Megfelelő gyógyszerek és vakcina hiányában a koronavírus-járványt a kórokozók terjedésének lassításával vagy teljes elfojtásával lehet csak megfékezni. A londoni Imperial College kutatói amerikai és brit adatok alapján modellezték, hogy a két stratégia hogyan valósítható meg és milyen következményekkel járhat a fejlett gazdaságú országokban. Valamit kell csinálni, mert ha nem hoznak ellenintézkedéseket, akkor rövid úton az emberek 81 százaléka kapná el a vírust, és Nagy-Britanniában félmillió, az Egyesült Államokban pedig 2,2 millió ember halna meg a modell szerint.
Érdemes először röviden tisztázni, hogy mit takar a lassítás és az elfojtás ebben a helyzetben. Az előbbi esetében mindössze a fertőzési ütem mérsékléséről van szó, amivel egyrészt akár az egészségügyi ellátás kapacitásain belül lehetne tartani a betegek számát, másrészt idővel kellően sok ember lesz immunis a vírusra, így a járvány magától lecseng.
Radikálisabb megoldás az elfojtás, amikor a cél a vírus alap szaporodási rátájának*Ez a mutató jellemzi, hogy egy fertőzött átlagosan körülbelül hány embernek adja át a betegséget. Értéke a koronavírus esetében az eddigi adatok alapján 2,2, míg az influenzánál 1,3. egy alá csökkentése, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan egynél kevesebb személynek adja tovább a vírust. Ez esetben azonban egészen addig nem alakulhat ki az úgynevezett nyájimmunitás*Amikor a a népesség akkora része esik át a betegségen és lesz ezáltal immunis, hogy az védettséget jelent a még meg nem fertőzött lakosság számára is., ameddig nincs megfelelő oltóanyag és persze azt be nem adják kellő számú embernek – az elfojtással kapcsolatos intézkedéseket pedig értelemszerűen egészen eddig a pontig érvényben kell tartani.
Az eredmények szerint optimális esetben a lassítás – ami alapvetően a COVID-19-fertőzöttek izolálásával és a vírus által leginkább veszélyeztetett csoportok (idősek és más betegségekben szenvedők) házi karanténba helyezésével érhető el – az egészségügyi ellátás iránti igények kétharmados mérséklését eredményezheti a járvány csúcsán, míg a halálozások száma a felére csökkenthető. Ennek ellenére a kórházi kapacitások valószínűleg többszörös túlterheltségnek lennének kitéve a járvány legkeményebb időszakában, tehát
a szakértők az elfojtást javasolják.
Ez a társadalmi távolságtartást elősegítő rendkívüli intézkedéscsomagot igényel, aminek sok eleme már Magyarországon is érvényben van, mint például az oktatási intézmények bezárása vagy a széleskörű társadalmi távolságtartás. A probléma ezzel elsősorban az, hogy bár rövid távon fenntarthatónak tűnnek a szigorú lépések, amit Dél-Korea és Kína esetei a gyakorlatban is bizonyítanak, viszont amint az fentebb kiderült, elvileg a vakcina kifejlesztéséig és a szükséges számú ember beoltásáig érvényben kell őket tartani – vagyis
a korlátozások akár több, mint másfél évig is eltarthatnak.
Az ázsiai országok példája arra is utal, hogy a szigorú intézkedések valóban meghozták a hozzájuk fűzött reményeket, a fertőzés terjedése az elvárt sebességig lassult. Ennek következtében a legkeményebb szabályok némelyikét el is engedték a hatóságok, ami a kutatók szerint a járvány terjedésének újbóli felgyorsulásával fog járni. Ez azonban nem jelent végzetes problémát: a rendelkezések ismételt hatályba léptetésével újra elejét lehet venni az esetszámok hirtelen növekedésének.
A brit adatokon futtatott modellek szerint a legsúlyosabb intézkedéseket (mint például az iskolák bezárása) összességében elég az oltóanyag kifejlesztéséig szükséges időszak kétharmadában érvényben tartani – időről időre tehát pár hetes szüneteket be lehet majd iktatni a rendkívüli eljárásrendbe. A kutatók javaslata szerint érdemes a regionális hatóságokra bízni a szigorúbb és lazább időszakok közötti váltásokat, akik a helyi járványügyi trendeknek megfelelően minimalizálhatják a legsúlyosabb korlátozások időtartamát.
Bizakodásra ad okot, hogy várhatóan egyre több tudás gyűlik össze a világ minden részén az elfojtó intézkedések finomhangolásával kapcsolatban. A tapasztalatok alapján egyre pontosabban lehet majd a kritikus társadalmi csoportokat és tevékenységeket megcélozni. A sokat emlegetett Dél-Korea élen jár ebben, például a mobiltelefonok által rögzített adatok alapján egyre precízebb és személyre szabottabb intézkedéseket hozhatnak az ottani hatóságok, persze nagy kérdés, hogy az érzékeny információk elemzését mennyire fogadja el a társadalom. Sőt, mindeközben az ellátórendszer kapacitása is nőhet.
Fontos hangsúlyozni, hogy az intézkedésekről időben kell dönteni. Az elfojtás akkor lehet hatékony, ha már a járvány kitörésének kezdeti időszakában bevezetik és érvényesítik a szükséges szigorításokat – sajnos már arra is van példa, hogy mivel jár ennek az elmulasztása.
A kutatók végezetül arra is figyelmeztetnek, hogy hasonlóan súlyos járványügyi beavatkozásokra hosszú idő óta nem volt szükség, bizonytalan tehát, hogy a lakosság hogy fogadja őket, a nem várt társadalmi következmények pedig végső soron boríthatják is az elméleti modelleket.
