Amióta betört a Covid-19 a nyugati országokba, és kezd egyértelművé válni, hogy milyen súlyos következményekkel járhat ez a sunyi, alattomos vírus az életünk minden területén, egyre inkább két szélső nézőpont köré szerveződik a vita, hogy mit kellene most tenni.

• Az egyik – a legmarkánsabban az egészségügyi szakértők által képviselt – nézet szerint minden társadalmi erőforrást a járvány leküzdésének szolgálatába kellene állítani, függetlenül annak gazdasági hatásaitól. Időt kell nyerni, le kell lapítani a járványgörbét, hogy időben ne koncentrálódjanak túlzottan a súlyos, kórházi ellátást igénylő esetek, máskülönben túlterhelődik az egészségügyi rendszer. A járvány lefojtásához olyan intézkedésekre is szükség van, amelyek növelik az emberek közötti távolságot, még akkor is, ha ez a gazdasági élet jelentős részét ellehetetleníti.
• A másik, az üzleti élet egyes szereplői körében népszerűbb elgondolás szerint viszont a gazdaság kényszerű leállítása akár súlyosabb következményekkel járhat, mint a járvány maga. Ezért inkább valami olyan megoldást kellene keresni, ami mellett a gazdasági élet mehet tovább, lehetőleg minél zavartalanabbul, miközben a vírus teszi a maga dolgát. A nézet képviselői gyakran úgy látják, hogy a betegség kockázatának jobban kitett csoportokat – főként az idős, krónikus betegségekben is szenvedőket – kell inkább elkülöníteni a munkaképes korúaktól, akik viszont nyugodtan járjanak csak a gyárakba és a bárokba, hogy termelődhessen a GDP.

Teljesen normális, hogy kell valami könnyen megfogható, sarkított gondolat, amibe kapaszkodni lehet, amikor meg akarunk érteni egy olyan bonyolult helyzetet, mint ez a mostani. A legtöbben nem vagyunk járványügyi szakértők, a néhány hét alatt kibontakozott gazdasági összeomlás pedig mindenkit váratlanul ért. Sőt, az egymással látszólag szemben álló járványügyi és gazdasági szempontok mérlegelése is teljesen természetes, ha a lehető legjobb választ szeretnénk adni erre a kihívásra. De akkor is érdemes megállni egy pillanatra, és megállapítani a nyilvánvalót, tehát hogy ha nem kétféle szempont mérlegelésének, hanem két cél közötti választásnak fogjuk fel ezt a vitát, akkor ez egy teljesen hamis dilemma.

Ennek egyetlen egy oka van:

a gazdaságot nem lehet anélkül megmenteni, hogy ne küzdenénk le a járványt.

Ez fordítva is igaz, tehát most a járvány leküzdése a legfontosabb dolog, amit a gazdaságért tehetünk. A két dolog a mostani helyzetben teljesen ugyanaz, ezért valószínűleg kifejezetten kártékony dolog úgy tenni, mintha választhatnánk a két cél mint két lehetőség közül. A választás illúziója csak rombolja a bizalmat, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne az együttműködésre.

Azok, akik most arról beszélnek, hogy a gazdaságot meg lehet menteni úgy, hogy szabadjára engedjük a járványt, álomvilágban élnek. A Covid-19 nem öl meg szinte mindenkit, mint az Ebola, de azért elég sok embert igen, és az influenzánál lényegesen könnyebben terjed. A beszámolók szerint még akkor sem egy könnyed betegség, ha a beteg nem szorul életmentő oxigénre vagy lélegeztetőgépre (csak ebben az esetben számít a megbetegedés „súlyosnak”), ráadásul maradandó tüdőkárosodást okozhat. Nem világos még az sem, hogy aki egyszer átesett a betegségen, az hosszú időre immunitást szerez-e – ehhez ugyanis még nem ismerjük eléggé a vírus működését.

A járványügyi szakértők szerint az sem reális elképzelés, hogy a járvány idejére hermetikusan elszigeteljük az időseket a társadalom többi részétől. Sok helyen fizikailag is együtt élnek a családok, az idősek ellátása valamilyen fajta érintkezés nélkül szinte lehetetlen, ezért nem meglepő, hogy a betegség terjedését modellezők – köztük a leggyakrabban hivatkozott Imperial College-tanulmány (pdf) – szerint a járványt akár csak a társadalom egy részében szabadjára engedő elképzelés összességében jóval több halált okozna, mint a szigorúbb védekezés. Arról nem is beszélve, hogy a 60 alattiakon végigsöprő járvány szintén rengeteg halálos áldozattal járna az ő körükben is, többek között az egészségügy túlterhelődése miatt.

Az biztos, hogy rengetegen vágynak arra, hogy észszerűen megalapozott gondolatmenetekkel igazolják a gazdaság azonnali újraindítását. Ilyen jel, hogy pillanatokon belül többmilliós nézettséget ért el egy hosszú anyag – eredetileg a medium.com-on jelent meg, ahonnan azóta eltávolították, most itt olvasható -, ami azt igyekezett bebizonyítani, hogy a „hisztéria” és a határozott ellenlépések többet ártanak, mint használnak. Az anyag szerzője egy virális marketingben jártas politikai szakember volt, tehát nem egy epidemiológus, ennek megfelelően az érvelés tele volt rossz fogalomhasználattal, félreértésekkel és csúsztatásokkal.

A politikusokban is megvan az igény, hogy valami huszárvágással rövidre zárják a gazdaságot és a társadalmat felőrlő vesztegzárat, különösen azokban, akik már korábban is az állam leépítésén dolgoztak. A sokat támadott, végül visszavont, a nyájimmunitás mielőbbi elérését szándékosan elérni kívánó brit terv mögött a miniszterelnök stratégája, Dominic Cummings tűnik fel. Donald Trump újranyitná az országot húsvétkor, amikor jó esetben is csak tetőzni fog a járvány (feltéve, hogy addig mindent megtesznek a feltartóztatásért, egyelőre nem úgy tűnik). Trump nyíltan a tőzsdeárfolyamokkal és a nagyvállalatok életben tartásával érvel, amikor erről van szó.

De más országok is nagyon lassan léptek, például Svájc, Hollandia, sőt, Svédországban még most is nyitva vannak az iskolák, a városokban tömöttek a buszok (kérdés, hogy meddig). A szomszédos, hasonló méretű problémával szembesülő Szlovákiához képest Magyarország is csúszásban volt a járványra adott válaszokban, nagy eséllyel a gazdasági szempontok hangsúlyosabb figyelembevétele miatt.

Pedig ha jobban belegondolunk, elég abszurd gondolat, hogy a mindennapi élet úgy mehetne tovább, hogy közben néznénk a Facebookon a videókat a túlterhelt János kórházról, és azon aggódnánk, hogy éppen melyik ismerősünk milyen súlyos állapotban van a vírus miatt. Közben az egekbe szökne a halálozás, hiszen az egészségügyi rendszer hadiállapotba állna át, ami miatt hosszú ideig nem tudnák ellátni a nem koronavírusos betegeket sem. Pánikhangulatban senki nem a vásárolgatáson töri a fejét.

Erről a pánikhangulatról nem a média tehet. A legnagyobb magyar gyógyszer-nagykereskedő vállalat, a Hungaropharma vezérigazgatója már akkor arról beszélt a G7 podcastban, hogy vásárlói roham indult a gumikesztyűk, maszkok és kézfertőtlenítők iránt, amikor a médiában még teljesen visszafogottan, alapvetően mint egy távoli, Kína-specifikus sztorit kezelték a járvány témáját, és Magyarországon még egyetlen egy esetről sem számoltak be a hatóságok.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy az emberek nem hülyék,

a bizonytalanságra adott zsigeri reakciók mögött az emberi viselkedés hosszú idő alatt kialakult mozgatórugói dolgoznak. Ha például benne van a levegőben, hogy akadozni fog az élelmiszer-ellátás, akkor teljesen racionális dolog betárazni tésztából (vagy ha rövid távon nem is tűnik teljesen racionálisnak, középtávon akkor is kifizetődő lehet). Az sem tűnik őrült dolognak, ha a most bizonytalannak tűnő helyzetben inkább elhalasztjuk a drágább fogyasztási cikkek vásárlását, és megpróbáljuk maximalizálni a tartalékainkat. Vagy ha nem akarunk elmenni sehova, ahol emberek társaságában költenénk a pénzt.

A magyar mozikban már akkor összeomlott a látogatottság, amikor még nem voltak hatóságilag bezárva. A turisták sem a tiltások miatt mondták le az útjaikat, ahogy az autógyárak sem azért álltak le, mert az állam arra kényszeríti az embereket, hogy ne menjenek autószalonokba.

Ezeknek mind az a fő oka, hogy a fogyasztói bizalom összeomlott a fejlett országokban. Emögött részben az van, hogy közvetlenül ellehetetlenült a fogyasztás lehetősége, sok mindent nem lehet fizikai veszélyérzet nélkül fogyasztani. De azért is megcsappant a fogyasztási kedv, mert az emberek többnyire tisztában vannak vele, hogy muszáj védekezni a járvány ellen, és ezért számítanak arra, hogy súlyos hatósági intézkedések jönnek, amelyek alapvetően alakítják át az életet, így a gazdaságot. Ezért jobb kivárni.

Nincs tehát másik út, a járvány akkor is megbénítja a gazdaságot, ha nem teszünk meg mindent ellene.

Ráadásul rövidebb idő alatt több szenvedést okozna, és még csak azzal sem vagyunk tisztában, hogy a nyájimmunitás elérhető-e egyáltalán.

Érdemes végiggondolni azt is, hogy mi van a másik oldalon, tehát lehet-e egyszerre komolyan venni a járványt és a gazdaság megmentését, és ennek megfelelő válaszokat adni. A legfontosabb közvetlen feladat az emberek közötti távolságtartás ösztönzése és ezzel párhuzamosan az egészségügyi kapacitások – különösen a tesztelés és az intenzív ellátás – gyors fejlesztése, amíg megállítjuk a járvány terjedését. Ehhez határozott és kompetens szabályozói fellépésre, nemzetközi együttműködésre és minden egyes ember kooperációjára van szükség, ahogy akkor is, amikor a rákövetkező időszakban mérlegeljük, hogy milyen típusú érintkezéseket, és így milyen gazdasági tevékenységet látunk biztonságosnak, milyen mértékben. Ez nem lesz egy egyszerű folyamat, de megfelelő szervezettség és átláthatóság mellett akár kiszámítható, tervezhető is lehet, ami mérsékelheti a bizonytalanságot.

De vannak olyan intézkedések is, amelyek mind a két szempontot, tehát a gazdaságot és a járvány feltartóztatását egyszerre szolgálják. Ilyen például minden erős költségvetési transzfer, amivel készpénzt lehet tolni a gazdaságba. Különösen a bérfizetés átmeneti átvállalása, amivel több európai ország is kísérletezik. Ez egyszerre segít az embereket megnyugtatni és otthon tartani (ami akadályozza a járvány terjedését), miközben a cégeket is megszabadítja az egyik legnagyobb fix költségelemtől (azaz a vállalatok életben tartásához is hozzájárul). Az ilyen intézkedések ára az államadósságban csapódik le, de ha valamikor, akkor ezekben a helyzetekben szükség van minden támogatásra. Akár olyan kreatív megoldásokra is, amivel összhangba lehet hozni a járvány miatt eltolódott valós gazdasági időt a pénzügyi idővel: mindenki tudja, hogy egy külső okból állt meg a gazdaság.

A járvány megállításának igazából nincs alternatívája, és nem is kellene úgy tenni, mintha lenne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAutóipari és egészségügyi cégeknél fogyhat el leghamarabb a pénz, ha nem lép a kormányHa el akarja kerülni a tömeges munkanélküliséggel járó gazdasági károkat, az államnak be kéne segítenie a bérek kifizetésébe, mielőtt a vállalkozások bedőlnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Támogatói tartalom járvány koronavírus Olvasson tovább a kategóriában