Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2020. március 8. 19:12 Élet

Már születés előtt érdemes elkezdeni a gyerekek felzárkóztatását

Az már általánosan elfogadott az oktatással foglalkozó szakemberek szerint, hogy minél korábban kezdenek el foglalkozni a gyerekekkel, annál nagyobb a hatása. Sok program ezért foglalkozik már óvodás korban a felzárkóztatással. Ráadásul a korai beavatkozások általában olcsóbbak is, ezért sokkal nagyobb a megtérülésük. De mi lenne, ha már születés előtt elkezdenék az esélyek kiegyenlítését? Beenish Amir közgazdász annak jár utána, hogy milyen hatással van a gyerekek teljesítményére, ha az anyjuk a várandósság alatt nem táplálkozik kiegyensúlyozottan.

A nem megfelelő táplálkozás azonban sok más tényezővel is összefügghet, ami egyébként is befolyásolja a gyerekek esélyeit. Ezért olyan helyzetet kerestek, ahol külső hatás miatt nem tudnak megfelelően táplálkozni a várandós nők, így olyan nőket vizsgált, akik tartják a Ramadánt. Ebben az esetben csak a véletlennek köszönhető, hogy a vallásos böjtölés egybeesik-e a várandóssággal vagy sem.

Amir 2003-2005 között figyelt meg több, mint 10 ezer muszlim gyereket Pakisztánban, akikről születési dátum alapján tudta eldönteni, hogy a terhességbe beleesett-e a Ramadán időszakra. Arra nem volt adat, hogy melyik édesanya tartotta valóban a böjtöt ebben az időszakban, mivel a várandósoknak nem kötelező tartania, de a nők 90 százaléka felmérések szerint ilyen esetben is böjtöl, ezért az eredmények valójában jó közelítés a valódi hatáshoz, bár kicsit alul méri azt.

A születési dátumon kívül hozzáférése volt a gyerekek iskolai teljesítményéhez, kifejezetten az angol, urdu és a matek eredményeket használta a teljesítmény mérésére. Továbbá kontrollálni tud a szülők végzettségére, társadalmi és gazdasági helyzetére, az iskola minőségére és még a tanárok hatására is.

Az eredményei azt mutatják, hogy valóban van hatása a gyerek teljesítményére annak, ha a várandósság ideje a Ramadánnal egy időpontba esik.

Mind a három tárgyból rosszabbul teljesítettek azok a gyerekek, akiknek a várandósság korai fázisába esett a Ramadán.

Érdekes módon ha a harmadik hónap után böjtölt az édesanya, annak nem volt hatása a gyerek későbbi teljesítményére.

Ennek az a magyarázata, hogy magzati fejlődés szempontjából az első trimeszter a legfontosabb és a sejtek és a szervek kifejlődésére ebben az időszakban tudnak nagy hatással lenni külső tényezők. A szerző azt is kiemeli, hogy magasabb végzettségű nők körében gyakoribb, hogy nem tartják a Ramadánt, amikor várandósak. Ez valószínűleg azért is lehet, mert ők jobban tisztában vannak azzal, hogy ez káros hatással lehet a gyermekre.

Sokan viszont nem tudják, hogy a böjtölés bármilyen hatással is lehet a születendő gyerekre.

A szerző szerint a böjtölés hatásából általános következtetéseket is le lehet vonni. Bár sok vallásban van böjti időszak, nem csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy ilyenkor fokozottan figyeljenek a várandós nők a megfelelő táplálkozásra. Kormányzati szinten is fontos lenne, hogy támogassák a rászoruló családokat, hogy megfelelő körülmények között tudjanak gondoskodni a születendő gyerekről. Más felzárkóztató intézkedésekhez képest viszonylag olcsón lehetne étkezési támogatást nyújtani azoknak a nőknek, akiknek szükséges és ezzel már korai szakaszban segítenek a gyerekeknek, hogy ne induljanak eleve hátrányból, ami akár felnőtt koráig kísérheti őket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet családi támogatás felzárkózás gyerekek oktatás szülés táplálkozás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Vermes Nikolett
2025. február 8. 05:44 Élet, Vállalat

A 40 feletti női munkavállalók támogatása nem luxus, hanem befektetés

A változókorban lévő nőkre fordított kiemelt figyelem nem csupán női ügy vagy társadalmi felelősségvállalás: mára gazdasági előnye is bizonyítottá vált.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

A februári élelmiszer-drágulás felülmúlhatja a januárit is

Az élelmiszerek múlt havi drágulása is hajtotta az inflációt, és saját adatfelvételünk szerint a februári statisztika sem lesz szebb, sőt.