régiója közül Budapest és a Nyugat-Dunántúl kivételével valamennyi magyar a húsz legalacsonyabb várható élettartamot produkáló között van.
• Az unióban a nők nálunk élik meg a legkisebb eséllyel a 65 éves kort, és a férfiak esetében is csak Romániát előzzük meg ebből a szempontból.
• Az egészségben eltöltött évek számában sokat léptünk ugyan előre, de ennek a mutatónak a kiszámítása részben szubjektív adatokon alapul, így érdemes fenntartásokkal kezelni.
• Különösen, hogy a kelet-közép-európai régióban nálunk szedik a legtöbb áldozatot a daganatos betegségek és az ischaemiás szívbetegség, de nagyon sokan halnak meg légzőszervi és emésztőrendszeri betegségekben vagy éppen cukorbetegséghez köthető okok miatt is.
• Az elmúlt 20 évben durván egymillió magyar veszítette úgy az életét, hogy meg lehetett volna menteni.
• Mindeközben még a kelet-közép-európai régióban is teljesen egyedi módon hazánk volt az egyetlen olyan ország, ahol 2002 és 2019 között csökkent az állami egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya.
• Így nem csoda, hogy kevés olyan ország van, ahol az egészségügyi költségek nagyobb arányát fizeti közvetlenül a lakosság, mint Magyarországon.

Nagyon leegyszerűsítve tehát az látszik, amit a nyitóidézet is remekül szemléltet: a mindenkori kormányok nem kezelték prioritásként az egészségügyet az elmúlt 20 évben, és ennek megfelelően nem is sikerült annyit javítani az egészséges életre való kilátásainkon, mint amennyit lehetett vagy inkább kellett volna. Ennek persze sok eleme van: nemcsak a sok képen megörökített omladozó kórházakról, az intézmények WC-jéből hiányzó szappanról, a túlhajszolt és sokáig nagyon alulfizetett egészségügyi dolgozókról van szó, de hatalmas probléma például a magyar lakosság egészségtudatosságának hiánya is.

A már hivatkozott országjelentésben így foglalták össze a hazai egészségügy 2019-es állapotát:

A 2000 óta tapasztalható javulás ellenére Magyarország egészségi állapot mutatói még mindig elmaradnak a legtöbb uniós országétól, ami egyfelől az egészségtelen életmódra, másfelől az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonyságára vezethető vissza. A dohányzás szintje, a túlzott mértékű alkoholfogyasztás és az elhízás a legmagasabb értékek között van az EU-ban, amely hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségekkel és a rákkal összefüggő halálozás magas arányához. Az egészségügyi ellátásra fordított közkiadások jelentősen elmaradnak az uniós átlagtól, és sok magyarnak közvetlenül kell finanszíroznia az ellátását, ami aláássa a méltányosságot. Az egészségügyi rendszer továbbra is túlzottan kórházközpontú, és nem fordítanak elegendő figyelmet az alapellátásra és megelőzésre. További reformokra és beruházásokra van szükség, hogy csökkentsék az EU többi részéhez viszonyított teljesítménybeli hátrányt.

A helyzet pedig azóta sem javult. Sőt, ahogy Sinkó Eszter a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának egyik vezetője a G7-nek fogalmazott: az egészségügyi dolgozók szerint az ágazat már nem egy döglődő ló, hanem megdöglött.

Pedig egyébként a szektorban voltak szerkezeti változások az előző két évtizedben, a gond csak az, hogy ezek inkább rontottak a helyzeten, és a magyar egészségügy sok szempontból a rendszerváltás előtti időszak jellemzőit kezdte újra magára ölteni.

Távolodtak volna az államtól

A 90-es évek elején a magyar egészségügy célja épp az volt, hogy kitörjön az állami keretek közül. Az állam túl sok funkciót központosított, ami nem tette hatékonnyá az ellátórendszert, nem jöttek létre értékelhető teljesítmények, a hálapénzt leszámítva nem voltak teljesítményösztönzők – magyarázta a 30 évvel ezelőtti változások hátterét Sinkó Eszter.

Akkor egy úgynevezett bismarcki típusú rendszert kezdtek el kiépíteni Magyarországon, és több mint másfél évtizedig többé-kevésbé maradt is ez az irány. Persze a modellt a magyar sajátosságokhoz igazították, de a legfontosabb jellemzői így is megvoltak. A tulajdonosi jogköröket jelentős részben az önkormányzatok kapták meg, a finanszírozást pedig a kötelező társadalombiztosításon keresztül az egészségbiztosítási pénztárra bízták, amely a befizetett járulékért cserébe megvásárolta a lakosság számára az egészségügyi szolgáltatásokat.

Az általunk vizsgált elmúlt 20 év első kormányzati ciklusában sem volt ebben érdemi változás,

az első komoly fordulat a 2006-os több biztosítós rendszer ötlete volt.

Az akkori kormánypártok közül az SZDSZ-hez fűződő kezdeményezés profitorientált biztosítótársaságokat hozott volna be a rendszerbe, amelyeket az állampolgárok „versenyeztethettek” volna aszerint, mit kínálnak nekik a kiegészítő biztosítások és az adminisztrációs költségek terén. Az elképzelés az volt, hogy a biztosítók majd versenyeztetik a szolgáltatókat, ez pedig alacsonyabb árat és magasabb minőséget eredményez.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy hatalmas korrupciógyanús tétel volt a magyar egészségügy legnagyobb fejlesztése az elmúlt 20 évbenHazánk volt az egyetlen régiós ország, ahol 2002 és 2019 között csökkent az állami egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Aztán jöttek a lélegeztetőgépek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFolyamatosan a lakosságra tolja az állam az egészségügy finanszírozásának nagy részétA magyar egészségügyet kiemelkedően nagy arányban finanszírozza magánbiztosítón keresztül vagy gyógyszerért, ellátásáért közvetlenül fizetve a lakosság.

A több biztosítós rendszer bevezetését lehetővé tevő törvényt azonban elsodorta a szintén ekkortájt bevezetett vizitdíjról szóló népszavazás. Bár az előbbiről nem döntött a referendum, a népszavazás jelentette hatalmas politikai kudarc után a Gyurcsány-kormány azt a következtetést vonta le, hogy az egészségügyi rendszernek ehhez a részéhez sem szabad hozzányúlni.

Vissza a 80-as évekbe

A baloldali kormány ezután érdemi lépéseket már nem tett. A Fidesz azonban 2010 után viszonylag gyorsan hozzálátott a rendszerszintű átalakításhoz, amely lényegében államosítást jelentett. A kórházakat már 2011 végén és 2012 tavaszán visszavették, amivel a fekvőbeteg ellátás teljes egészében, a járóbeteg ellátás pedig 75-80 százalékban az önkormányzatoktól állami tulajdonba került. A következő években pedig a kapcsolódó intézmények (az egészségbiztosítási pénztár, a betegjogi intézmények, a népegészségügy) is egyre inkább központi irányítás alá kerültek, vagy teljesen bedarálták őket.

Ezek egyértelműen az 1990 előtti rendszer – legalább részleges – visszaállítása irányába tett lépések voltak,

azzal a nagy különbséggel, hogy harminc éve legalább volt egy erős irányítási rendszer, most viszont ilyen nem létezik. Az ágazatnak 2010 óta nincs saját minisztériuma. Papíron az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyeli, de pont a koronavírus-járvány elég jól megmutatta milyen hatékonysággal^*A járványkezelés hatékonysága akkor javult nagyot, amikor az EMMI feladatait jelentős részben a Belügyminisztérium vette át..

Ahogy Sinkó Eszter összefoglalta: mostanra létrejött egy monolit rendszer, amelyben a szereplők egyre kevésbé érdekeltek abban, hogy mérhető teljesítményt nyújtsanak és emellett még a beteg jogainak védelme sem garantált. Előbbi nem is meglepő, mert a kormányban a mai napig sokan úgy gondolják, hogy felesleges az egészségügyi rendszer teljesítménymérése, sokkal egyszerűbb és átláthatóbb volt a rendszerváltás előtti finanszírozás.

A menedzserképző egyik vezetője szerint ennek a szemléletnek illetve az átalakításoknak az lett az eredménye, hogy az egészségügyben mind az irányítási, mind a szolgáltatórendszer darabjaira esett. Mint fogalmazott:

nincs olyan pontja a rendszernek, amely úgy működik, ahogy a szakma szabályai szerint kellene. Úgy tűnik, mintha Magyarország kormánya lemondott volna arról, hogy lehet jó színvonalú közellátórendszert üzemeltetni.

Ha pénzt tesznek a rendszerbe az sem elég

Arra, hogy ez mekkora probléma elég, jól rávilágít az orvosok mostani jelentős béremelése. Ahogy írtunk már róla – és ahogy a már hivatkozott országjelentés is kiemelte – a magyar egészségügy krónikusan alulfinanszírozott. Az állam a gazdaság teljesítményéhez és saját kiadásaihoz viszonyítva is rendkívül keveset fordít az ágazatra.

Emiatt más országokhoz képest itthon az egészségügyi kiadások kifejezetten nagy hányadát kénytelen a lakosság maga fedezni. A trendekben azonban az elmúlt években minden bizonnyal tartós változás történt, még ha az adatközlés csúszása szerint ez nem is látható egyelőre. 2020-ban a koronavírus-járvány miatti kiadások csak időlegesen növelték az állami költést, az orvosok 2021-es béremelése azonban tartósan évi több százmilliárdnyi növekedést jelent.

A gond csak az, hogy már most látszik: az egészségügyi szolgáltatások hozzáférésén és minőségén ez sem fog érdemben javítani. Sőt – ahogy erre Sinkó Eszter felhívta a figyelmet – a béremelés eredménye az lett, hogy az ellátórendszerben az orvosok kevesebbet dolgoznak, mint korábban. Ennek a magyarázata pedig épp a Fidesz-kormányok által 2010 óta fokozatosan leépített ösztönzők és teljesítménymérés teljes hiánya. Az előzmények fényében pedig nem meglepő módon a béremelés is ennek a szellemében valósult meg: a baleseti sebész nem fog éjszakai bemenni műteni, ha a járóbeteg ellátásban 6 órában rendelve ugyanannyi pénzt kereshet.

Mindez azt is jelenti, hogy a kormány javított ugyan néhány olyan mutatón, amelyeket mi is vizsgáltunk a sorozat korábbi cikkeiben (nőtt a GDP-arányos kiadás, és csökkent a lakossági költés aránya is), de ezzel az állami egészségügy szolgáltatási színvonalát nem sikerült emelni. Ahogy a rendszer kilátásait sem, legfeljebb elódázni a teljes összeomlást, azzal, hogy az orvosok elszivárgása némileg lelassul majd.

Így viszont 

a nagyobb költés jó eséllyel annak sem teremti meg a feltételeit, hogy a kimeneti mutatókban, tehát a várható élettartamban, az elkerülhető halálozások számában, és úgy általában a hosszú egészséges életre való kilátásban érdemi javulást tudjunk felmutatni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet egészségügy elmúlt 20 év kórházak Olvasson tovább a kategóriában