Július 3-án a Cell tudományos folyóiratban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban egy olyan tanulmány jelent meg, amelynek eredménye nagy port vert fel a laikus sajtóban is. Az alábbi képet ebből a tudományos cikkből vágtuk ki, azért, mert a lényeget azonnal jól mutatja: a SARS-CoV-2 vírus korai verziójának elterjedtsége (barna mező) február végétől zuhanni kezdett, helyét pedig átvette egy másik forma (kék mező).
Két koronavírus-változat előfordulási arányának változása januártól júniusig
Az izgalmat természetesen az váltotta ki, hogy a vírus megváltozott, egy másik formája terjedt el meglehetősen rövid idő alatt, és félő volt, hogy ha állandóan képes ezt megtenni, akkor sokkal nehezebb lesz ellene küzdeni, mint azt addig gondoltuk.
A félelem még laikus megközelítésben sem volt alaptalan. A HIV vírus például olyan gyorsan és követhetetlen módon képes megváltozni, hogy e képessége okozza a vakcinafejlesztés legnagyobb nehézségét, ezt a gátat az óriási erőfeszítések ellenére sem sikerült leküzdeni az elmúlt évtizedekben.
Ráadásul a kutatók a tanulmány első szövegverziójában az eredményekre a „riasztó” jelzőt használták, mert az új variáns könnyebben jut be a sejtekbe. Ezt a megfogalmazást csak akkor finomították, amikor már a fél világ valóban meg is ijedt tőle.
De miről is van szó valójában? A fenti képen a vírus két verziójának megnevezése is látható, a D614 és a G614, ami azt jelenti, hogy a szekvenciában (azaz az egymással összekapcsolódva láncot alkotó molekula-sorban) a 614. helyen egyetlen molekula-eltérés van a kettő között. A D jelzés az aszparaginsavat, a G pedig a glicint jelöli.
A hasonló eltérések általában „hibák”, amelyek a lánc képződése közben spontán keletkeznek, ám logikus, hogy ha a „hibás” vírus valamilyen szempontból életképesebb az eredetinél, akkor az fog sikeresebben sokszorozódni, és arányait tekintve hamar meghatározóvá válik.
Az a molekulalánc, amiről ez esetben beszélünk, összesen 29 ezer 903 tagból áll, és a két verziót egyetlen eltérés alapján különböztetjük meg. Természetesen sok hasonló eltérés is előfordulhat egyszerre, a SARS-CoV-2-nek ilyen értelemben sok változata van, de nekünk most csak ez az egy fontos. Ez a különbség ugyanis kis mértékben megváltoztatja a vírus felületén elhelyezkedő tüske alakú fehérjék formáját, és ez elég lehet ahhoz, hogy könnyebben kapcsolódjon a sejteknek egy bizonyos receptorához, így könnyebben, nagyobb találati aránnyal jusson be (hogy aztán ott sokszorosítsa magát).
A G614 variáns elterjedése egybeesett a járvány európai berobbanásával. Ahogy a Nature összefoglaló cikkében írta nemrég, elképzelhető, hogy néhány korai európai szuperterjesztő pont ezt a mutánst adta tovább, ezzel magyarázható lenne az elterjedés időbeli és földrajzi összefüggése is.
A laborokban nyár óta rengeteg megfigyelést végeztek a két verzióval, de eddig nem találtak érdemi különbséget az általuk okozott betegség súlyosságában. Annak ellenére is így van ez, hogy a G614 valóban kicsit gyorsabban szaporodik el, és nagyobb gócokat alkot.
Úgy tűnik, hogy a G614 mutáns nem befolyásolja az immunválaszt sem,
mert az antitestektől ugyanúgy nem tud menekülni, mint a D614-es verzió. Aggodalomra inkább az adna okot, ha olyan változatok jönnének létre, amelyek ki tudnák kerülni az immunválasz jelenlegi formáját, új feladat elé állítva az emberi szervezetet.
Ez a forgatókönyv egyáltalán nincs kizárva, de más koronavírusokkal kapcsolatos ismereteink alapján valószínű, hogy a folyamat nagyon lassú, éveket vehet igénybe, ha egyáltalán megtörténik. Pillanatnyilag ugyanis még evolúciós szempontból sincs nyomás a SARS-CoV-2-n, hiszen az emberiség nagy része még mindig védtelen a fertőzéssel szemben, azaz változás nélkül is van hol tarolnia a vírusnak.
A legjobb hírt pedig nemrég az jelentette, hogy a G614-es mutáns esetében néhány fejlesztés alatt álló vakcina erősebb immunválaszt eredményezett, mint a D614-esnél. Ilyen oltás a Pfizer-BioNTech vezette konzorcium fejlesztése is, amely a legelőrehaladottabb állapotban lévők között van.
