Hírlevél feliratkozás
Simó Márton Avatar
2021. március 10. 13:22 Élet

Veseátültetés és házasság – Nobel-díjas professzorral interjúztak a Rajk Szakkollégium diákjai

A Rajk Szakkollégium, a Budapesti Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma tavaly ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját, két másik jubileummal egyetemben: a Neumann János-díj 25. és a Herbert Simon-díj 15. évfordulójával. Az egész éves ünnepségsorozat elemeként 2020 januárjában a szakkollégium diákjaiként egy operatőrrel elutaztunk az Egyesült Államokba, az út során ellátogattunk számos neves egyetemre, ahol személyes hangulatú interjúkat készítettünk 11 korábbi díjazottal.

A Stanford Egyetem közgazdaságtani kampuszán beszélgettünk Alvin E. Roth-tal, aki 2016-ban nyerte el a Rajk Szakkollégium Neumann János-díját és látogatott el Budapestre. Roth 2012-ben nyerte el a közgazdasági Nobel-díjat a párosítási elméletben elért eredményeiért és különböző piactervezési gyakorlatok kidolgozásáért. A professzort a minket körülvevő piacok működéséről, kutatása gyakorlati hasznáról és az elméleti közgazdaságtan határairól kérdeztük.

„Úgy kell megoldanunk a veseátültetéseket, hogy minél több ember életét lehessen megmenteni. Nem dönthetsz az alapján, hogy ki engedhet meg magának egy vesét.” Roth szerint a piactervezésre – nem a tervgazdálkodásra – azért van szükség, mivel a meglévő árak által szabályozott rendszerek sokszor nem tudnak ideális megoldásokhoz vezetni. A veseátültetésekhez hasonlóan az iskolai felvételeket vagy a házastárs választását sem lehet (legalábbis Roth szerint nem szabadna) pénzzé tenni. Modelljei alapján ma Amerika-szerte működnek kiválasztási folyamatok, elsősorban közoktatási intézményekben.

Az árupiacok ismerősek mindenki számára, minden nap találkozunk velük, amikor a kisebb-nagyobb bevásárlás során megveszünk valamit. A párosítási piacokon nincsenek ilyen értelemben vett árak, vagy a pénznek egészen más szerepe van. A „termék” egy munkahely, egy iskola vagy éppen egy emberi szerv. A beszélgetés során Roth többek között az állásinterjúk példájával magyarázta a koncepciót. A fizetés csupán egy részét teszi ki a folyamatnak, egy erősen specializált piacon alacsony kínálat és magas kereslet mellett kell a tökéletes párosítást megtalálni úgy, hogy mindkét félnek megfelelő legyen az ajánlat. Nem elég az, ha a jelentkező szimpatikus a toborzó intézménynek, és ezért magas fizetést kínál, a felvételiző más szempontokat is figyelembe fog venni.

Az egyetemi, kutatói vagy orvosi munkaerőpiac párosítási kihívásai viszont összehasonlíthatatlanok Roth legismertebb kutatási területének súlyával. A „visszataszító” piacok bonyolultságuk miatt szerte a világban okoznak elkerülhető halálozásokat és lelki problémákat. Iránon kívül sehol nem lehet szabadon kereskedni emberi szervekkel, és a transzplantációs várólisták évekig nyúlnak a legtöbb országban. Ennek a legmeghatározóbb oka, hogy sok esetben nem tudja egy rokon felajánlani a veséjét, mivel nem illik össze a beteggel.

A helyzet árupiaci megoldása túlságosan visszataszító lenne az emberek számára, azonban párosítási piacok tervezésével sokkal közelebb tudunk jutni a kívánt eredményhez. Ezért a megfelelő pár megtalálása sokáig tart. Roth és diákjai létrehoztak egy algoritmust, aminek köszönhetően megoldható ez a kihívás. Egy donor-beteg párt, ha nem kompatibilisek egymással, akkor összepárosítanak egy másik párral, vagy egy emberrel, aki viszonzás nélkül felajánlotta veséjét. Így a párok és egyének egy láncot alkotnak, és a végül egy vese akár több mint tíz „csere” után kerül ténylegesen egy beteghez.

De mégis miért van szükség piactervezőkre, és mit tudnak a piaci kudarcok ellen tenni? Roth úgy gondolja, hogy a finom egyensúlyt igénylő piacokon nagyobb figyelemre van szükség szabályozói oldalról, hiszen hajlamosak szétbomlásra. Ez akkor következik be, ha például egy korábban bevált párosítási módszer, árupiaci megoldás vagy aukció működését a szereplők megváltoztatják. A professzor hozzáállása a piaci kudarcokhoz egy mérnökéhez hasonlít, szeret mérnöki párhuzamokat használni.

Piacokat úgy kell kialakítani, mintha autópályákat építenénk, és ha túl nagy a forgalom, valamit kezdeni kell vele. Legyen elég széles, hogy mindenki elférjen rajta, de ne legyen túlzsúfolt.

Ebben látja a szerepét a professzor, és úgy véli, a piactervezés egyre nagyobb szerepet fog játszani az életünkben magánszereplők és az állam oldaláról is.

Roth szerint a piac és működési mód tervezése a rosszul működő kis piacokon tud igazán hatásos lenni, amiket korábban is emberek találtak ki. Ilyen például a közoktatásban a felvételi folyamat, ahol egy rosszul kidolgozott preferenciaállítási módszer súlyos egyenlőtlenségekhez vezethet. A professzor munkája során arra törekszik, hogy a társadalom széles részét érintő, mégis kis figyelmet kapó problémákat küszöbölhessünk ki.

A megosztáson alapuló gazdaság (sharing vagy gig economy) legnagyobb szereplőinek – mint az Uber vagy az Airbnb – sikerét is fundamentálisan piactervezési megoldásoknak tudja be. Az okostelefonjaink és a könnyen elérhető szélessávú internetnek köszönhetően másodpercenként számtalan párosítás jöhet létre, csökkentve a súrlódást a gazdaságban, és lehetővé téve sok embernek, hogy rész- vagy teljes munkát találjon.

A párosítási piacok és szélesebb értelemben a tervezett piacok a közjószágok elosztásában is hasznosak lehetnek, például megkönnyíthetik a dugók beárazását és a városi forgalom szabályozását, amik tipikusan „visszataszító” szakpolitikai kérdések. Az pedig, hogy mennyire fogjuk majd a tervezett piacok világát élvezni, egyelőre a jövő zenéje.

Felhasznált források és további anyagok Alvin E. Roth-ról: 

  • 2016-os könyve
  • Az Indexen megjelent, magyarországi látogatása során készített nagyinterjú a professzoral

A videósorozat többi része megtekinthető a szakkollégium honlapján és Youtube csatornáján.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„A legtöbb ember valamilyen kapcsolaton keresztül talál munkát”Matthew Jackson, a Stanford Egyetem professzora arról beszél a Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában, hogy milyen szerepük van a hálózatoknak a oktatásban és a munkaerőpiacon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Amikor egy nagy piacot akarsz bevenni, a befektetők túlzottan izgatottá válnak”Miért úsznak árral szemben a közép-európai gazdaságok, és mi áll a GameStop-őrület hátterében? Ezekről is beszél Aswath Damodaran a Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉrdemes-e pénzt fektetni az ingyenes felsőoktatásba?A Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában Joshua Angrist arra hozott példát, hogy milyen kutatási eredmény lehet érdekes a politikai döntéshozók számára is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElkerülhetetlen a nemzeti gazdaságpolitika visszatérése Európában, de kinek lesz ez jó?Nagyon nehéz az EU politikai integrációját elképzelni, ezért bizonyos mértékben elkerülhetetlen a gazdaságpolitika visszatérése a nemzeti szintre - mondja Dani Rodrik a Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért kellenek demokratikus intézmények a jóléthez?A Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatának első részében Daron Acemoglu beszél arról, miért nincs szinte sosem jólét demokratikus és nyílt intézményrendszer nélkül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet alvin roth interjú közgazdaságtan Nobel-díj rajk szakkollégium videó Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2025. március 26. 06:01 Élet, Vállalat

Temetik az otthoni munkát, de éppen most alakul ki a mindenki számára hasznos formája

Szigorításról szólnak a hírek, pedig stabilizálódik a távmunka szerepe, és egyre inkább látszik, hogy hány irodai nappal kerülhetők el a hátrányai.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 15:55 Élet

Mi lesz a nyugdíjrendszerrel, ha a súlycsökkentő csodaszer miatt tovább élnek az emberek?

Tőlünk nyugatra fontos szempont, hogy ha nagyon hirtelen nő meg a várható élettartam, akkor a biztosítók nem tudják kigazdálkodni ennek költségeit.

Stubnya Bence
2025. március 24. 10:20 Adat, Élet

Csak a magyarok lettek boldogtalanabbak a régióban a cseheken és a szlovákokon kívül

A kelet- és közép-európai régió 17 országából összesen ötben volt tavaly alacsonyabb a boldogságindex, mint Magyarországon.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.