Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. március 24. 11:48 Világ

A villámgyorsan terjedő járvány mutatja meg, milyen sebezhető az USA

Kína után egy ideig Európa tűnt a koronavírus-járvány legnagyobb gócpontjának, de ez hamarosan megváltozhat. Az Egyesült Államokban ugyanis minden megvan ahhoz, hogy egy-két héten belül olyan járványügyi katasztrófa legyen, ami az eddigieket is felülmúlja. Az országban nincs az egész társadalomra kiterjedő egészségbiztosítási rendszer, nagy hagyományai vannak az individualizmusnak, a vírussal kapcsolatban még politikailag is megosztott az ország, és ami ebben a helyzetben a legfontosabb,

Donald Trump elnök, akinek össze kellene fognia a válság elleni védekezést, egyáltalán nem veszi komolyan a probléma egészségügyi részét, sőt, aktívan ront a helyzet kezelésén.

Már most látszik, hogy mind az egészségügyi, mind a gazdasági válság igen nagy lesz az USA-ban. A vírus a hivatalosan közzétett számok szerint döbbenetesen gyorsan terjed. Érdemes megnézni, hogy míg a négy legnagyobb európai országban a két héttel ezelőttihez képest a hétszeresére nőtt a napi új megbetegedések száma, addig az USA-ban 62-szeresére.

 

A nagyon gyors növekedést részben az okozza, hogy sokáig észrevétlenül terjedt a betegség az USA-ban, a többi országhoz képest nagyon keveset teszteltek, így a hivatalos számok is alacsonyak voltak – amióta azonban elszabadult a pánik, és beindult a tesztelés, nagyon gyorsan emelkednek a számok.

A tesztelés felpörgetésének csúszásában nagy szerepe van annak, hogy a fejlett országok között általában is kirívóan lassú volt az amerikai járványügyi fellépés. A vírus terjedésének kínai szakasza alatt hetei, sőt hónapjai lettek volna az országnak, hogy felkészüljön, például betárazzon védőfelszerelésből és felkészítse az amúgy világszínvonalú laboratóriumait a tömeges vírustesztekre, ez elmaradt. A járványügyi hivatal, a CDC hibát hibára halmozott a tesztelésnél, az ország szövetségi kormányzatát vezető elnök, Trump pedig heteken át bagatellizálta a vírust, gyakran nyílt valótlanságokat állítva, és ennek megfelelően a politikai válasz döbbenetesen inkompetens volt.

Dél-Koreában és az USA-ban ugyanazon a napon találták meg az első koronavírus-beteget, miközben azonban a koreaiak a jelek szerint már túl is vannak a járvány nehezén, addig az USA-ban brutális válsággal fenyeget a betegség.

Míg ugyanis Dél-Koreában és némi csúszással Európa nagy részében is bevezették a szükséges, a betegség terjedését lassító-lefojtó intézkedéseket, addig az egyes amerikai államok teljesen máshogyan, központi koordináció nélkül, ellentmondás dolgokat kommunikálva kezdtek hozzá a válságkezeléshez. Míg egyes nagyobb államokban (Kalifornia, New York) már kijárási tilalom van, Washington államban pedig a jelek szerint le is lassították a terjedést, addig az államok nagy részében eddig nagyon lazán álltak a kérdéshez, részben azért, mert a kevés teszt miatt kevés esetről volt tudomásuk.

Trump elnök mostanában naponta váltogatja a hozzáállását az ügyhöz, a hosszas tagadás után néhány napig „háborús helyzetről” beszélt, most viszont megint arra utalt, hogy lehet, inkább le kéne tudni gyorsan a betegséget, hogy az emberek minél gyorsabban vissza tudjanak menni dolgozni. Nemcsak az elnöknek a betegség súlyosságát kicsinyítő megjegyzései zavarják meg az embereket, hanem a saját propagandagépezeteként működő médiabirodalom is gyakorlatilag álhírként kezelte a járványt, egészen a közelmúltig. Ennek megfelelően a republikánusok több közvélemény-kutatás szerint is sokkal kevésbé hajlandóak most fokozottabban odafigyelni a higiéniára vagy a társadalmi távolságtartásra, mint a demokraták.

Sajnos úgy tűnik, hogy a gazdasági leállás is durvább lehet az USA-ban, mint máshol. Ami alaphelyzetben (legalábbis a vállalatok szempontjából) előnye az amerikai gazdaságnak – rugalmas a munkaerőpiac, és a munkaadókat nem húzzák vissza járulékok olyan nagy mértékben, mint Európában -, most óriási sebezhetőséget jelent.

  • Egyrészt az ország jelentős részének még mindig nincs egészségbiztosítása, és akinek van, annak sem terjed ki mindenre, ezért sokan csak a legvégső helyzetben mennek el a kórházba.
  • Másrészt az embereket pillanatok alatt ki lehet rúgni, a pénzt hetente fizetik, a jóléti ellátórendszer gyenge a munkaügyi téren is, és éppen a legsérülékenyebb helyzetben lévő munkavállalókra jellemző, hogy nincsen megtakarításuk – ezért millióknak már most közvetlen megélheti gondjai vannak.

Mindez rövid távon a járvány és a gazdaság válság egymást erősítő hullámait verheti fel. Az amerikai kormánynak ugyan gyakorlatilag végtelen pénzügyi mozgástere van, a döntéshozatal a politikai megosztottság miatt olyan mértékben működésképtelen, hogy egyelőre nem fogadtak el semmilyen komolyabb mentőcsomagot a törvényhozásban. Ha valahol, akkor az Egyesült Államokban lenne lehetőség az univerzális készpénz-kifizetésekre, és így a kereslet és a vállalatok megmentésére, egyelőre azonban a republikánus szenátorok inkább egy-egy iparág megmentésén gondolkodnak csak.

Nem csak az Egyesült Államokban élők szempontjából fontos, hogy mi történik ott. A világgazdaságban még mindig megkerülhetetlen az USA szerepe, mivel az itt élők fogyasztása az egyik legfontosabb végfelhasználás a világban, és a dollár hegemóniája miatt a globális pénzügyi rendszerben is meghatározó, mi történik például az amerikai államkötvényekkel. Egyelőre úgy tűnik, semmi jó.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyesült államok koronavírus usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 06:08 Világ

Elég-e Európa védelmében 290 francia atomtöltet 4300 orosz ellen?

A kérdés sok kutatója szerint az elrettentés szempontjából nem számít, melyik ország hány töltettel bír, de a technológia fejlődése felboríthatja ezt.

Fontos

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.